Most egy ideig nem akarok pszichopata gyilkos lenni

Szófiától majdnem egy órára, egy üres kőfejtőben forgatják éppen a The Outpost című katonai drámát, ami megtörtént esetet dolgoz fel: 2009-ben az amerikaiak egyik afganisztáni támaszpontját ostrom alá vettek a tálibok. A szerencsétlen fekvésű, érthetetlen módon egy völgy fenekén, magas hegyek közt felállított tábor lakói nem voltak felkészülve a támadásra. Már csak azért sem, mert ottani feladatuk nem a harc, hanem a környék infrastruktúrájának kiépítése és a helyiek segítése volt. A támadásban nyolcan meghaltak, a történetet pedig most két különböző szemszögből filmesítik meg, a Red Platoont Daniel Espinosa (Élet) rendezi, a The Outpostot pedig Rod Lurie (A manipulátor, Szalmakutyák). Az utóbbi bulgáriai forgatására az Index is el tudott menni, és sikerült beszélgetnünk a film készítőivel és főszereplőivel, olyan színészekkel, mint Orlando Bloom és Scott Eastwood.

De a filmőrülteknek sokkal érdekesebb volt a harmadik név a stábban: Caleb Landry Jones, aki Ty Cartert, a csata egyik Becsület érdeméremmel kitüntetett hősét alakítja. Jones még csak huszonkilenc éves, de már olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint a Coen testvérek (Nem vénnek való vidék), Xavier Dolan (Tom a farmon), és a Safdie fivérek (Heaven Knows What). És ez még a brutális 2017-es éve előtt volt, amikor szinte minden nagyobb Oscar-jelölt filmben feltűnt: szerepelt a Tűnj el!-ben (ő volt a család gonosz fia), a Floridai álomban (ő volt Willem Dafoe karakterének fia egy jelenetben), a Három óriásplakát Ebbingben-ben (ő volt a reklámos, aki eladta a plakáthelyeket). És akkor még nem is említettük, hogy feltűnt a Twin Peaks vadiúj évadában, és Tom Cruise mellett a Barry Seal – A beszállítóban is. Sajnos erről a sok mindenről nem is tudtunk vele beszélgetni a kőfejtő egyik szikláján ücsörögve, de pár dologról igen.

Jones előszeretettel játszik őrült, furcsa, vagy egyszerűen csak megfoghatatlan karaktereket, de a texasi születésű színész élőben pont az ellenkezője. Kopaszra borotválva, egy hotdoggal a kezében a lemenő bolgár nap fényében vicces, kedves és láthatólag teljesen normális. Vagy csak nagyon jó színész.

(Az interjút egy másik magyar újságíróval ketten készítettük.)

Nagyon durva volt neked 2017, milyen volt ezt átélni?

Egyetértek. Annyit még életemben nem dolgoztam, mint abban az évben. De olyan rendezőkkel is dolgozhattam, akikkel nagyjából 17 éves korom óta szerettem volna. Meg néhány olyannal is, akikkel 21 éves korom óta. Hihetetlen volt az egész.

Mondjuk az egész karriered a Coen testvérek filmjével, a Nem vénnek való vidékkel indult 2007-ben. (Jones az egyik bicikliző fiú a film fináléjában, aki az autóbaleset szemtanúja - KD)

Na ja, de nézem azt a filmet, és csak arra tudok gondolni, hogy mi a nyavalyát gondoltak, amikor ezt a srácot abba a szerepbe rakták. Az a film annyira jó, egészen addig a pillanatig. Aztán ott minden kedvem elmegy. Még jó, hogy aztán jön az az álmos rész, és akkor visszahúz. És aztán vége is! De annak a kis jelenetnek nagy szerepe volt abban, hogy miért érdekelt továbbra is a színészet, és miért mentem Los Angelesbe.

Azon a forgatáson mindenki annyira összpontosított, és mindenki annyira céltudatosan végezte a munkáját. Én akkor még középiskolába jártam, de nem tudtam beilleszkedni, mert mindent vészesen komolyan vettem. És azon a forgatáson azt éreztem, hogy húha, egy csomó ember, aki szintén nagyon komolyan veszi ezt az egészet. Aztán megnéztem a filmet, és arra gondoltam, hogy hát, akkor ez most egy egyszeri dolog volt.

Azt érezted, hogy ez az egy pillanatod volt, és ennyi?

Biztos voltam benne. Fogadni mertem volna arra, hogy ha még egyszer beteszem a lábam egy forgatásra, az nem színészként lesz.

És most hogy érzed magad?

