A kulisszák mögött: forog az első magyar karácsonyi film

Mivel a stáb védelmében kötelező Covid-gyorstesztet ezúttal orrból vett mintával végezték el az újságírókon, tüsszögve kezdődik a beszélgetés az egyik jelenethez siető Tiszeker Dániellel.

A rendező első nagyjátékfilmjét a Wellhello zenekarral készítette el. A 2017-ben bemutatott #Sohavégetnemérős című alkotás műfaji besorolása szintén romantikus komédia, kézenfekvőnek tűnik, hogy a most készülő Nagykarácsonyt is ehhez a műfajhoz sorolják.

Miközben nézzük a morbid külsejű gesztenyeárust alakító Szerednyey Béla füstölgő rostélya körül alakuló jelenetet, Tiszeker Dániel elmondja, miért pontosabb mostani munkájára a karácsonyifilm-besorolás:

A karácsony nagyon összetett dolog. Benne van a boldogság, a szeretet, az ünnep, a család, ugyanakkor tud szomorúbb oldala is lenni. Hisz annak, aki ezen az ünnepen magányos, már nem is annyira meghitt és boldog.

– kezdi analízisét a rendező.

Majd leszögezi, hogy szándékosan kerülték az angolszász mozikból ismert kulisszákat, és amúgy sem igyekezett külföldi sikerfilmek bevált receptjét követni,

A romantikus vígjáték szabályai szerint természetesen a Nagykarácsonyban is erős a szerelmi szál. A főszereplő egy tűzoltó, aki erőtejesen maszkulin világban él, az erre jellemző sajátos humorral, ami lehetővé teszi, hogy mielőtt túlságosan érzelmessé válna egy-egy pillanat, felbukkanhasson csipetnyi fanyarság.

„A Nagykarácsony történetének zöme egy karácsonyi vásáron játszódik, ezért rendesen megijedtünk, amikor a vírushelyzet miatt idén nem voltak ilyenek” – meséli, amikor megkérdezem, hogy találták meg a helyszínt.

„A forgatást eredetileg a Bazilika elé terveztük, a valódi vásárban, amikor kiderült, hogy ott nem lesz, építettünk egyet a Várkert Bazárban. Ez sokkal jobb lett, olyan, mint egy szabadtéri műterem, ahol saját világot tudtunk megálmodni.

Tizenöt forgatási napon vagyunk túl, amit eddig felvettünk, az nagyon rendben van. Ahogyan felvettünk, az már nehezebb volt: vírus, állandó tesztelés, maszkolás, közben hol süt a nap, hol esik az eső, hol meg mínusz tíz fok lesz hirtelen. De megbirkózunk a körülményekkel, és nagyon összekovácsolódott a csapat” – mondja, majd elköszön, mert jó dolog a filmjéről beszélni, de jelenleg jobb rendezni azt.

Scherer Péter épp pihen a melegedőben. Komótosan teázgat, valahogy magányosnak tűnik. Scherer Mucsi Zoltán nélkül? Nem lehet megállni, kicsúszik a kérdés: hol van Kapa?

„Megvan, semmi gond. Ebben egy kicsit kisebb szerepe lesz, mint nekem, de teljesen nem lehet lerázni” – mondja mosolyogva.

Elárulja, hogy egy Pali nevű árust játszik:

„Mindenféle karácsonyi szépséget árulok, amiből semmit se vennél, helyes bólogató Mikulást, műanyag angyalkákat és hasonló bóvlikat.

Hoppá, itt jön az egyik főszereplő, ő játssza Gézut, de igaziból Beninek hívják” – ölel át közben egy talpraesett kisfiút, aki megáll mellettünk. „Volt egy vagány jelenetünk, vett tőlem egy nyalókát, de csak ötezrese volt, amit nem tudtam felváltani” – ad magyarázatot Scherer Péter a bensőséges viszonyra. „Mire visszajöttem az apróval, az anyja nekem esett, hogy micsoda szemét vagyok, aki nem ad vissza a gyereknek öt rugóból. Mesélj valamit, Beni, szereted ezt a filmet?” – fordul kollégája felé.

„Nagyon!” – válaszolja megfontoltan az ifjú filmművész. „Nagyon jó, hogy itt ez a melegedő, és nem fázunk kint.”

A következő kérdésre, miszerint ki a kedvenc színésze, Beni szintén nem vágja rá azonnal a választ. Látszik rajta, hogy nem akarja elkapkodni, végül dönt, és felel: a Peti. Kollégájától nagy dicséretet kap a jó válaszért, majd elmegy teázni.

„Az enyém egy erős mellékszál a történetben” – szögezi le „a Peti”. „A fő csapáson a tűzoltó, Ötvös Andris, és a tanárnő, Zsigmond Emőke halad, de én is megharcolok Pokorny Liáért.”

A női főszerepet, a tanító nénit Zsigmond Emőke alakítja. Őt legutóbb a Hab című romkomban láthattuk a filmvásznon, színpadon pedig az Örkény István színházból streamelt előadásokban. Látok egy üres asztalt, megkérdezem, beszélgethetünk-e ott.

Szemembe néz, majd kedvesen, de határozottan a következő szavakkal felel:

Hogy a viharba ne!

Ettől meghökkenek. Azt hiszem, élő ember szájából még sohasem hallottam ezt a mondatot. Meg is kérdezem, még benne van-e a tanító néniben.

„A gyerekek miatt igyekszem vigyázni arra, hogy beszélek. Mindent meghallanak. Jó konzekvensnek lenni, ha már én vagyok a tanítónénijük. Huszonkét gyerek, a 2. c osztályfőnöke vagyok.”

