Volt idő, amikor a sztárok még válaszoltak kérdésekre

Amikor először olvastam A Maria Callas-sztori koncepciójáról, el nem tudtam képzelni, hogy ez a dokumentumfilm működhet. Tom Volf rendező ugyanis azt találta ki, hogy úgy idézi fel az 1977-ben meghalt énekesnő alakját, hogy kizárólag az ő szavait használja. Vagyis a hagyományos dokumentumfilmekkel, művészportrékkal ellentétben, amelyekben családtagok, szerelmek, barátok, pályatársak emlékeznek vissza valakire, itt csak Callas mesél. Mégpedig úgy, hogy az élete során adott több száz (több ezer?) interjú részleteit, Callas önéletrajzi írását és magánleveleit szerkesztették időrendbe. Köztük rengeteg olyat is, ami még soha nem került nyilvánosság elé.

A filmben tehát Maria Callas meséli végig az életét, de olyan sorrendben és hangsúlyokkal, ahogy azt Tom Volf eldöntötte. (Callas leveleit és eddig nem publikált visszaemlékezéseit a nemzetközi hírű, Grammy-díjas operaénekes, Joyce DiDonato olvassa fel.) Vagyis A Maria Callas-sztori kettejük közös, de nem konszenzusos verziója, hiszen több mint negyven évvel Callas halála után készült. Így aztán másnak nem is nagyon osztanak benne lapot, legyen szó az énekesnő első férjéről, Giovanni Battista Meneghiniről vagy a New York-i Metropolitan Opera akkori vezetőjéről. Akikkel Callasnak vitája volt, ezúttal nem szólalnak meg.

És hogy ez a történet még negyven év elteltével is érdekes, azt jól mutatja, hogy bár már készült játékfilm az énekesnő életéről Fanny Ardant főszereplésével Franco Zeffirelli rendezésében, egy másik elismert rendező, Mike Nichols is tervezett egyet Meryl Streeppel. Ebből Nichols halála miatt nem lett semmi, de most folynak az előkészületei egy újabb Callas-filmnek, ezúttal A tetovált lányból ismert svéd színésznővel, Noomi Rapace-szel a főszerepben.

Érdekes még ma is, mert minden megvan benne: egy szerény sorból származó, kivételesen tehetséges lány, egy elnyomó, akaratos anya, majd egy hasonló férj. Egy elképesztő csúcsokkal és mélypontokkal tarkított karrier, majd egy szerelmi háromszög a világ leghíresebb operaénekesnője, Callas, a világ egyik leggazdagabb embere, Arisztotelész Onasszisz és a meggyilkolt amerikai elnök özvegye, Jackie Kennedy között.

Ehhez kellett az is, hogy a felhasznált interjúk ne ma, vagy tíz évvel ezelőtt, hanem az ötvenes, hatvanas években készüljenek. Akkoriban, amikor egy újságíró és egy művész beszélgetése még egészen mást jelentett, mint manapság. Ma a világsztárok pontról pontra, poénról poénra gondosan előre egyeztetett sztorikat adnak elő a tévéshowkban spontán beszélgetésnek álcázva. Magánéleti, személyes kérdéseket szinte soha nem lehet feltenni nekik. Hiába követhetjük az életüket tucatnyi különböző platformon, valójában sokkal kevesebbet tudunk a valódi személyiségükről, mint Callas idejében.

A Maria Callas-sztorihoz felhasznált interjúkban ugyan az újságírók, műsorvezetők nagyon udvariasak, nem titkolják tiszteletüket, sőt rajongásukat, de mindez nem akadályozza meg őket abban, hogy mai szemmel meglepően bátran kérdezzenek. Az általában láncdohányzás közben feltett kérdésekre pedig őszinte, önelemző válaszokat kapnak. Egy szakmai kérdéseket feszegető interjú közben simán megkérdezik, hogy akkor most pontosan milyen is az énekesnő viszonya Arisztotelész Onasszisszal. Ő pedig nemhogy nem kéri ki magának, de ott, a tévéadásban próbálja magának is megfejteni, hogy akkor most hányadán is állnak a férfival. “Válaszolok, mert ez egy fontos kérdés” - mondja egy másik alkalommal arról, hogy vajon Onasszisz miatt marad-e távol a színpadtól.

Valószínűleg azért, mert maga Callas is hallgatott ezekről. Így nem esik szó a hangjával vívott küzdelmein túl egyéb harcairól önmagával. Arról, hogy örökké elégedetlen volt az alakjával, hogy másfél év alatt 40 kilót adott le, hogy állandóan egészségtelen diétákat folytatott, hogy ezek közrejátszhattak korai halálában. Pedig ennek fényében a filmben is említett “fura kis hobbija”, hogy recepteket gyűjtött, amiket soha nem főzött meg és soha nem kóstolt meg, már egészen más színben tűnik fel.

Irgalmatlan feladat lehetett ennyi ismert és eddig ismeretlen anyagon átrágnia magát a szerkesztő-rendezőnek. Így aztán nem csoda, ha az arányok néha elcsúsznak a filmben, ha egyes témákat a kelleténél hosszabban, míg másokat rövidebben, vagy sehogy sem tárgyalunk. De mindezek ellenére A Maria Callas-sztori nem csak opera- és Callas-rajongók, vagy szerencsésebb korokban dolgozó elődeikre irigykedő újságírók számára érdekes film.