Az élsport, a nyomor és a szexrabszolgaság áldozatai

Túl minden határon

Marta Prus sokszorosan díjnyertes filmje Margarita Mamunt, az oroszok hétszeres ritmikus sportgimnasztika világbajnokát követi élete egyik legnehezebb időszakában. A riói olimpiára készül, de közben súlyos fájdalmakkal küzd. A teste, bár még csak a húszas évei elején jár, egyre kevésbé bírja az élsporttal járó terhelést. Ezalatt édesapja a rákkal harcol, úszó barátja pedig több ezer kilométerre tőle készül, szintén Rióra.

Margarita óriási sztár, kislányok százai rohanják meg minden nyilvános szereplése alkalmával, az élete mégis inkább egy fogolyéra hasonlít. Őrei pedig az edzői, akik rendszeresen dagadt tehénnek, hülyének, pszichopatának nevezik. A kamera állandó jelenléte a legkevésbé sem zavarja őket, még azt a tényt is képesek a cél, az olimpiai arany szolgálatába állítani, hogy a lány apja haldoklik. Ha meg a helyzet úgy kívánja, akkor ölelik, csókolják, mint egy babát. Az élsport, legalábbis úgy, ahogy Oroszországban csinálják, 24 órás munka, amibe egy nap pihenés, egy kis lazítás sem fér bele. Marta Prus kamerája mindenhova követi a hősét, mindent megmutat, de senki felett nem ítélkezik. A filmje egyszerre szól egy fantasztikusan erős nőről, az élsport világáról és Oroszországról. (matalin)

Vetítik: 01.31.13:00, 02.01. 20:30

Az üres szoba

Az üres szoba Irit és Asher története, akik elvesztették a fiukat, Omrit, az Izraeli Haditengerészet tisztjét. Alighogy megtudták, hogy meghalt, az anya azt kérte, hogy vegyék le a fiú spermáját. A szülők azért harcolnak, hogy a spermával megtermékenyíthessenek egy béranyát, és az unokájukat saját gyerekükként nevelhessék fel. A dolgukat megnehezíti, hogy elutasítják a szakemberek által javasolt megoldást, hogy keressenek egy gyerekre vágyó nőt, akit megtermékenyíthetnek Omrit spermájával, és aki unokát szül nekik. Ők nem akarnak anyát a képbe: maguk akarják felnevelni a gyereket.

Ilyen kérésre még nem volt példa Izraelben, és a világon sem tudnak ugyanilyen esetről. Ezért a szülők kívánsága feladja a leckét a hatóságoknak, komoly jogi, etikai, vallási, pszichológiai dilemmát jelent. A pár három évig tartó küzdelmét követi Az üres szoba stábja. Bár a szülők gyászolnak és harcolnak, Iriték nem megtört, szomorú emberek. Ez a család (van még két lányuk) meglepően harmonikus, vidám, ahol tényleg jó helye lenne még egy gyereknek. Egy gyereknek, akit, ahogy az egyik szakember rámutat, Iriték születésétől árvaságra ítélnének. A film készítői nem titkolják: megszerették ezt a vidám, összetartó családot, nekik szurkolnak ebben a harcban, de ennek ellenére megmutatják Iriték terveinek kifogásolható pontjait.  (matalin)

Vetítik: 01.31 15:00, 02.03.11:00

Nadia terhe 

Nagyon sok eszközzel lehet felhívni a figyelmet a világ borzalmaira, az elesettek nehéz helyzetére, a kegyetlenségekre és az emberi jogok fontosságára. De az unalom biztosan nem tartozik ezek közé az eszközök közé.

Alexandria Bombach Nadia terhe című dokumentumfilmje arról a Nadia Murad Basee Taháról szól, akinek családját lemészárolta az Iszlám Állam, őt és több rokonát pedig szexrabszolgaként használták, hasonlóan Irak egyik nem muszlim vallású kisebbsége, a jazidik sok női tagjához. Nadia elmenekült, és sokkal többet tett, mint amit bárki elvárhatott volna tőle: nem saját magát akarta megmenteni, hanem az egész népét. Úgyhogy újra és újra, részletesen elmondott mindent, ami történt vele és a többiekkel, az ENSZ gyűlésein, emberi jogi bíróságokon, parlamentekben, miniszterelnökök és civilek előtt, mindenhol, és azért küzdött, hogy vizsgálatot indítsanak a jazidik helyzete és az ISIS bűnei kapcsán. Időközben az ENSZ jószolgálati nagykövete lett, elérte a célját, és Nobel-békedíjat kapott. Egyszóval bőven szolgáltatott témát bármilyen dokumentumfilm-rendezőnek, többet is, mint amit ép ésszel igazán fel lehet fogni, át lehetne érezni.

