Meghalt a legendás hollywoodi musicalsztár, Doris Day

2019.05.13. 15:38

97 éves korában meghalt Hollywood egyik legendás színésznője és egyik legnagyobb musicalsztárja, Doris Day, aki világhírűvé tette a Que Sera Sera című számot Az ember, aki túl sokat tudott című Hitchcock-film főszereplőjeként; a dal még magyarul is híres lett Ahogy lesz, úgy lesz címen.

Doris Day a színészet mellett állatbarátságáról is híres volt; halálhírét is a Doris Day Animal Foundation erősítette meg - írja a The Guardian.

Doris Mary Ann Kappelhoff néven született az ohioi Evanstonban 1922. április 3-án, német nagyszülők leszármazottjaként. Profi táncosnak készült, énekelni egy lábtörés után kezdett, és a Day nevet is énekesként kapta, mivel eredeti vezetéknevét túl hosszúnak találták. Első igazi nagy sikere a Sentimental Journey volt 1945-ben, Les Brown együttesében; a dalból háborús himnusz lett, így 1946-ban már ő lett a legjobban fizetett énekesnő a világon.

Filmes karrierje 1948-ban kezdődött a High Seas című filmmel, amelybe szinte véletlenül, a terhes Betty Hutton helyett került be. Utána elkezdett filmekben szerepelni, de világhírűvé a Bajkeverő Jane címszerepe tette 1953-ben; a musicalből tévés és színpadi változat is készült. Később úgy döntött, drámákban is szerepelni szeretne, a Szeress vagy hagyj el volt a legnagyobb sikere, de játszott Alfred Hitchcock Az ember, aki túl sokat tudott című filmjében is, ami világhírűvé tette Que Sera Sera című dalát. A Julie című thriller rossz fogadtatása után visszatért a komédiákhoz, és Oscarra is jelölték a Párnacsaták főszerepéért.

A 60-as évek után, az ellenkultúra korszakában hanyatlani kezdett a népszerűsége, 1968 után már nem is játszott több mozifilmben, viszont a tévében elindította a Doris Day Show-t, amely öt évig, 1973-ig futott. Ez után lényegében visszavonult, és az állatvédelemre koncentrált. 

Négyszer volt férjnél, első házasságából egy gyereke született, de fia, a producer Terry Melcher már 2004-ben, 62 éves korában, melanoma következtében meghalt.

Doris Day 2004-ben megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet George W. Bush elnöktől.

Címlapkép: Jelenet Az ember, aki túl sokat tudott című filmből. Fotós: Hip. Ügynökség: HIP/ Northfoto.

Ne maradjon le semmiről!