Versenyprogram lesz, fesztivál viszont nem Cannes-ban

2020.05.11. 09:25

Annak ellenére, hogy nem tudják megtartani Cannes-ban a fesztivált, nem maradnak versenyprogram nélkül a filmrajongók idén sem. Thierry Frémaux fődelegált azt nyilatkozta, hogy összefognak több fesztivállal és mozival, hogy ősszel valahogyan bemutathassák a cannes-i versenyprogramot.

A versenyprogramot júniusban kezdik el bejelenteni, és az együttműködők között szerepel a velencei filmfesztivál is, de szóba jöhet Toronto, Deauville, Angoulême, San Sebastian, New York, Busan és lyoni Lumière Fesztivál. Frémaux a Screen Dailynek elmondta: természetesen nem tehetnek úgy, mintha semmi nem történt volna, ezért elképzelhető, hogy pár kategóriában eltérnek a megszokottól.

Bár a 2020-as cannes-i filmfesztiválnak se díjazottjai, se zsűrije nem lesz, szeretnék, ha 2021-ben is Spike Lee lenne a zsűri elnöke, ahogyan azt az idei rendezvényre tervezték. A filmfesztiválon mutatták volna be először egyébként Lee új netflixes rendezését, a Da 5 Bloods című filmet, illetve Wes Anderson és Nanni Moretti új alkotásait is. (IndieWire)