Ha láttunk is ezer drogháborút, ilyet akkor sem

A kolumbiai gyártású Az átkelés madarai olyan, mintha összegyúrták volna a Narcost egy ismeretterjesztő dokumentumfilmmel, de egyik téma sem uralná le a másikat, hanem boldogan  élnének egymás mellett. Már ha egy drogkartell felemelkedéséről szóló filmben lehet boldog együttélésről beszélni, mert szerintem a filmtörténetben nem volt olyan drogbáró, akinek a sztorija úgy ért véget, hogy boldogan élt, amíg meg nem halt. Az átkelés madarai megtartja a műfaj sablonjait, de nem az unásig ismert környezetben. Ez egy olyan film, amihez foghatót látunk nagyon sokat, de igazán ilyet egyet sem.

A trükk pedig a következő: a film évtizedeken átívelő cselekménye a kolumbiai-venezuelai határon élő wajúk közegében játszódik. A wajúk nagyjából 400 ezren vannak a legutóbbi népszámlálás szerint, a film pedig szerencsére nem tart hosszú magyarázatokat sem a nyelvükről, sem a népszokásaikról, ami aztán Az átkelés madarai legnagyobb előnye lesz. Hogy nekünk kell kitalálni, hogy mi mit jelent: hogy amit a film elején látunk, az egy nővé válási szertartás, ahol a fiatal Zaida (Natalia Reyes) prezentálja a saját horgolásait, és tulajdonképpen saját magát is.

Itt vet rá szemet Rapayet (José Acosta), akinek feltett szándéka, hogy megszerezze magának a fiatal lányt. De a család nem engedné csak úgy, Zaida édesanyja megkövetel hozománynak egy komplett csordát, ékszerekkel együtt. A mellékesben kávéval seftelő Rapayetnek pedig beugrik az a lehetőség, hogy az épp az országban dekkoló, pénzes amerikai hippiknek árulhatna akár füvet is. Van egy messzi rokona, aki nagybani termesztő, van egy pénzre éhes haverja, aki szívesen segít neki, mi sülhetne el balul? Már 85 éves is elmúlt az eredeti Sebhelyesarcú, szóval senkit sem fog meglepni, hogy mennyi minden tud félremenni. Az átkelés madaraiban úgysem a mi a lényeg, hanem a hogyan.

A wajúk ugyanis a szokásaik, hagyományaik és hiedelmeik miatt nem igazán alkalmasak egy klasszikus drogkartell elvezetésére. Kapásból van egy olyan kikötésük, hogy megölt ember hulláját nem érinthetik meg, amivel a sírásás különösen problémás. De a legfontosabb elv az, hogy tranzakcióknál, tárgyalásoknál és üzleteléseknél egy közvetítőt alkalmaznak, aki szent és sérthetetlen. A legnagyobb tisztelettel elmondja az üzenetet, de a következményeket nem kell vállalnia. Egészen érdekes helyzeteket teremt, amikor egy lépésre áll attól, akinek az üzenetét hozta, de a wajú szokások miatt akkor sem lehet direktben beszélgetni csak úgy. Főleg egy kívülállóval, mert ha valamit a wajú családfők jobban utálnak a hagyományok sárba tiprásánál, azok az alijúnák: az európai származású idegenek.

Ebben messze a legerősebb Az átkelés madarai, mert tényleg sikerül bemutatnia egy párszázezres népcsoportot úgy, hogy azok is értik, akik csak gengszterfilmeket néznek. Megértjük, hogy mennyire fontos lehet egy szütyő elkészítése, egy tisztességes gesztus a békülésre, vagy egy biccentés is mennyi mindent jelenthet ezek között az emberek között. És amikor megismerjük a tradíciókat, csak akkor kerülnek elő a gépfegyverek és leszámolások. Ha drogháborús filmként nézzük Az átkelés madarait, akkor senkit nem fog a padlóra küldeni, mert messziről be lehet azonosítani a probléma forrásait: a magával nem bíró családtagot, az egyre erőszakosabb havert, a kapzsi ellátót, a gyanús kapcsolatokat. De hogy a sztori minden szereplője egy különleges közösség tagja, attól ez rögtön egy különleges film lesz.

Ez a néprajzi aprólékosság ismerős lehet az egyik rendező előző filmjéből. Ciro Guerra rendezte A kígyó ölelését, amiben a Peru és Kolumbia határán élő indián közösségeket mutatta be a XX. század első felében. (Oscarra is jelölték, de szerencsétlenségére pont a Saul fia ellen indult.) Az a történet sem volt egy habostorta - és az sem mutatott túl jó képet a fehér emberről -, Az átkelés madarai sem lesz az, amiről kijőve gyorsabban szedjük a lábunkat, és hevesebben dobban a szívünk. Viszont a végén úgy érezhetjük, hogy tényleg valami olyat láttunk, ami megkövetelte a türelmünket és figyelmünket (Guerra filmjeire sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy pörgősek), és cserébe valami olyat mutatott, ami újdonság volt. Kivéve, ha valaki képben van a wajúkkal, mert akkor nem szóltam.