Kiderül, hogy civilben sem ismeretlen számára a tanárok világa.

„Édesanyám pedagógus, a váci Földváry Károly Általános Iskolában tanít. Ősszel beültem néhány órára, néztem a tanító néniket és a gyerekeket. Édesanyám megengedte, hogy drámaórát is tartsak a jelenlétében; nagyon sokat tanultam belőle, anya is kielemezte nekem, hogy mikor miben hibáztam. Minden tiszteletem a pedagógusoké, hihetetlen, mennyi energiát, figyelmet és szeretet adnak nap mint nap. Az iskolában töltött óráknak köszönhetően a huszonkét filmes gyerekkel már egészen jól haladok.”

Ami a karácsonyt illeti, kiderült, hogy sohasem készült még annyit az ünnepekre, mint legutóbb.

Megbeszéltük édesanyámékkal, hogy a Covid-járvány miatt senki sem vásárol ajándékot, csak készíteni szabad. Megtanultam a YouTube-ról makramézni, és másfél hónapig ügyeskedtem otthon. Szerencsére rengeteg időm volt. Most meg a forgatás, úgy érzem, hogy a tavalyi karácsony idén márciusig tart.

A karácsonyi filmeket nézőként akkor szereti, ha viccesek, és olyan dolgokról szólnak, amik jó esetben jellemzik ezt az ünnepet.

„Ebben a filmben is két olyan ember találkozik – a tűzoltó, Arnold és a tanító néni, Eszter, akik amúgy elmennének egymás mellett. A mindennapokban, a rohanó életben ezek helyzetek sokszor kimaradnak, csak ügetünk, mint a szemellenzős lovak.”

Arra a felvetésre, hogy a romantikus vígjátékok egyik ismérve, hogy szórakoztató köntösbe csomagolva didaktikusan hangsúlyoznak alapértékeket, azt válaszolja: „Fontosak ezek az alapértékek, egy karácsonyi film ezekről kell szóljon, és pontosan azért ültem a kis zöld padba ismét, hogy ne váljon didaktikussá. Ráadásul a fiatal kollégáim mellett nehéz lenne belecsúszni ebbe a hibába. A jelenlétükkel könyörtelenül megkövetelik az igazat. Látni rajtuk, ha nem figyelek eléggé rájuk, ha megpróbálok szépíteni vagy hazudni. Nagyon konzekvensnek kell lennem, mert mindent megjegyeznek, és számon is kérnek. Ezért is kerülöm például a káromkodást.”

„Mi, felnőttek már megtanultuk, hogyan lehet úgy tenni, mintha érdekelne minket, mintha figyelnénk, mintha szeretnénk… és ha észrevesszük egymáson, legtöbbször udvariasan elnézzük. A gyerekek nem.”

Arnoldot Ötvös András alakítja, akit hamarosan a Becsúszó szerelem főszerepében is láthatnak a nézők.

Azzal kezdi a beszélgetést, hogy név szerint felsorol hét lánglovagot: „Ők mind aktív, vonulós tűzoltók!” – teszi hozzá, majd jönnek a nevek, a problémás betűket lassan ejtve:

Oláh Péter, Winkler Sándor, Breiner Gábor, Kodrucz Norbert, Papcsik Gábor, Égető Szilárd, Mihály Balázs.

Meg is magyarázza a névsorolvasást:

Egy olasz mesében olvastam, hogy akinek gyakran mondják a nevét, az sokáig fog élni. Nagyon szeretném, hogy ők sokáig éljenek, és ne essen semmi bajuk. Akkora türelemmel és barátsággal fordultak felém, amit nem tudok eleget hangsúlyozni.

„Rengeteget segítettek, és hamar jóban lettünk. Sok mindent elmeséltek a munkájukról, a hétköznapjaikról, ami színészként kincsesbánya számomra. Ha valaki szállt már le tűzoltó autóról, tudja, hogy az egy külön műfaj. Magas lépcső, ruha, csizma. Rengeteg próba, és az ő türelmük kell ahhoz, hogy az ember úgy tudja megcsinálni, hogy természetesen hasson. Fogalmuk sincs, mi mindent loptam el tőlük. Ami egy vásznon megjelenő erős, közeli képben, egy valódi tekintetben megjelenik, az belőlük is készült.”

Ötvös Andrást hallgatva felmerült bennem, hogy ha ez a film egy tűzoltó életének drámai megközelítése volna, akkor mindez természetes törekvés, de mit keres a füstös valóság egy romantikus vígjátékban? Megkaptam a választ:

A tűzoltók, akiknek a munkájuk során nagyon komoly, időnként tragikus helyzeteket kell megoldaniuk, azt mondják, sokszor a saját sebzettségüket legnehezebb feldolgozni. Ez sokféle módon lehetséges, mi egy karácsonyi vígjátékkal dolgozunk. A felvételek közben, illetve a vágószobában nézve az elkészült anyagot, úgy látom, hogy működik. Vicces, de nem „limonádé”.

Lantos Arnold törzszászlósról megtudjuk, hogy egy kemény pasi, aki vereséget szenved el néhány számára fontos dologban.

„A figurában, amit játszom, nyilván benne vannak a saját vereségeim is. Mitől lesz ez vidám? Mert ő egy sajátos humorú pasi, akit csodálatos kollégákkal játszhatok el, egy nagyon jó dramaturgiával felépített, kiváló könyv alapján. Színészként tudom, milyen szurkolni a próbán, hogy tényleg vicces lesz-e egy jelenet, de most ilyesmi fel sem merül. Ez tényleg vicces film.”

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)