Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Pusztító rendezője kapta meg az új Drakula-filmet
Mivel a 2017-es Múmia nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért a Universal felhagy az univerzumépítéssel, de ez nem jelenti azt, hogy leállnának a szörnyfilmekkel. Ugye nemrég került a mozikba A láthatatlan ember, és a Hollywood Reporter szerint új Drakula film van készülőben Karyn Kusama rendezésében.
A producer Matt Manfredi lesz, a forgatókönyvet pedig Phil Hay írja, és egy összeszokott csapatról van szó, hiszen mindhárman dolgoztak A meghívás című filmen, illetve a 2018-as Pusztítón is. Kusama pedig amúgy is jól ismeri a horror műfajt, ő rendezte az Ördög bújt beléd című filmet, és az HBO számára is több epizódot A kívülálló című sorozatból, amely Stephen King regényéből készült.
A THR szerint ugyan a Universal hivatalosan még nem állt be a projekt mögé, de kicsi az esélye annak, hogy végül egy másik stúdióban forgatják le. Hozzáteszik, egy másik horrorfilmre már biztos igent mondtak, de erről egyelőre keveset tudni, ami viszont biztos, hogy James Wannak, vagyis cégének, az Atomic Monsternek köze van hozzá, és Robbie Thompson (Supernatural) lesz a forgatókönyvíró.
Ami az újabb szörnyfilmeket illeti, mivel a Tom Cruise-zal forgatott A múmiánál nem vált be az a megközelítés, hogy húzónevekkel próbálják meg eladni a filmet, ezért most inkább a történetre próbálnak fókuszálni. A Universal állítólag olyan neveket nyert meg erre a feladatra mint Paul Feig (Szellemirtók), Elizabeth Banks (Charlie angyalai) és John Krasinski (Hang nélkül).
Rovataink a Facebookon