Mit ér egy szex nélküli szerelem?

"Jóságos ég, valószínűleg ez minden idők legnyomasztóbb, legfélresikerültebb nászéjszakája" – nyüszítettem fel magamban, miközben Ian McEwan tündéri szerelmespárját néztem, ahogy nyögvenyelősen, küszködve próbálnak átesni az első közös aktuson. Sőt, mindkettejük legelső szerelmes együttlétén. A kortárs brit irodalom egyik legnépszerűbb szerzőjének figuráit az elsőfilmes Dominic Cooke vitte mozivászonra, Az a nap a tengerparton címmel.

A feje búbjáig szerelmes Edward és Florence nászéjszakáján tényleg minden balul sül el; ami csak félremehet, az is félre is megy a közösen tervezett és már hivatalosan is megpecsételt jövő kapujában. Az ifjú házasok ügyetlenkedése azonban nem együttérző mosolyt vált ki belőlünk, hanem olyan fokú kényelmetlenséget, amitől garantáltan pocsékul érezzük magunkat. Ez nem véletlen: a szerencsétlenkedős ágyjelenetet állítólag majdnem egy teljes héten keresztül forgatták, hogy a lehető legkellemetlenebb hatást érjék el vele.

Ez pedig elég jól sikerült. Ian McEwan 2007-es kisregénye a hatvanas évek első felének Angliájában játszódik, ahol még valamelyest tarja magát a viktoriánus prüdéria, de már javában ébredezik a szexuális forradalom is. Ebben a különös időszakban találkozik egymással ez a két nagyon különböző hátterű frissdiplomás, akik olyan végzetesen egymásba habarodnak, hogy aztán meg sem állnak az életüket összekötő, boldogító igenig.

A bagós beatnikből lett férjet a Dunkirkből ismert Billy Howle alakítja, az előkelő és konzervatív családból származó hitvest pedig a Lady Bird és a Brooklyn színésznője, Saoirse Ronan játssza. Ronan és McEwan neve nem most ért össze először, a színésznő 12 évesen már játszott az író Vágy és vezeklés című művének filmadaptációjában is. Tíz évvel később aztán újra összefonódtak az útjaik, hogy együtt meséljék el Florence és Edward szerelmének történetét, méghozzá úgy, hogy McEwan saját maga adaptálta azt forgatókönyvíróként.

Ahogy talán a fentiekből és az előzetesből is kiderül, a sztori olyan valóban izzasztó kérdéseket feszeget, hogy létezhet-e házasság és/vagy szerelem szex nélkül, hová vezethet ennyi elfojtás, a kommunikáció hiánya, illetve lehet-e jövője egy kapcsolatnak úgy, hogy a felek lényegében nem érnek egymáshoz. Egyáltalán hogyan alakul egy ilyen este után Edward és Florence élete? Hiszen hiába valódi két ember szerelme, ez önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy a házasságuk is működjön.

Miközben Cooke és McEwan filmje ilyen kényes és valóban fontos kérdéseket feszeget, egy a történet szempontjából nem éppen elhanyagolható tényezőről nagyon csúnyán megfeledkezik: elfelejti megmagyarázni, hogy mi történik a női főszereplővel. Mert azt látjuk, hogy mennyire szenved az egyébként imádott férje minden érintésétől, de hogy szimplán aszexuális vagy valami trauma tette frigiddé, arra csak annyira halvány jelek utalnak, hogy már fáj.

Az Ian McEwan sztorijából készült Az a nap a tengerparton tehát két ártatlan, egymást őszintén és szívből szerető fiatal mindössze hat órát megélt házasságát meséli el, a jelen történéseit  magyarázó flessbekkekkel – amelyek hol betöltik a szerepüket, hol nem annyira –, és olyan dühítően kiszámítható fordulatokkal, hogy az embernek legszívesebben üvölteni támad tőlük kedve. A mozivásznon történtek pedig nem csak az ifjú párnak esnek nehezére, hanem, sajnos, a nézőknek is.