Meghalt Szalai András operatőr
Meghalt Szalai András – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Ma délelőtt, Szalai András operatőr, barátunk, egyetemünk tanára örökre elaludt. Hosszú évek óta küzdött a betegséggel, panasz és zokszó nélkül, mindig derűt és jókedvet sugárzón. Kevés emberről lehet leírni, hogy közszeretetnek örvend. Ő ilyen volt. Élet- és emberszeretetét, humánumát barátként, tanárként, tanítványként, munkatársként is becsültük. Egy szelíd szem, egy tekintet most bezárult. Egy kamerából kifutott a film. Ez a szemlélet, ez a szeretet, ahogy ő látta a világot, nagyon hiányzik majd. Miként ő is
– írja az egyetem.
Szalai András Balázs Béla-díjas, Kiváló Művész 1945-ben született Budapesten. 1970–1974 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt operatőr szakon. 1968–1970 között a Magyar Televízió külsős segédoperatőre, majd 1974 óta operatőre. 1982-től filmek operatőreként is dolgozott. 1987 óta a Magyar Televízió főoperatőre, 2002 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára is. 2006 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Filmjei többek között: Berlin – 1973. (1973), A felnőttek furcsák néha (1978), A nagyenyedi két fűzfa (1979), Egy ház a körúton (1979), A hét főbűn (1980), Reumavalcer (1983), Ember és árnyék (1985), Szöktetés a Szerájból (1986), Illatszertár (1987), Ragaszkodom a szerelemhez (1988), Csere Rudi (1988), Linda (1989), Randevú Budapesten (1989), Angyalbőrben (1990), Hímes tojások (1991), Az apokalipszis gyermekei (1992), A tribádok éjszakája (1993), Mi, szemüvegesek (2004), Életképek (2004-2009), Magyar elsők (2005), A gyertyák csonkig égnek (2005), Hatásvadászok (1982), Iskolakerülők (1989), Bolse vita (1995), Vademberek (2001), 56 csepp vér (2007).
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon