Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHalle Berry bocsánatot kért, amiért transznemű szerepet akart eljátszani
Halle Berry korábban azt mondta, hogy szívesen eljátszana egy transznemű karaktert, de kijelentése olyan heves ellenreakciókat váltott ki, hogy visszakozott, illetve megígérte, hogy „szövetségese lesz a transzneműek közösségének”, írja a Sky.
Berry egy Instagram live-ban jelentette be, hogy „felkészült a szerepre, és el akar mélyedni ebben a világban”.
Azon gondolkodom, hogy szívesen eljátszanám egy transz nő karakterét, vagyis egy olyan nőt alakítanék, aki férfivá válik. Ő egy szereplő egy olyan projektben, amit szívesen csinálnék
– írta.
Hozzátette, hogy a szerephez az egyik fontos lépés, hogy levágassa a haját. Később az interneten éles kritikák érték egyrészről azért, mert nőként hivatkozott a karakterre, másrészt pedig mert nem is neki, hanem egy transz színésznek kéne eljátszania. Berry ezután a Twitteren bocsánatot kért:
A hétvégén volt lehetőségem megvitatni a transz férfi szerepét, amiről azt mondtam, el akarom vállalni. Bocsánatot kérek ezért a kijelentésemért. Cisznemű nőként már értem, hogy meg sem kellett volna fontolnom ennek a szerepnek az elvállalását, a transznemű közösség tagjainak tagadhatatlanul lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondhassák saját történetüket.
— Halle Berry (@halleberry) July 7, 2020
A színésznő kijelentését üdvözölte a GLAAD LGBT csoport, amely azt mondta, „más jelentős embereknek is ugyanezt kéne tenniük”. A Netflix transz történetekkel foglalkozó Disclosure csapata is megköszönte Berrynek a „meghallgatást és a tanulást”.
Rovataink a Facebookon