Ezt a láthatatlan embert látni kell

A láthatatlan ember talán a legegyszerűbb szörnyeteg, akit ábrázolni lehet a filmvásznon, kell hozzá pár szélgép, néhány vékony damil, pár mágnes, és ennyivel elég elhitetni, hogy bemászott a függönyön, fellökte a bútorokat, és magához ragadott egy konyhakést. És ezeket a trükköket már majdnem száz évvel ezelőtt, az 1933-as A láthatatlan emberben is elsütötték, szóval mit tudna hozzátenni egy 2020-as változat? A válasz az, hogy nem hozzáad, hanem új perspektívát mutat Leigh Whannell (Upgrade, Insidious 3.) filmje, a szörnyeteg helyett ugyanis kíméletlenül az áldozatára fókuszál.

Azzal az áldozattal, aki A láthatatlan ember elején éppen megpróbál megszökni otthonról, láthatólag régóta tervezett mozdulatokkal, teljes titokban. Cecilia (Elizabeth Moss A szolgálólány meséjéből) percek alatt összekapja magát, lekapcsolja a biztonsági rendszert, a film első tökéletes ijesztgetésében belerúg egy váratlan tereptárgyba, de biztonságban át tud mászni a kerítésen. A ház nem is úgy néz ki, mintha egy hús-vér ember tulajdonában lenne, hanem inkább mintha egy mesterséges intelligencia tervezte volna a maximális hatékonyság elvei szerint. A tulajdonosa, mint később kiderül, Adrian Griffin startup-milliárdos, akinek még sikerül a szökés utolsó pillanatában halálra rémisztenie Ceciliát. A nő elmenekül.

De nincsen biztonságban. Amíg meghúzza magát egy barátnál, egyre több jel mutat arra, hogy az exe, akinek közben a halálhírét hozták, valahogy jelen van – egy ablak kinyílik, egy tojás odaég, egy fotel furcsán horpad. Cecilia láthatóan nagy traumán van túl, az utcára is alig bír kimenni, de amiknek a szemtanúja lesz ő is, és mi, a nézők is, azt nem lehet poszttraumával magyarázni. Főleg akkor nem, amikor ezek a jelenségek egyre erőszakosabbak lesznek.

Whannell kétféleképpen gazdagítja a láthatatlan ember sztorijának lényegét: az egyik az, hogy gyakorlatilag úgy dolgozza fel, mint egy kísértetfilmet, amiben egy láthatatlan, feltehetőleg bosszú által vezérelt szellem randalírozik. Az elemek szinte ugyanazok: furcsa zajok, furcsa mozgások, és az általános félelem, hogy bármikor történhet valami. Whannell ráadásul ehhez megtalálta a tökéletes vizuális ábrázolást is, A láthatatlan ember legtöbb képe széles, tágas, a kamera pedig néha éppen csak annyit mozdul meg, és mutatja meg a szoba sarkát, vagy azt az ismeretlent, ami azon is túl van, hogy egy idő után azt gondoljuk, hogy egészen biztosan ott kell lennie, különben nem mutatnák. A film első fele olyan, mintha nekünk kellene kiszúrni, hol is bukkan fel a gonosz. Ráadásul Whannell néha mutat olyan beállításokat, ahol képtelenség megmondani, hogy csak mi gondoljuk oda a láthatatlant, vagy tényleg ott van. Csak Cecilia és mi látjuk. Nehéz így nem folyamatosan együttérezni vele.

És elérkeztünk Whannell másik remek ötletéhez, hogy a főszereplőnek nem a címszereplőt tette meg, hanem annak első számú áldozatát. A láthatatlan ember mindig is egy antihős volt, akinek a tetteit néztük, és elborzadtunk, az 1933-es változatban például közvetve és közvetlenül 120-nál több haláleset tapad láthatatlan kezeihez, de még egy olyan modern változatban is, mint az 2000-es Árnyék nélkül, egyszerre a sztori hőse és a gonosza lesz az átlátszó ember. Itt nem, itt minden egyes pillanatban Cecilia szemszögét kapjuk, akkor is, amikor ellene fordulnak a barátai, és amikor kételkedni kezd a saját épelméjűségében is.

Whannell ugyanis behozta a negyvenes évek óta (az 1938-as, több filmben is feldolgozott Gázláng című színdarab alapján) gaslighting-nak nevezett jelenséget a horrorfilmjébe: amikor egy férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy női áldozata elveszítse a hitelét, és megkérdőjelezze a saját tetteit és gondolatait. Pszichológiai horror, aminél ugyan egy láthatatlan pofon nagyobbat üt, de annál tovább fáj, Ceciliának pedig lassan az egész lénye sajogni kezd.

A láthatatlan ember aztán egy sokkoló jelenet után teljesen irányt és szinte műfajt vált, a kísértetjárásból szinte akciófilm lesz, ami a remek trükköknek köszönhetően unalmas sosem lesz, bár kevésbé cseles, mint az első fele. De Whannell még így sem képes melléfogni, a fináléja is pontosan azt a gondolatmenetet követi, amit az előző majdnem két órában: hogy ez a nő nem fogja elviselni, hogy packázzanak vele, és ha kell, az egész világgal szembemegy emiatt.

A klasszikus szörnyfilmek mind a Universal filmstúdió akoljába tartoznak, itt készült évtizedekkel ezelőtt a Farkasember, a Drakula, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde, vagy éppen az eredeti A láthatatlan ember. A Marvel sikerét látva a stúdió kétszer is nekiállt annak, hogy univerzumot építsen a modern közönség számára ezzel a katalógussal a háta mögött, de a 2014-es Az ismeretlen Drakula csúnyán elhasalt minden szempontból.

A Universal nem csüggedt, a stúdió megrázta magát, és teljes mellszélességgel beálltak a 2017-es A múmia mögé, amiben Tom Cruise halhatatlan kalandorként, Russell Crowe pedig Dr. Jekyllként mutatkozott be a sorozat első részének szánt filmben. A végeredmény pocsék volt, egy dagályos CGI-parádé, ami megbukott, és magával vitte a stúdió szépreményű, Dark Universe névre keresztelt filmsorozatát is, amiben Javier Bardem lett volna Frankenstein, Johnny Depp pedig a Láthatatlan ember.

A Dark Universe totális zsákutca volt már a bejelentésekor is. A 2020-as A láthatatlan emberrel sikerült ebből a zsákutcából kifarolni, és visszatérni egy sokkal izgalmasabb útra. Nem a befektetett pénz számít, hanem a befektetett ötlet, abból pedig van bőven Leigh Whannell filmjében.

A láthatatlan ember február 27-én a magyar mozik műsorára is felkerült, az első hétvégén a magyar nézettségi toplista első helyére is felkerült. Márciusban értelemszerűen a mozik bezárásával lekerült a műsorról, a Universal pedig úgy döntött, hogy hamarabb kiadja digitális felületeken, 20 dolláros, két napra szóló kölcsönzési díj fejében. Sajnos ez az opció nem érhető el Magyarországon, esetleg más módon próbáljanak a fimhez hozzájutni.

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!