Romantikus drámának álcázott Apple-reklám

Az utóbbi évtizedben csúcson pörög Hollywoodban a kockázatkerülés, és a lehető legritkább esetben készülnek eredeti ötletekből nagyszabású filmek. A tiniknek szánt filmek esetében többnyire könyv- vagy képregény-adaptációkról lehet beszélni, más jellegű alkotás csak nagyon ritkán jut el a mozikba, illetve kapja meg azt a támogatást, ami a sikerhez elengedhetetlen. A Csillagainkban a hiba már viszonylag régi, 2014-ben jött ki, de a sikere olyan hatalmas volt (12 millió dolláros büdzséből több mint 300 milliót csinált világszinten), hogy a mai napig érkeznek olyan filmek, amik megpróbálják lemásolni a sikerét. Ehhez a lehető legkevesebb egyedi ötletet mozgósítják, hátha azzal majd sikerül kiemelkedni a mozis kínálatból.

A Két lépés távolság is egy könyv adaptációja, Rachael Lippincott regénye alapján készült, és két, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő fiatalról szól. Stella és Will életük jelentős részét kórházban, állandó kezelések közepette töltik, mert egy ritka betegségben, a cisztás fibrózisban szenvednek. Már az is kisebb csodának számít, hogy megérték a 18 éves kort, ez a tüdőt és a légutakat támadó betegség ugyanis nagyon veszélyes, és jelenleg nincsen rá semmilyen gyógymód. A filmben azt láthatjuk, ahogy a fiatalok megismerkednek, és mivel pont ellentétes a személyiségük, az egyre szorosabbá váló kapcsolat miatt elkezdik megváltoztatni a másikat. A kezelés során rengeteg gyógyszert kapnak, ám Will ezt nem igazán veszi komolyan, szemben Stellával, aki rendmániás, ezért mindent szigorú alakzatban tart, és mindig akkor veszi be a gyógyszereit, amikor az elő van írva. A drámát pedig a betegségükön túl az szolgáltatja, hogy nem érhetnek egymáshoz, mert azzal még súlyosabbá válhat az állapotuk. 

Nem mesélem tovább, de jól kitalálható, hogy merre megy innen tovább a történet, és az is, hogy miért juthat olyan könnyen eszünkbe erről a Csillagainkban a hiba. Csakhogy ahhoz a recepthez semmi újat vagy váratlant nem tud hozzátenni a Két lépés távolság, ráadásul nincs két olyan tehetséges színész a főszerepben, mint Shailene Woodley és Ansel Elgort. Ezenkívül nincs meg az a könnyed hangvétel és az a pár egyedi beszólás se, ami szerethetővé tette a Csillagainkban a hibát. 

A szerelmesek, akik nem érhetnek egymáshoz, hálás téma, amiből ki lehet hozni néhány metaforát, meg tanulságot az életről, legjobb példa erre a Pushing Daisies című sorozat (itthon Halottnak a csók címmel futott), ahol a főszereplő egy mágikus érintéssel visszahozta szerelmét az életbe, ezek után viszont soha többé nem érhetett hozzá. Ezt az alaphelyzetet a Két lépés távolság elsősorban arra használja, hogy az Apple teljes termékpalettáját reklámozza.

A film, ahogy azt az amerikai stúdiófilmektől megszoktuk, jómódú felső középosztálybeli fehér tinédzserekről szól, akiknek van iPhone-juk, iPadjük és Macbookjuk is. Ezeket használják aztán arra, hogy állandó kapcsolatban legyenek, mert így lehet leküzdeni azt a bizonyos távolságot. Az még nem lenne túl nagy baj, hogy a film úgy képzeli el a tinédzsereket, mint akik nem tudnak kibújni az eszközeikből, az viszont igen, hogy erről a helyzetről nem mond semmit. Facetime-olnak, csetelnek, de fontosabb, hogy közben jól látszódjanak a márkajelzések.

E filmek kapcsán mostanra beszélhetünk egy formuláról, és a Két lépés távolság olyan, aminek ez alapján nem a mozikban, hanem Netflixen vagy a Hallmarkon lenne a helye. Ott találunk olyan filmeket, amiknek az egyetlen funkciója pont az, hogy majdnem ugyanolyan legyen, mint egy másik, híres és sikeres film, csak kicsit kevesebb kreativitással és kicsit kevésbé tehetséges színészekkel megvalósítva. Az alapötlet ugyebár arról is szól, hogy nem szabad természetesnek venni az egészségünket és a lehetőségeinket, mert bármikor elveszíthetünk mindent. Ezt az előzetes alapján is le lehet szűrni, a film pedig nem tud ehhez további mondanivalót vagy új nézőpontokat hozzáadni.

A célközönség egy részét természetesen így is kiszolgálja, de egyébként a film és a történet szereplői nem érdemelnek meg két órát az életünkből. Stellaként Haley Lu Richardson elég természetes a szerepben, de semmivel nem tudja mélyebbé tenni a sokszor látott csinos, ügyes, okos, csak sajnos nagyon beteg lány figuráját. Cole Sprouse néha már majdnem olyan megnyerő, mintha Timothée Chalamet látnánk helyette, ám összességében a lázadó, de azért mégis elég jófiú Will nem lesz emlékezetes karakter.

Láttuk már, és hosszabb is, mint kellene, de még így is egy kompaktabb és elfogadhatóbb filmről van szó, mint amilyen a Minden, minden vagy az Éjjeli napfény volt. Azokon fel tudta idegesíteni magát az egyszeri mozinéző, a Két lépés távolság viszont csak szimplán unalmas, és elég szomorú, hogy ezt itt most bóknak szánom.