Én most is ezt gondolom néha. Továbbra is meg vagyok lepve, hogy nem így van. De itt van most ez a szerep: mindig is gondoltam arra, hogy szeretnék egy katonát eljátszani. Hat éve nem is álmodtam arról, hogy lesz egy ilyen lehetőségem, mert úgy éreztem, hogy mindig furcsának és kirívónak kell lennem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Ty Carternek nem voltak furcsaságai az életben, de semmiképpen sem annyi, mint azoknak a karaktereknek, akiket más filmekben játszottam el.

A Floridai álomban sem voltál egy kifejezetten fura figura.

Nem, de az csak egy egynapos meló volt. Olyan érzés volt, mintha elmentem volna egy konditerembe, nyújtottam volna, de egy súlyt sem emeltem volna fel. Vagy mintha elmentem volna egy baseball-meccsre, de még egy hotdogot sem vettem volna. Fel sem ocsúdtam, már vége is volt a munkának.

Ennyi híres film után több a lehetőséged?

Annyira sok minden nem változott. A Tűnj el! után több lett az ajánlat. De mindegyik szerep vagy egy szociopata volt, vagy egy pszichopata gyilkos. Úgyhogy csak azt érzem, hogy akkor ezt most pár évig nem szeretném csinálni. Olyan szerepeket akarok, amik felkeltik az érdeklődésem, amiktől megijedek, amikbe beleszeretek. De a lehetőségeim nem változtak.

Ez jó, nem?

(széttárja a kezeit)

Hogy kerültél ebbe a filmbe?

Ezzel a szereppel a producer, Mark Frydman keresett meg, pár évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a Stonewall című filmen. A bátyám tengerészgyalogos, és pont otthon volt hálaadáskor, úgyhogy mielőtt én belenézhettem volna, egyből odaadtam neki a forgatókönyvet. Egyszer már kaptam egy hasonló, hadseregről szóló forgatókönyvet, annak a vége az volt, hogy a tengerészgyalogos főhős valami patthelyzetbe kerül, és ahelyett, hogy harcolna a végsőkig, öngyilkos lesz. És emlékszem, ahogy a bátyám mondja: 

Szóval azt nem vállaltam el. Ezt elolvasta, és azt mondta, hogy ezt kurvára meg kell csinálnom. Kérdeztem, hogy miért, mert jó, vagy mert valósághű, vagy mert olyan, amilyennek lennie kell? Csak annyit mondott, hogy csináljam. Kiderült, hogy találkozott az igazi Ty-jal. Nagyon kemény az egész sztori, még nekem is az, pedig épp azzal foglalkozom, hogy újrajátszom az egészet. De még így sem értem. Amit ezeknek a katonáknak művelniük kellett, annak ellenére, hogy minden egyes porcikájuk ellenkezett, az hihetetlen.

Találkoztál az igazi Ty-jal?

Igen. Éreztem a felelősséget. Addig is volt egy csomó a gyomromban, de onnantól kezdve az egész testem egy csomó lett.

Milyen érzés ezt a felelősséget cipelni a válladon?

Ez a legjobb munka a világon! Lődözhetek egy M4-es gépfegyverrel, mondjuk csak vaktöltény van benne. Valószínűleg senki más nem engedné, hogy ilyen fegyvert lóbáljak. De őszintén szólva… Csak annyit mondok, hogy néha az ember jobban kíván valamit, mint amennyit el bír viselni. De nincsen még egy ilyen munka a világon, hogy úgy tehetsz, mintha valaki más lennél.

Idén mennyire leszel elfoglalt?

Van pár film most a láthatáron, forog majd egy novemberben, egy januárban, és egy márciusban is. Megyek a sasokhoz.

Tessék?

Lesz egy film, Peter Brenner osztrák rendező csinálja, amiben én leszek, meg egy csomó sas. Én és a sasok, két hónapon át. Na, az is érdekes lesz! És nehéz is.

Kívülről úgy tűnik, hogy majdnem minden szereped nehéz.

Ha nem is az első héten, de egy idő után biztos. Szeretem azt az érzést, amikor vége a munkának, és teljesen le vagy harcolva. Mert amúgy tényleg csak azt kérdezgeted magadtól, hogy miért is kapom a pénzem? Miért kapok egy ingyen vizet? Miért ilyen kedvesek az emberek, hát te nem csináltál semmit!

Akkor egy romantikus filmben sem látod magad a közeljövőben?

Azt azért nem mondtam. Az is szép kihívás lehet. Mosolyogj! Most sírj! Mosolyogj megint! De én meg nem vagyok boldog! Nem baj, mosolyogj! Na, ez a színészet.

A The Outpost című filmet várhatóan 2019 őszén mutatják be a mozikban.