De Bombach nem arról akart beszélni, ami Nadiával történt, hanem ki tudja, miről. Valószínűleg leginkább arról, milyen nehéz is az a szerep, amibe ez a tízen-huszonéves lány bátran belehelyezte saját magát; mennyire nehéz újra meg újra elmondani mindent, a tömegek élére állni, törékeny és megtört, apró kisemberként erőt adni mindenkinek, aki tőle várja a megerősítést. Ami jó téma, de a rendező nagyon keveset hoz ki belőle, nagyjából annyit, amit az előző összetett mondat is közölni tud. Sehogy sem sikerül ugyanis igazán hatásos eszközöket találni: a film legnagyobb részében azt látjuk, ahogy emberek kísérgetik Nadiát meghallgatásról meghallgatásra, felkészítik a szereplésre, sétálnak jobbra, sétálnak balra, kapukon haladnak át, épületekbe lépnek be, épületekből lépnek ki. Ami talán azt akarná kifejezni, micsoda hacacáré jár ezzel az egész üggyel, de azért az, hogy oda kell menni helyekre, és aztán el kell jönni onnan, még nem fejezi ki olyan nagyon megrázóan a dologgal járó nehézségeket. Talán azért nem a hangzatos beszédeket mutatják folyton, mert a film nem akar szenzációhajhász lenni, gondolhatnánk, de ennek eléggé ellentmond, hogy perceken keresztül, újra meg újra mutatnak premier plánban zokogó vagy a könnyeiket törölgető embereket, noha ennél a primitíven hatásvadász eszköznél jobb korszakaira már az RTL Klub bulvárműsora, a Fókusz is túljutott. (Kovács Bálint)

Vetítik: 02. 01., 17:30 és 02.02., 19:45

Gettó Balboa

Legnagyobb ordenáré közhely lenne azt mondani a Gettó Balboáról, hogy olyan az egész, mint két nagy pofon, de akkor is le fogom írni, mert egyrészt jó értelemben gondolom, másrészt meg Bogdán Árpád (Genezis) dokumentumfilmje tényleg olyan, mintha adnának pár jó nagy maflást, hogy egy kicsit összezavarjon, de fel is rázzon minket. A Gettó Balboa egy két, egymással szoros kapcsolatban lévő történetszálon halad, egyrészt követjük a fiatal  Szabó Zolit, a tehetséges amatőr bokszolót, aki előtt lassan kitárul egy ajtó, hogy profi szinten sportolhasson. Zoli egy kedves fiatal srác, egy terhes barátnővel, egy kőkemény apával, és szelídebb, de nem kevésbé céltudatos edzővel, Sipos Misi bácsival.

Siposé a másik történetszál: az évekig piti bűnözőként élő férfit egy nap lelőtték, a merényletet túlélte, de megtért, valamikor a megtérése után pedig elkezdett a nyolcadik kerületben, nulla pénzért és nulla pénzből boxedzéseket tartani fiatal, kallódó gyerekeknek. A Gettó Balboa egy fontos része az övé, látjuk, ahogy nyilvános tereken edz, amikor iskolákba jár az igazgatóval tárgyalni, hogy használhassák a tornatermet, amikor az alpolgármesterhez járul, vagy amikor egyszerűen a lakásában tart órákat Zolinak.

De a történet egy dolog, amitől a Gettó Balboa szuperjó lesz, az a vizuális stílus és a tempó. Bogdán fekete-fehérben készítette el a filmet, nagyrészt izgő-mozgó kézikamerával, néha gyönyörű, néha kifejezetten csúf képekkel és beállításokkal (sok a tükröződés, abból is a torzított fajta), és az egész egyszerre lesz életteli, izgalmas, és kőkemény is. A nyolcadik kerület utcái úgy néznek ki, mint valami világégés utáni háztömbök, az arcokon a ráncok, sebek, szemek sokkal erősebbek, a sorsok még súlyosabbak. A Gettó Balboában minden a témához alkalmazkodik, a vágás, a képek, a hang, az évek alatt formálódó történet pedig olyan, hogy azon feltehetőleg néha az alkotók is meglepődhettek. Nagyon ajánlott. (klág)

