Egy családanya végigkövette a kokain útját

A globális alvilág úgy van jelen az életben, akár egy párhuzamos valóság. Megbújik mindenhol, de nem bújik el: sok része mindenki szeme előtt zajlik, mégis keveset tudunk róla. Talán pont azért, mert a bűnszervezeteket az ember úgy képzeli el, hogy akkor lépnek működésbe, mikor a világ lakosai álomra hajtják fejüket, hogy a kakas első kukorékolására újra vissza is álljon az élet a normálisnak hitt kerékvágásba. Persze ez nem így van.

Mariana van Zeller portugál származású újságíró azzal az álommal utazott 2001-ben New Yorkba, hogy az Egyesült Államokban dolgozhasson a szakmájában. Majd egy hónappal később már a szeptember 11-i terrortámadásról tudósított, ezzel robbant be a köztudatba. A tragikus események alatt fogalmazódott meg benne, hogy oknyomozással szeretne foglalkozni.

Ezt követően a 44 éves édesanya eleinte főként a Közel-Keletről tudósított, de munkái egyre inkább kiterjedtek több földrész felé. 2010-ben, a The OxyContin Express című dokumentumfilmje után Peabody-díjat kapott, és a film egy Emmy-jelölést is hozott magával, Death by Fentanyl című dokumentumfilmjét pedig DuPont-díjban részesítették.

A National Geographic kínálatában február 26-án debütált legújabb, A bűn kereskedői című dokumentumfilm-sorozata, ami viszont már az egész világra kiterjedő, globális bűnszervezeteket mutatja be. Ennek a láthatatlan, mégis szemünk előtt szövődő hálózatnak minden epizód más-más szegletét világítja meg.

Megtudhatjuk például, hogy a tigris, illetve a tigrisszerv-kereskedelem oka kulturális gyökereken nyugszik, melegágya pedig Ázsia. Kiderül, hogy az amerikaiak oldaláról hiába érkezik nyomás a kontinens felé, mivel az

Keleten éppen ezért képmutatónak érzik a nyomásgyakorlást az amerikaiak részéről, így kevésbé határozott módszerekkel lépnek fel az ázsiai piacokon pult alól megvásárolható tigrisborok és tigrishús árusítása vagy a nagymacskák illegális tartása ellen. Így a stáb nem csak Laoszban jár, hogy utánajárjon a problémának, több amerikai tigrisrezervátum tulajdonosát is meginterjúvolják. Még az épp börtönben csücsülő Joe Exotic is megszólal, aki a Netflixen futó Tigrisvilág című dokureality után lett elítélve, és a cellában töltött hetek után úgy gondolja, ha visszamehetne az időben, semmilyen állatot nem zárna rácsok mögé.

A stábban együtt végigkövethetjük a kokain útját az Államokba, egészen egy perui völgyből az utcai árusokig tartó csempészútvonalon keresztül. Mindamellett, hogy ez egy olyan jelenség, amivel meg kell küzdeni, és rengeteg ember ezt is teszi nap mint nap az életét kockáztatva, azért érdekes szembesülni a ténnyel, hogy vannak a világnak olyan szegmensei, ahol a gazdaságot egy az egyben a drogkereskedelem jelenti. Hogy vannak fiatal felnőttek, akik azért vállalják, hogy hátizsákjukban átcsempészik az illegális szereket egyik államból a másikba, mert egész egyszerűen nincs jobb alternatíva az életükben, amivel elegendő pénzt tudnak szerezni ahhoz, hogy egyetemre tudjanak járni.

A sorozat erőssége pedig pontosan ebben rejlik. Marina nem egyszerűen a jelenséget mutatja be, hanem a mögöttük álló embereket. Lányokat, akik fiatalon kényszerültek bele abba, hogy a testüket árulják, kerítőket, akik a lélek sebezhetőségét kihasználva gyakorolnak nyomást a nekik dolgozó nőkre. Olyanokra, akik komplexussal küzdenek, vagy hatalmas szeretethiánnyal, esetleg középső gyerekek, ami miatt nem érzik magukat különlegesnek,

Akiket tudatosan vadásznak le pályaudvarokon, az utcán vagy akár az Instagramon, hogy gyengeségeiket kihasználva keressenek rajtuk rengeteg pénzt, amiből csak mindig annyit csepegtetnek nekik vissza, hogy azt érezzék, megéri maradni.

Megismerhetünk egy anyukát, aki saját autójában szállítja át Mexikóba az illegális fegyvereket, hiszen ha egy szőke nő ül a volán mögött, kevésbé feltűnő és gyanús, mintha az éj leple alatt rosszarcú férfiak próbálnának átkelni a határon. A fegyverkereskedelemről szóló részben több pillanat van, mikor még a nézőnek is eláll a lélegzete. Ilyen többek között az is, mikor Mariana egy csempészt interjúvol, és közben mellettük egy kanapé dugig meg van pakolva puskákkal és pisztolyokkal.

De hasonlóan vérfagyasztó jelenet volt az is, mikor a csalók egyik vezetőjével találkozott egy erdő közepén, ahol a beszélgetés közben elhangzott a vezér szájából, hogy azzal a céllal jött ide többek között, hogy kirabolja a stábot, elveszi a kamerákat, és értékesíti, de szerencsére szimpatikusnak találta van Zellert, így letett eredeti tervéről. Abban a jelenetben talán senki sem irigyelte meg a 44 éves anyukát, aki elkerekedő szemekkel, kétségbeesve nézett az egyik operatőrre. De necces szituációból minden részben van bőven.

A legtöbb rész olyan dolgokat mutat be, ami leginkább az amerikai valóságot tükrözi, hiszen sok szervezetet onnan rángatnak láthatatlan madzagon. Viszont ez nem jelenti azt, hogy bármelyik tettnek a hatása ne szivárogna végig az egész világon.

Az egyik legmeglepőbb rész mégis a szteroidokról szólt, ahol Mariana van Zeller kereskedőkkel, gyártókkal és fogyasztókkal egyaránt beszélt. Talán ez az epizód hatolt leginkább az emberi lélek és bizonytalanság mélyére. Bemutattak egy fiút, aki rövid idő leforgása alatt lett egy teljesen átlagos testalkatú srácból egy kipattintott, hihetetlenül izmos fickó lett, aki első versenyének napján is különböző illegálisnak tűnő, de kiskapukkal legálisan beadható szerekkel pumpálta még inkább fel magát, hogy a nap végén megkapja azt az elismerést, amire valószínűleg egész életében vágyott. Mindezt egy olyan férfi segítségével és atyáskodó oltalma alatt, aki jogot végzett, így elég károsan, dr. Tony Huge néven népszerűsíti a szteroidokat.

Mindegyik epizód erős és elgondolkodtató, és ami érdekes tanulság, hogy legyen szó fegyverekről, kokainról, fentanilról, pénzhamisításról vagy pénzügyi csalásokról, nem lehet sorrendbe állítani, hogy mely bűnök nagyobbak, súlyosabbak vagy érdekesebbek, hiszen mindegyik mögött emberek millióinak élete megy tönkre.

A megszólalók többsége elváltoztatott hanggal, maszkban, kendővel takart fejjel szólal meg, de az élményből ez egy picit sem vesz el. A National Geographic nyolc részen keresztül, négy kontinensre és tíz országba röpíti el a nézőket, hiszen minél több emberhez eljutnak ezek a történetek, talán annál kevésbé lesz hatásuk egy idő után.