Ha ő nincs, akkor nem nyernek a brexitpártiak

Mi lehetne aktuálisabb filmtéma a britek számára a brexitnél, ami körül alig két hónappal a kilépés március 29-i időpontja előtt még mindig teljes káosz uralkodik. Adja magát, hogy egy film is segítsen eligazodni a kavarodásban, és tisztázza, hogyan kezdődött ez az egész.

Meg is érkezett év elejére időzítve a Brexit – Háborúban mindent szabad Benedict Cumberbatch főszereplésével az HBO Góra, ami korrekt összefoglaló lett jó színészekkel és könnyen követhető narratívával, de csak időnként próbál túllépni ennek határain. Ahhoz viszont több kellett volna, hogy igazán emlékezetes film legyen belőle.

James Grahamet 2017-ben kérte fel a Channel 4 csatorna, hogy írjon forgatókönyvet a referendumból, aminek az első változatában még a nagyágyúkra, David Cameron miniszterelnökre és Boris Johnson akkori londoni polgármesterre koncentrált. Végül azonban úgy döntött, hogy inkább más szemszöget választ, és a kampányokat vezető háttérembereket állítja a reflektorfénybe. Graham maga maradáspárti, a családja viszont a kilépést támogatta, a forgatókönyvben pedig ezt a kettősséget szem előtt tartva nagyon látványosan egyik irányba sem akart elbillenni.

A több jól ismert sorozatban (Sherlock, Ki vagy, Doki?, Black Mirror) is rendezőként feltűnő Toby Haynes filmje egyetlen fontos elemet sem hagyott ki abból az egyvelegből, ami végül elvezetett a kilépéspártiak győzelméhez a 2016. június 23-i népszavazáson. A középpontban ott van a megosztó háttérember, Dominic Cummings, aki a kilépési kampány élére állva kitalálta a kamu szlogenekre is építő stratégiát, és aki nélkül valószínűleg nem győznek a szakítás hívei. Az előtérbe tolakodó figurák, mint Nigel Farage, a UKIP vezetője vagy Boris Johnson londoni polgármester, az azóta jó nagy botrányt kavaró mikrotargetálások a Cambridge Analyticával, a párhuzamos kampánytaktikák és a társadalmi feszültségek is mind fel vannak villantva.

Közben viszont útközben elvesznek a hangsúlyok. A Cambridge Analytica-botrányban érintett adatelemző és mikrotargetáló cégek például ugyan feltűnnek, de csak kevéssé van kiemelve, mi volt a baj ezekkel – a CA-t azzal vádolták, hogy engedély nélkül gyűjtött össze adatokat 50 millió Facebook-felhasználóról, és ezek egy részét később választási kampányokhoz használták fel. Pedig láthatóan fontos vonal volt ez a rendezőnek, hiszen a film végi szöveges magyarázatokban is ezekre tér ki.

Benedict Cumberbatch viszont nagyon erőteljes végig, azért is tökéletes választás Cummings szerepére, mert a jelenlétével képes visszaadni, hogyan tudott az első ránézésre jelentéktelennek tűnő politikai stratéga – aki a kampány leghíresebb szlogenét („Vegyük vissza az irányítást!") egy apaságról szóló önsegítő könyvből húzta elő – a Vote Leave élére állni, sarokba szorítani politikusokat, és végül a megosztottságra is építve elérni a brexitet. A másik oldalon a film vezéralakja a miniszterelnök kommunikációs stábjának vezetője, Craig Oliver szerepében Rory Kinnear, aki most is úgy tud aggódni, mint a Black Mirror sorozat első részében brit miniszterelnökként.

Mivel alapvetően Cummingsra koncentrál a film, nem marad hiányérzetünk amiatt, hogy David Cameron csak egy telefonhívás és bevágott valódi felvételek erejéig, az akkor még jóval kevésbé fontos Theresa May pedig csak utóbbiakban tűnik fel. A brexithez köthető legismertebb arcok esetében viszont már félig üres a pohár, hiába a jó színészek: a UKIP-vezér Nigel Farage a rivális mozgalom, a Leave.eu élén kicsit képregényfigura lett, Boris Johnson motivációira csak utalások vannak, Michael Gove akkori igazságügyi miniszterről pedig az sem derül ki, hogy azért is szállt be a kampányba, mert Cummings korábban éveken át közeli munkatársa volt.

A film végigvezet a történéseken, de ha valaki teljesen nulláról akarja megérteni a brexitet, abban nem segít a túlságosan sok név, pozíció, funkció, miközben az sincs egyszerűen tisztázva, hogyan kerültek egy platformra tory és munkáspárti képviselők, és miért fordultak szembe a népszavazással magát elszámító Cameronnal a saját pártján belül.

Sokkal jobban működik a láthatóan elsősorban brit célközönségnek szóló film akkor, ha a néző alapvetően tisztában van a folyamattal és a főbb politikai szereplőkkel is. Ebben az esetben ugyanis segít összekötni eseményeket, megérteni szereplők egymáshoz való viszonyát, és betömködni a lyukakat. Így tud a legjobban elgondolkodtatni is.