Vetítik:  01.30., 11:00 és 01.31., 20:00

Ez Kongó

Az a baj ezzel a filmmel, hogy nem nagyon derül ki belőle, mit is akar a rendezője vele. Mi az üzenet, ugye. Mert ha a fotósból lett dokumentumfilmes Daniel McCabe sem tudja eldönteni, mi is az igazán fontos aspektus, akkor a néző honnan tudja? A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ 11. legnagyobb területű országa, 70 millió lakosa van, belga gyarmat volt, 1960 óta független, a belpolitikai helyzet meg azóta katasztrofális. A film a 2012-2016 között aktív March 23 Movement, azaz M23 nevű ellenzéki tömörülés és a kormányhatalom által dirigált hadsereg közötti fegyveres konfliktusra fókuszál, legalábbis elméletileg.

A fentiekről szerintem 1000 nézőből jó, ha egy hallott, de legyen kettő, nem oszt, nem szoroz. McCabe pontosan tudja, hogy mi a helyzet, ezért igyekszik annak a nézőnek is képbe helyezni a közép-afrikai országot, aki nem járt még a tanyája kerítésén túl, de kapkod, és nincs semmi látható vezérelv, amire ezeket a szegmenseket felhúzza. A néző ráadásul pont akkor kerül ki film hatása alól, amikor az kezdené behúzni, mert abban azért egyezzünk meg, hogy aki már látott az afrikai nyomorról és bármelyik random ország belháborújáról szóló dokut, azt nem fogja megrendíteni az éhező gyerekek látványa.

A film egyébként (figyelem, történelmi flashbackek és a szenvedés emberi arca már kipipálva) négy sztorit visz párhuzamosan, bennük négy karakterrel (a hangját eltorzító, az állami hadseregben ezredesi rangban szolgáló fickóét, aki háromszor dezertált és állt be lázadni, de mindig visszafogadták, és magasabb beosztásba került; a hadsereg egyik legfényesebben ragyogó csillagáét; a hat háborút megúszó, a hátán varrógépet cipelő szabóét és a drágakőcsempész asszonyét), de ez így 92 percben egyszerűen túl sok, és hatástalan is, pedig mindegyik sztori olyan, hogy saját lábon is megáll. Mélyebb, emberibb, jobb lett volna ugyanez 4x45 percben. (sixx)

Vetítik: 02.02 12:30 és 02.03 13:15.

Ratko Mladić tárgyalása

Az egyik ember háborús bűnöse a másik nemzetmentő hőse. Ha van már ilyen mondás, akkor loptam, ha nincs, akkor tessék majd emlékezni erre a cikkre. A Ratko Mladić tárgyalása című holland dokumentumfilm zsenialitása pontosan ebben rejlik: mindkét oldalt bemutatja, a Mladić ügyében eljáró ügyészekét és a védelemét is, nem csak egyfelől vizsgálja meg a többek között kétrendbeli népirtással , háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel megvádolt szerb tábornok ügyét. A Mladić ellen felhozott vádak közül a srebrenicai népirtás az, amiről általában mindenki hallott, ugyanis ez volt a második világháború utáni Európa legdurvább tömeggyilkossága. A szerbek több, mint 8000 muszlim férfit és fiút végeztek ki és temettek tömegsírba. Hogy a boszniai szerb politikai és katonai vezetésen kívül kiknek a felelőssége, hogy mindez megtörténhetett, arról máig nincs egyetértés, de abban igen, hogy Szarajevó 15 000 áldozatot követelő ostroma mellett ez volt Mladić legsúlyosabb bűntette.

A holland stáb öt éven át követe az eseményeket, Mladić elfogásától az ítéletig. A film a 100 perces játékidőhöz képest alapos, megkapjuk a történelmi hátteret (de csak annyit, amennyit muszáj a konfliktus megértéséhez), tételesen bemutatják, hogy mivel is vádolják Mladićot, és ahol lehet, körbe is járják a kérdést, beszélnek túlélőkkel és egykori harcostársakkal, egy ponton a tábornok szülővárosába is ellátogatnak, ahol a mai napig szerb nemzeti hősként tekintenek Mladićra, a családja pedig isteníti. A két oldal bizonyítékait és érvelését aztán korabeli felvételekkel és a tárgyalás képsoraival húzzák alá - ebből épül fel egy izgalmas dokumentumfilm, aminek tudjuk a végét, de így is izgulunk rajta. Hatásos, felkavaró mozi, de nagyon mimózák meg ne nézzék, mert kiborulnak tőle. (sixx)

Vetítik: 02.03. 16:00 és 17:45.

