Új film várható az Amélie csodálatos életének 20. évfordulójára

2019.05.08. 10:28

Tizennyolc évvel azután, hogy bemutatták az Amélie csodálatos életét, folytatás készül a filmhez, amit anno öt Oscar-díjra jelöltek, és ami igazi közönségkedvenc lett. A folytatás alatt nem arra kell gondolni, hogy  Amélie Poulain történetét viszik tovább a készítők, a kultfim rendezője,  Jean-Pierre Jeunet azt találta ki, hogy egy mockumentaryt, vagyis ál-dokumentumfilmet készít a forgatásról. Jeunet az IndieWire-nek elmondta, Peter Jackson és Costa Botes Forgotten Silver című filmje ihlette meg. 

A forgatókönyv még nincs kész, egyelőre címe sincs a filmnek, de a rendező ismét az eredeti film egyik írójával, Guillaume Laurant-nal dolgozik együtt, a bemutató pedig 2021-ben lesz.

Interjú közben felmerült a kérdés, hogy miért nem lett soha saját tévésorozata Amélie-nek. Jean-Pierre Jeunet szerint azért, mert nehéz lenne kivitelezni, hiszen nem dolgozhatnának olyan költségvetésből mint a filmnél, más színésznőt kellene felkérni a szerepre, ráadásul az építkezések miatt most egész Párizs fel van túrva, és emiatt elég csúf díszlet lenne.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!