Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJo Nesbøtől rendez thrillert Ben Stiller
Ben Stiller rendezi a London című thrillert a Lionsgate-nek, amely az ismert norvég regényíró, Jo Nesbø rövid története alapján készül. A Deadline azt írja, hogy a projekt főszerepére sikerült felkérni Oscar Isaacet, akit olyan filmekből lehet ismerni, mint az új Star Wars-trilógia, az Ex Machina és az Expedíció.
Isaac ráadásul a film producere is lesz azzal az Eric Rothtal párban, aki nem kisebb filmért kapott Oscart annak idején, mint a Forrest Gump. Egyelőre keveset tudni a történetről azon kívül, hogy a kortárs skandináv krimi egyik legfelkapottabb szerzője, Jo Nesbø írta, és egy high concept thrillerről van szó.
Stiller egyébként a '80-as évek óta rendez kisebb-nagyobb produkciókban, mint például a két Zoolander-film, a Kábelbarát, a Trópusi vihar vagy legutóbb a Showtime-nak készített minisorozat, a Szökés Dannemorából. Oscar Isaac legközelebb a Dűnében lesz látható.
Rovataink a Facebookon