Amikor még a szülő is retteg a gyerekétől

Valószínűleg kevés dermesztőbbet tud az ember elképzelni egy konyhakéssel hadonászó, öngyilkossággal fenyegetőző kisgyereknél. A német Nora Fingscheidt bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Kontroll nélkül (Systemsprenger) pedig tele van ilyen vérfagyasztó jelenetekkel.

A dokumentarista alaposságú alkotás februárban Ezüst Medvét kapott a Berlinalén, szeptemberben a miskolci Cinefest közönségdíját hozta el, Németország pedig Fingscheidt munkáját nevezte a jövő évi Oscar-gála legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjára.

François Truffaut 1959-es, Négyszáz csapás című klasszikusához hasonlóan a Kontroll nélkül is egy szülői szeretetet nélkülöző gyerek történetét meséli él. Nora Fingscheidt azonban egy női főszereplőt választott, a kilencéves Bennit (eredetileg Bernadettet, de ez a név szerinte túl picsás), akit kontrollálhatatlan dührohamai miatt ön- és közveszélyes, a lelke mélyén az anyja is retteg tőle, hiszen még a szeretete is veszélyforrás.

Benniről – akit a nagyszerű Helena Zengel alakít – két dolgot érdemes tudni: egyedül arról álmodik, hogy az anyja végre hazavigye őt a testvéreihez, ezáltal otthagyhassa a bentlakásos intézmények világát, valamint hogy egy gyerekkori trauma miatt nem szabad az arcához érni, különben eldurran az agya. És ha eldurran az agya, abban nincsen köszönet: megtelik a szeme gyűlölettel, üvöltözni kezd, és a saját testi épségét nem kímélve ront neki gyakorlatilag bárminek vagy bárkinek.

A harci törpének becézett, szőke kislányt az állami szervezetek és a szakmabeliek tehetetlenül passzolgatják egymás között, amíg egy iskolai kísérő, Micha (azaz Albrecht Schuch) elő nem áll a természetterápia ötletével: három hétre magával viszi Bennit egy erdei házikóba, ahol se áram, se tévé, se internet nincsen. Egy mai gyereknek talán horror ez az egész – és kezdetben Benni sincs elragadtatva a körülményektől –, de a kislány hamarosan megnyugszik és önmagára talál a természetben.

Ám a Kontroll nélkül nem egy Tüskevár-típusú történet, amelyben a városi gyerekek kivirulnak valahol az otthonuktól távol, és minden rendbe jön. Benni történetében tulajdonképpen éppen a visszatérés hozza el az újabb mélypontokat. Márpedig Fingscheidt filmje nem spórol a nem szívesen látott, érzelmileg kimerítő helyzetekkel, a film két órája valóságos tortúra a nézőnek (nekem végig folyamatos görcsben volt a mellkasom), de közben tele van szépséggel is.

A korábban rövid- és dokumentumfilmeket készítő Nora Fingscheidt első játékfilmje egyébként személyes indíttatásból készült. “Bár nem voltam annyira agresszív, mint Benni, én is vad gyerek voltam, így máig elbűvöl egyes emberek extrém energiája, még akkor is, ha az az energia éppen önpusztító” – mondta a brit Electric Ghost magazinnak.

Fingscheidt filmje összesen hat évig készült. A rendező ezalatt hónapokon át különböző gyermekotthonokban lakott, egyedi eseteket tanulmányozott, és több mint hatvan németországi, a gyermekvédelemben dolgozó szakemberrel készített interjút.

Próbáltam teljes képet kapni a rendszerről. (...) A karaktereket sok-sok valós figura alapján gyúrtam össze. Fontosan tartottam, hogy amit látunk, arra a szakemberek azt mondhassák, akár dokumentumfilm is lehetne

– mondta a Népszavának adott interjújában a forgatókönyvet is jegyző Nora Fingscheidt.

A rendezőt ráadásul érzelmileg annyira kimerítették a különböző intézetekben tett látogatások, hogy a forgatást megelőző kutatómunkát egy alkalommal több mint egy évig abba kellett hagynia. “Képtelen voltam úgy buszra szállni, hogy ne abuzív szülőket és bántalmazott gyereket lássak mindenhol” – árulta el egy másik interjúban.

Fingscheidt egyébként mintegy 150 gyereket hallgatott meg a főszerepre, de már a kezdetektől Helena Zengel – "a hetes számú jelölt" – volt a titkos kedvence. A szuggesztív arcú Helena Zengel valóban telitalálat Benni szerepére, a 11 éves gyerekszínész játékán egy pillanatig sem érezzük az erőlködést, észre sem vesszük, hogy valójában játszik, amikor torka szakadtából üvölt és gyűlöl mindenkit. A szerep azonban senkit ne tévesszen meg: Helena Zengel valójában elbűvölő teremtés.

Nora Fingscheidt célja egyébként éppen az volt, hogy a közönségfilmek jólnevelt, aranyos kislányai helyett inkább egy atipikus, mozivásznon ritkán látott, mégis sokkal realistább karaktertípust mutasson be. A főszereplő energiái pedig az egész filmet meghatározzák: Benni vadsága ott van az egyes jelenetek tempójában, a vágásokban és a felcsendülő zenékben is.

De a Kontroll nélkül nem egyszerűen a dühromokról és az agressziókezelési problémákról szól, hanem legalább ennyire hangsúlyosan a szeretetről, illetve azoknak az embereknek az igyekezetéről, akik segíteni akarnak egy poszttraumás stresszel küzdő kislányon, aki valószínűleg nem tehet semmiről, és akinek a viselkedése lényegében a szeretet hiányára adott reakció.

Minden gyereknek szüksége van a feltétel nélküli szeretetre, de nem mindegyikük kapja ezt meg

– mondta egy idei interjúban Nora Fingscheidt, aki maga is anya, így egyszerre tudott nőként és szülőként nyúlni a témához, ami különösen széppé és finommá teszi a filmet. Mert Benni vadsága és trágársága csupán a felszín, a Kontroll nélkül valójában egy csupa szív film, ami nem csak azoknak kötelező látnivaló, akik sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkoznak, hanem tulajdonképpen bárkinek, aki szülő vagy a jövőben szülő szeretne lenni.