Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMWonder Woman 1984: hiába nézzük többször, nem lesz jobb
További Cinematrix cikkek
Wonder Woman a DC Comics egyik legjobban eltalált női szuperhőse, Gal Gadot gyönyörű, tehetséges – és mintha neki találták ki volna a karaktert, Hanz Zimmer és Tina Guo közös szerzeménye: a vérpezsdítő Wonder Woman zenei téma messze a legjobb a műfajában, arról nem is beszélve, hogy az „5000 éves szexi amazon jól odacsördít mindenkinek az ostorával” alapsztorinál egy szuperhősfilmben nehéz ütősebbet kitalálni.
Akkor mi mehet ezen félre? Ez a film...
Bár a Wonder Woman 1984-et már tavaly év végén levetítette az HBO Max, hozzánk csak most jutott el – annak ellenére, hogy a film moziforgalmazója még decemberben egy külön e-mailben kérte meg a sajtó munkatársait nálunk, hogy ne írjanak a filmről az HBO Max alapján, mert január végén várhatóan levetítik egy sajtóvetítésen. (Amiből nem lehet semmi, ahogy a koronavírus a filmforgalmazás terveit ismét keresztülhúzta.)
Hosszú várakozás után most, április 1-jétől látható a magyar HBO GO műsorában a film, miután még a Zack Snyder: Igazság Ligája is megelőzte. Talán így nem meglepő, hogy én már három hónappal ezelőtt megnéztem a Wonder Woman 1984-et, de most 4K-ban újranéztem… illetve néztem, ameddig bírtam…
Középszint, nehézkes közhelyekkel
A Wonder Woman 1984 önmagában véve nem borzalmas film, csak éppenséggel
szinte minden téren kiábrándítóan gyengébb, mint az igen jó előző rész.
Ebben annak is része van, hogy bár producerként feltüntették a film elején Zack Snyder nevét, de ehhez a filmhez már nem sok köze volt, a teljes kreatívkontrollt Patty Jenkins kapta meg, beleértve a forgatókönyv megírását is.
Míg az első film – melynek sztorijának megírásában Snyder is alaposan részt vett – nagyszerűen követte William Moulton Marston, Wonder Woman karaktere kiagyalójának eredeti vízióját, és egy kreatív, hangulatos, izgalmas szuperhősfilm volt, amely többek között az első világháború vérzivataros időszakába röpített minket vissza, addig a 1984 annak csak halovány árnyéka –
tele fárasztó bölcselkedésekkel, politikailag szigorúan korrekt, unalmas közhelyekkel.
Ha 5000 éves vagy, bármikor élhettél
Pedig az alapötlet nem rossz: ha már egyszer halhatatlan hősnő a főszereplő, akkor gyakorlatilag bármelyik korszakba vissza lehet röpíteni, és miért ne menjünk vissza, nosztalgikus érzelmekkel telve a nyolcvanas évekbe? Diana Price, alias Wonder Woman (Gal Gadot) most már egy senior archeológus, aki egy olyan múzeumban dolgozik, ahová egy különös kristály érkezik. Úgy néz ki, mint valami olcsó turistacsalogató ócskaság, de valójában ez az Álomkő, amely
mindenkinek teljesíti egy kívánságát
– tessék úgy elképzelni, mint a mesebeli aranyhalat, csak ez nem egy hal, hanem egy kő.
Ez aztán jó hír Chris Pine rajongóinak, aki még az előző Wonder Womanben alakította azt a snájdig pilótát, Steve Trevort, akibe Diana fülig beleesett, de a folytatást már nem érte meg.
Diana gyászolja,
és azt kívánta, hogy bárcsak visszatérne, a kő (illetve Patty Jenkins a forgatókönyvében) pedig megadta neki, amire Diana és sok más hölgy néző repesve vágyott.
Ugyanakkor nemcsak Diana kapta meg, amit akart, hanem az elég vicces nevű Barbara Minerva (Kristen Wiig) is, aki olyan szeretett volna lenni, mint Diana: szexi, karakteres, okos, karakán nő, aki mindig megkapja, amit akar. Mivel az mégis béna lenne, ha Barbara egy Wonder Woman-kópia lenne, ezért ő lesz Cheetah (Gepárd), az 1943-as Wonder Woman képregényektől kezdve létező női szupergonosz, aki Wonder Woman ősi ellenfele az eredeti művekben.
Még ez sem lenne nagy probléma, viszont Maxwell Lord (Pedro Pascal), egy egoista, a végletekig nagyravágyó üzletember, aki mindenkit az uralma alá akar hajtani, és ő azt kívánja, hogy meg is kapja a megfelelő hatalmat.
Pascal, de megváltoztál…
A film innentől kezdve – részben Lord akaratának megfelelően – átmegy teljes káoszba, abszolút irreális, nyakatekert és erőltetett események történnek, miközben
Pedro Pascal szinte az egész filmet végigripacskodja.
Annak ellenére, hogy egyébként kedvelem Pascal eddig munkásságát, ebben a filmben szinte végig azt kívántam, hogy vegye már vissza a mandalori sisakot, és maradjon végre csendben. Gal Gadot hozza a kötelezőt – mondjuk, ezúttal az ő alakítása sem győzött meg túlzottan –, Chris Pine pedig megérdemelné „a lehető leghiteltelenebb jövőben ébredés” alakításának Arany Málna díját. Érdekes módon még Kristen Wiig nyújtja a legjobb alakítást: a film elején slampos antinő, később pedig dögös, szexi női karakter, akire csorgatják a férfiak a nyálukat, amikor csak elmegy előttük – miközben Cheetah-ként épp olyan erős és vad, mint Wonder Woman. Ennek átmenetét Wiig eléggé profin hozza, a szájába adott, helyenként elég ostoba mondatok ellenére is.
Tévében minden kisebb?
Nem tudom, hogy annak is felróható-e, hogy szuperhősfilmet messze nem annyira élvezetes tévében nézni, mint a moziban, de az akciójelenetek is – egy-két kivételtől eltekintve – elég semmilyenek és fantáziátlanok voltak,
szegényes látványelemekkel felvértezve.
Mivel a film – részben a pandémia miatt is – jóval kisebb költségvetéssel készült, a visszafogottabb látvány talán ennek is felróható. A végső összecsapás különösen nagy csalódás – ennél Snyder nagyságrendekkel epikusabb harcokat valósított meg.
Kár, hogy ez a második Wonder Woman ennyire elszomorítóan gyengére sikerült (különösen a nagyszerű első rész után), mert bár rengeteg potenciál van a karakterben, így nagy kérdőjel, hogy a Gal Gadot által alakított karakter visszatér-e még. Lehet, hogy a következő filmben Patty Jenkins „művészi vízióját” kicsit hanyagolni kellene – legalább a forgatókönyvírás terén.
Rovataink a Facebookon