Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA lehető legmeglepőbb rendezőt választották a Barbie-filmhez
Évek óta készítik elő a Barbie-filmet, már háromszor is bejelentették, ki lesz a főszereplő, de azt, hogy ki fogja írni és rendezni a filmet, eddig nem lehetett tudni. A Hollywood Reporter viszont most megírta: a rendező Greta Gerwig lesz, aki alkotó- és élettársával, Noah Baumbach-hal együtt írja majd a forgatókönyvet is.
Ami azért elég meglepő döntés, mert egy irreális szépségideált megtestesítő, világhírű játékbabáról szóló film nem épp az első, ami az ember eszébe jutna a Gerwig-Baumbach párosról, akikhez olyan kis költségvetésű, csendes indie-drámák kötődnek, mint a Frances Ha vagy a Lady Bird. Mindenesetre milliárdos profitot termelő cég termékéről eddig még nem forgattak filmet.
Így megint kérdéses, hogy akkor pontosan milyen filmre is kell számítani. A legelső verzió még 2017-ben ugyanis az volt, hogy a nem a tökéletes hollywoodi modellalkattal rendelkező Amy Schumer játssza majd a főszerepet a filmben, amely a Barbie babák földjén játszódik, és így arról szól, milyen egy számkivetett, egyedüliként nem tökéletes baba élete köztük, aki aztán kikerüljön a való világba, és végre jól jár a különbözőségével.
Ezt a koncepciót valószínűleg már akkor sutba dobták, amikor először lecserélték a főszereplőt Anne Hathawayre, akkor meg aztán pláne, amikor a huszonegyedik századi szőke szépség vágyképét talán legtökéletesebben megtestesítő Margot Robbie-t választották véglegesen a főszerepre.
Szóval hogy miről fog szólni a film, azt nem lehet tudni, de a legkevésbé meglepő főszereplő mellett a legmeglepőbb rendező máris izgalmasabbá teszi valamivel a projektet.
Gerwig most még a Kisasszonyok című regény adaptációján dolgozik Florence Pugh-val, Emma Watsonnal, Saoirse Ronannel és Meryl Streeppel a főszerepekben. A Barbie-film rendezésére felmerült már korábban a Wonder Woman rendezője, Patty Jenkins neve is, korábban pedig úgy volt, Alethea Jones (Anyák elszabadulva) rendezi majd.
Rovataink a Facebookon