Az idei év eddigi legjobb Netflix-sorozata rövid, de pont elég

Hónapok óta, de idén biztos, hogy az egyik legjobban megírt és összerakott Netflix-sorozat a Behind Her Eyes, azaz a Ne higgy a szemének! című produkció.

Egy évad, hat rész, összesen öt óra, szóval alig hosszabb, mint az új, Zack Snyder-féle Justice League. Ezt azért fontos leírni, mert a Ne higgy a szemének! története még azokat is könnyen beránthatja, akik amúgy nem szoktak egyben elfogyasztani évadokat. Ám ez a legjobb esetben is maximum kétestés sorozat, nem véletlenül.

A történet alapja, hogy egyik főszereplőnk, a Londonban élő, fiát egyedül nevelő Louise (Simona Brown) megismerkedik egy bárban a jóképű, bár elsőre kicsit ridegnek ható figurával, Daviddel (Tom Bateman), akivel picit egymásba gabalyodnak, majd másnap kiderül, hogy a skót férfi lesz Louise új főnöke. A szituációt nem csak az alkoholmámorban végigflörtölt éjszaka jelenti, hanem hogy a férfi a feleségével érkezett a városba új életet kezdeni, tehát hivatalosan nem szabad préda.

A kezdés így körülbelül minden második romantikus film alapja is lehetne, de már az első rész végén kiderül, hogy a folytatásban nem csak kiszámítható szerelmes pillanatokra és drámai összeveszésekre, majd kibékülésre kell számítani.

Hamar egyértelművé válik, hogy David felesége, Adele (Eve Hewson) egy elég érdekes figura, házassága a férjével pedig bonyolult, de egészen az utolsó részig nem lehet pontosan megérteni, hogy miért. David sem könnyű eset, mindkettő karakterrel van gond bőven, viszont titokzatosságuk nemcsak félelmetes, hanem egyszerre vonzó is. Nem is csoda, hogy Louise hirtelen azon kapja magát, hogy mindkét karakter az élete részévé válik, és ahogy többet tud meg róluk, annál inkább érzi, hogy valami nagyon zűrös szituációba keveredett.

A sztori jól van felépítve, mindig annyit csepegtet, hogy a romantikusan indult történetből szépen fokozatosan haladunk a pszichothriller irányába, míg az utolsó rész már teljesen átalakul egy misztikusabb végkifejlet felé. A remek sztorivezetés köszönhető Sarah Pinborough azonos című könyvének, viszont az alkotók mindent hozzáadtak, ami miatt sorozat formátumban is kiválóan megállja a helyét a történet.

A színészi alakítások erősek, Simona Brown játéka nagyon precíz, a végletekig finoman és hitelesen ábrázolja Louise karakterét. Minden rezdülése emberi és nagyon életszagú. Talán az alakítása azért emelkedik ki ennyire, mert hétköznapi érzelmeket tud teljesen valósághűen megmutatni, ami sokkal nehezebb feladat, mint eljátszani egy szokatlan karaktert. Ha csak azokat a momentumait nézzük, mikor a fiával van, vagy mikor felkel a rémálmából éjszaka, és nem az ágyában ébred, vagy mikor tetszeni akar, és a munkahelyére sietve izzadságfoltos inggel megérkezik – ezek a jelenetek önmagukban is megállnák a helyüket akár egy kisfilmben is, mert az arca egy egész emberi történetet elmesél.

Emellett persze Eve Hewson is csodálatos volt a szerepében, aki eddig Bono lánya volt, de ez után az alakítás után már inkább önmagáért fogják ismerni, elismerni. A kifejezetten furcsa Adele egyszerre tudja kicsikarni a nézői empátiát, a sajnálatot, a félelmet és a távolságtartást. Tom Bateman is szuper választásnak bizonyult a skót pszichológus karakterére, viszont a sorozat főként a két nő játékától vált zseniálissá.

Ami kiemeli a Ne higgy a szemének!-et a többi jól sikerült produkció közül, az nem más, mint hogy nem rágja a sorozat közben tett utalásokat az ember szájába. Mostanában ez egy elég gyakori, a Netflixen futó sorozatok is rendszerint esnek ebbe a hibába, valószínűleg ez korszakos probléma. Valószínűleg itt azért sem követték el az alkotók ezt a hibát, mert szorosan a könyvre támaszkodtak, ennek köszönhetően viszont kielégítő nézői élményt nyújt befejezni ezt a történetet. Aki nekikezd, számíthat rá, hogy a folyamatosan szinten tartott lebegtetés, sejtelmes hangulat és a tökéletesen megteremtett kíváncsiság miatt nehéz nem egyben végignézni a történetet, cserébe minden szálat elvarrnak a végén. Az utolsó résszel érnek be elejtett mondatok, utalások, apró jelek és gesztusok, amitől minden addigi jelenet új értelmet nyer.