Genezis 2.0

Adósságaik és maguk elől menekülő sarkvidéki kalandorok kiszuperált tankokkal keresik az örök fagy süllyedő szigetén a mamutagyart, a szibériai fehér aranyat. Egy nagy találat komoly vagyont ér, és a permafroszt olvadásával egyre több a lelet, de a mamutcsont a jakutok szerint rossz ómen, szerintük nem szabad megbolygatni azt, ami a földben nyugszik. Amikor a szibériai expedíció megtalálja a világ legjobb állapotú mamuttetemét (a fagyott húst a kutató meg is kóstolja, így valószínűleg ő az egyetlen, aki megízlelte a mamutot), ők is engesztelő rítust tartanak. Üveggyöngyökkel kérik a mamut szellemének bocsánatát, amiért nem hagyják tovább nyugodni: „A tudomány nevében tettük, nem a pénzért, bocsáss meg nekünk”.

A svájci dokufilmes és a jéghokisból lett orosz rendező közös filmje nem csak az északi végvidékek világát tárja elénk, az igazi cél annak a genetikai forradalomnak és globális klóniparnak a megmutatása, amivel kritikusai szerint az ember már Istent játszik. Mindent megindokol a tudományos cél, ami itt éppen a 10 ezer éve kihalt gyapjas mamut újjáteremtését jelentené? „Isten igéje még nem tökéletes. De közösen Istent is tökéletesíthetjük” – büszkélkedik a kínai nagy génszekvenáló vezetője, miközben a bejáratnál egy óriási mamutszobor áll.

A Genezis 2.0 kritikusan viszonyul mindehhez, de közben éreztetni tudja azt a tudományos lelkesedést is, amit a szintetikus biológia a gyapjas mamut klónozásánál is vadabb elképzelései („a jövőben a gépekhez hasonlóan fogunk élőlényeket tervezni”) váltanak ki a kutatókban. Képes a tudomány etikai okokból megállni, ha közben a technológiai lehetőségei meglennének a továbblépéshez? A film ebben szkeptikus, de a válaszokat ránk bízza, csak lakonikusan közli: a kínai országos génbankban a kommunista pártfunkcionáriusok és a hadsereg tisztjei is ott vannak, a teljes földi élővilág genomjának szekvenálása után pedig nagyvállalatok veszik kézbe az evolúciót. A mamut szellemével a jakutokon kívül nem sokan törődnek. (kolozsi)

Vetítik: 02.02 10:30 és 02.03 15:45

Apáca élet

Isten szeretete nélkül az ember saját magányával marad, és az élet abszurd – kántálják vontatottan ebben a szintén kedvesen abszurd, alig húsz perces filmben a zárdában, amiben az apácák természetes módon emberiek: ugratják egymást, társasoznak, sajnálják a tovatűnt ifjúságot és az elmulasztott lehetőségeket, hiszen, mint mások, ők is tudják, hogy jobbak is lehettek volna, jobban is élhettek volna. Látszólag nem nagy dolog, mégsem kevés így, valós személyként mutatni az egyébként minimális kellékekkel – sápadt arc, kendő, szemüveg – olyan ügyesen nemtelenített, a kívülállóknak megszólítani sem könnyű nővéreket.

A rövidfilmblokkban vetített lengyel kisfilm nem csak a hétköznapjaikat, de a humorukat és kicsit az esendőségüket is engedi látni, vagy persze a siostrák engedik mindezt a lengyel rendezőnek, mindenesetre ami ebből kijön, az valahogy bír egy plusz dimenzióval – és ez azért közös nevezőnek sem rossz a hitigények és a filmművészet között. Ismernek amúgy olyan gyilkosos viccet, aminek a hamvazószerda és a mindenszentek van a poénjában? Ha megnézik az Apáca életet, már fognak, és azt sem lehet mondani, hogy nem elég autentikus forrásból. És azon is el lehet gondolkodni, nincs-e netán igaza annak is, aki képtelen elfogadni a scrabble szabályait. Hiszen mi értelme csak a nekünk adott készletből kirakni a szavakat, miért nem lehet odatenni mindent, ami bennünk van, teszem azt ÖRÖKKÉVALÓSÁG? (kolozsi)

Vetítik: 02.01. 20:15 és 02.03. 10:30