Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚj előzetes készült A tanúhoz
A tanú eredeti, cenzúrázatlan változatának cannes-i világpremierje alkalmából új előzetes készült Bacsó Péter 1969-ben készült, 10 évig dobozban maradt filmjéhez.
Ahogy korábban írtuk, Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásai után Bacsó rendezése lett a negyedik magyar film, amelyik a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics című programjának része lett.
Az új előzetest itt lehet megnézni:
A tanút a fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján restaurálták, a kivágott részeket pedig – amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő hosszú kutatómunka során – beillesztették a filmbe, majd hozzáfényelték a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához.
"A rekonstruált eredeti verzióban látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, és az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben" – közölte korábban a Filmalap.
A tanúhoz tavaly ősszel egy másik új előzetest is készítettek: akkor annak apropóján, hogy újra a mozikba került Bacsó filmszatírája.
Rovataink a Facebookon