Vannak az életben nagyobb tragédiák, mint hogy valaki haldoklik

Hogyan lehet feldolgozni a halált? A szerelem legyőz minden akadályt? Mennyire lehet önző az ember a saját halálával kapcsolatban? Miért írják ki feltűnően sok csöpögős film elejére, hogy “igaz történet alapján”? Megannyi kérdés, ami nem hagyja az embert nyugodni a Közel a horizonthoz című német romantikus film után.

A Közel a horizonthoz című film "igaz történet" volta mellett egy könyvön is alapul. Az eredetileg Dem Horizont so nah című regény a német Jessica Koch írása, akinek nem a Közel a horizonthoz az egyetlen műve, mellette megjelent még a Közel az óceánhoz és a Közel a szakadékhoz is – ezek a könyvek egyébként a Danny-trilógiát teszik együtt ki (Danny a történetek főszereplője). Az első könyvet a filmes munkáiról (például egy elefántos animációsfilmről) valószínűleg inkább csak Németországban ismert Tim Trachte dolgozta fel olyan szereplőkkel, mint Jannik Schümann (A világ közepe) és Luna Wedler (Kékről álmodom).

A film sztorija nagyjából megfelel az eredeti könyveknek, de néhol kihagyja a regény túldramatizált részeit (például az elejéről Danny apjának felbukkanását). A történet nagy vonalakban arról szól, hogy Jessica, a fiatal, jó kedvű, átlagos tinilány, egy vidámparkban találkozik a Danny nevű, gazdag modell sráccal. Először nem nagyon foglalkoznak egymással, de a dolog vége mégis randi, aztán összeköltözés lesz. Igen ám, de kiderül, hogy Danny HIV-pozitív, így nem tud normális párkapcsolatban élni, és az orvosok sem adnak neki már sok időt – Danny a film során folyamatosan leépül, miközben a pár megküzd a családdal, a barátok előítéleteivel, illetve azzal, hogy hogyan dolgozzák fel az amúgy is feldolgozhatatlan halált.

Nyáltengerbe csomagolt tragédiák

A film Jessica és Danny kapcsolatára fókuszál, miközben felvet olyan összetett kérdéseket, amiket tényleg fontos lenne kifejteni, de ez nem történik meg. Danny lakótársán, Tinán keresztül a halálos betegség mellett bejön a képbe a bántalmazás és a drogprobléma is:

• Hogyan küzdhető le a gyerekkori trauma és milyen feldolgozási módszereket választanak az emberek?
• Túl lehet-e egyáltalán lépni azon, hogyha a saját szülőnk bántalmaz?
• Mennyire választhatjuk meg önző módon a saját halálunkat (öngyilkossággal vagy eutanáziával akár), ha közben van, aki még számít ránk?
• Létezik-e normális emberi kapcsolata egy traumáktól terhelt embernek?

Ezeket a kérdéseket főleg Danny, vagy még inkább Danny és Tina kapcsolata mutatja meg nekünk, miközben valamiért mégis Jessicára fókuszál a film. Jessica viszont nem elég izgalmas karakter ahhoz, hogy igazán érdekessé tegye a problémáit, átlagos tiniként összeveszik a barátnőivel, hisztérikusan kiabál, elköltözéssel fenyegeti a szüleit, úgy alapjáraton éli a maga önfejű heves tinikorszakát. Arra kell figyelnünk, hogyan éli ő meg a szerelem lehetséges elvesztését, miközben érdekes karakterré maximum egy fura válaszával válik, amikor Dannyvel beszélgetnek:

– Volt a házban egy nagy medencénk, meg napsütés.

– Nekem csak egy felfújható medencém volt.

Teljesen mindegy, hogy igaz-e a történet

A 109 perces játékidőből még így is van legalább 40 perc, mialatt a film elfelejt Jessicára fókuszálni, és tényleg erős gyomrosokat ad a nézőnek. Legjobban talán a hosszúra elnyújtott és félig-meddig magyarázat nélkül maradt percekben, a vége felé érződik az, hogy ezt az első körben romantikusan elcsépelt drámának tűnő valami igazából lehetett volna több is: a rendező egy alapjáraton jó történetekkel dolgozó filmet akart beleerőszakolni a sematikus, úristen-de-igaz-történet kategóriájába, miközben észre sem vette, hogy sokkal több rejtőzik benne.

Összességében így viszont nem tudott eleget adni sem abból, hogy milyen szorongás lehet azt tudni, hogy egyszer meghalunk, sem abból, hogy mennyire fájdalmas is minden gyerekkorból hozott probléma, legyen az egészen kicsi vagy nagyon komoly bántalmazás. Ahelyett, hogy mélyre menne, inkább sír, kiabál, őrült nagy szerelmeket mutogat, hogy aztán romantikus versekből idézgetve fejtse ki, hogy az “élők és a holtak találkoznak ott, ahol a horizont a földdel találkozik”. Dehogy találkoznak.