Ekkora giccs a Hallmarkon is kilógna
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Cinematrix cikkek
-
Robert Downey Jr. visszatér az Marvel-filmekbe, viszont nem abban a szerepben, amiben várnánk - Ismét Dexterként tér vissza Michael C. Hall
- Immár a szerelmi életet is befolyásolja a klímaváltozás
- Az évtized egyik legjobb Nicolas Cage-filmjét láttuk
- Az új Deadpool-film fergeteges poénokkal rángatja ki a Marvelt a pöcegödörből
Egy filmfesztivál nyitófilmjét kiválasztani mindig nagy gesztus és természetesen kompromisszum: a fesztivál ezzel jelzi, hogy kiemelten fontosnak tart egy rendezőt, a producer pedig örülhet, mert a filmje akkor is figyelmet kap, ha végül díj nélkül távozik. A Berlinalén az utóbbi években szinte a Coen testvérek és Wes Anderson adták egymásnak a kilincset az első vetítéseket, és ha még az ő filmjeikből is egy hangyányival gyengébb csúszik be - mint a Áve, Cézár! vagy a Kutyák szigete - azért akkor is nagy szó, hogy a stáblistájukkal kezdődik a világ egyik legelismertebb filmfesztiválja.
Ezért állok teljesen értetlenül a 2019-es nyitófilm, a The Kindness Of Strangers (Az idegenek kedvessége) előtt, amit oké, hogy egy viszonylag elismert rendező, a dán Lone Scherfig (Egy lányról, Olasz nyelv kezdőknek) készített, de ez nemcsak a Berlinaléról, hanem a Hallmark tévécsatornáról is kilógna. Pedig ott aztán elvárás, hogy valami a legszélesebb körben érthető, közhelyes, kreatív megoldások nélküli melodráma legyen a műsoron, de teljesen érthetetlen, hogy ki hagyta ezt jóvá a berlini filmfesztiválon.
A Kindness of Strangers ugyanis egy közhelyes melodráma, ami olyan hamar átfordul giccsbe, hogy gyakorlatilag még fel sem ocsúdtunk a stáblistájából, már csöpög ránk az egész. A főszereplője Clara (Zoe Kazan), aki a sztori legelején a két gyerekével megszökik az agresszív, rendőr férjétől, és pénz nélkül New Yorkba menekül. Itt dolgozik nővérként Alice (Andrea Riseborough, a Mandy után megint egy értelmezhetetlen parókában), aki a fárasztó melója mellett még egy megbánásról szóló terápiás csoportot is vezet. Ahova rendszeresen jár a Marc nevű férfi (Tahar Rahim), akit nemrég megbíztak azzal, hogy vezessen egy orosz éttermet. Ahol az előző tulaj egy álorosz akcentussal beszélő Bill Nighy. És aztán még ott van a lassan minden második filmben feltűnő Caleb Landry Jones is: most ügyefogyott karaktert játszik, akinek az a visszatérő heppje, hogy elfelejt dolgokhoz kesztyűt venni, és amúgy minden állásából kirakják, mert egy szerencsétlen flótás.
Hogy micsoda? - teheti fel bárki a kérdést, aki idáig eljutott vagy a filmben, vagy ebben a cikkben. A The Kindness of Strangers az a típusú melodráma, amire hatalmas hatással volt az Ütközések, és azok a szomorú/megható filmek, amikben Will Smith játszott, mikor éppen nem állt jól a szupersztár-szénája (A boldogság nyomában, Hét élet). Azok a típusú filmek, ami alatt folyamatosan szólnak a vonósok, amikben a szereplők egyszerű, közérthető közhelyekben beszélnek, és amikben a véletlen old meg általában minden problémát. Nem ítélkezem, ilyen filmekre szükség van, mint a Courts-Mahler-regényekre meg a Romana-zsebkönyvekre - kielégítenek egy igényt.
De ezen a műfajon belül is lehetne a The Kindness Of Strangers tűrhető film, ehelyett egy hevenyészve összecsapott maszlagnak tűnik. Scherfig - aki a forgatókönyvet is maga írta - olyan mondatokat ad a szereplői szájába, amiket angolul beszélő emberek nemigen mondanának, és még nagyobb baj, hogy ezeket aztán olyan színészek játsszák el, akiknek szintén nem az angol az anyanyelvük. (Ezek a bukkanókat itthon úthengerként lapítja ki a szinkron, amitől az egész egységesen még rosszabb lesz.) Az operatőri munka gyatra minőségű, több kép is egyszerűen életlen és homályos.
A színészek, főleg a főszereplő Zoe Kazan megtesznek mindent, hogy ebből a zagyvaságból legalább valami értékelhetőt kihozzanak, de az ostoba karaktereik korlátain ők sem bírnak felülemelkedni. Meg a forgatókönyv kereteiből is nehéz lenne szabadulni. Ez az a film, ami egy olyan New Yorkban játszódik, ahol egy templom, egy étterem, egy hajléktalanszálló, és egy kórház van, és négy-öt ember rendszeresen megfordul kettőnél több helyszínen is. És akkor még a mindent dunyhaként ellepő, nyálvonós filmzenéről még nem is beszéltünk.
Nehéz elképzelni, hogy miért lett pontosan ez az idei Berlinale nyitófilmje. Lehet, hogy a fesztivál azzal akart egy erőteljes gesztust tenni, hogy egy női rendezőt választottak. Lehet, hogy igazán nagy amerikai sztárok és produkciók híján (két éve például itt volt a Logan világpremierje), idén abba próbáltak kapaszkodni, ami elérhető, és meghívni jellegzetes, de kevésbé ismert arcokat (Kazan és Riseborough is itt van személyesen), hogy megmutassák, elstartolt a fesztivál. Vagy lehet, hogy csak furcsa az ízlésük. Végül is páran megtapsolták a The Kindness Of Strangerst a sajtóvetítésen. De bőven ők voltak a kisebbség.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon