Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgyetlen színész sem keres olyan jól, mint Dwayne Johnson
A Forbes idén is elkészítette a legjobban fizetett hollywoodi színészek listáját, aminek első helyére ismét Dwayne Johnson került, igaz, kétmillió dollárral kevesebb bevétele volt, mint előző évben.
A pankrátorból lett színész 2019 júniusa és 2020 júniusa között 87,5 millió dollárt keresett, amelynek jelentős része (23,5 millió dollár) az a gázsi, amit a Red Notice című filmért kapott, de természetesen továbbra is sokat hoz a konyhára az együttműködés az Under Armour sportmárkával. Johnson először 2016-ban került fel a lista elejére, akkor az éves keresete 64,5 millió dollár volt.
A Forbes szerint egyébként sokan köszönhetik a Netflixnek, hogy ilyen jól megy nekik. Ott van például Ryan Reynolds, aki szintén szép összeget kapott a streamingszolgáltatónál debütáló Red Notice című filmben való szereplésért, de a listát tovább lehetne folytatni – vegyük például Adam Sandlert, aki 2014-ben írt alá egy több filmre szóló, 250 millió dolláros szerződést velük.
És így néz ki pontosan a legjobban kereső színészek tízes listája:
- Dwayne Johnson – 87,5 millió dollár
- Ryan Reynolds – 71,5 millió dollár
- Mark Wahlberg – 58 millió dollár
- Ben Affleck – 55 millió dollár
- Vin Diesel – 54 millió dollár
- Akshay Kumar – 48,5 millió dollár
- Lin-Manuel Miranda – 45,5 millió dollár
- Will Smith – 44,5 millió dollár
- Adam Sandler – 41 millió dollár
- Jackie Chan – 40 millió dollár
Rovataink a Facebookon