Netflix kontra ultraortodox zsidóság

Úgy tűnik, a Netflix rákapott az ultraortodox zsidók életét bemutató sorozatok gyártására. Ezzel semmi baj nincs, ugyanakkor a szolgáltató előszeretettel filmesíti meg a judaizmus ezen ágának állítólagos sötét oldalát, hiszen kissé egyoldalúan, a közösséget elhagyó szereplő szemszögéből ragadja meg a történetet – a vallásos zsidók legnagyobb felháborodására.

Tavaly tavasszal tarolt A másik út (Unorthodox) című sztori, amely egy Deborah Feldman azonos című regénye alapján készült minisorozat. A megtörtént eseményeken alapuló könyv – és sorozat – részletes betekintést nyújt a New York-i Williamsburgben élő szatmári zsidó közösség mindennapjaiba, a külső szemlélő okuláréján át nézve radikálisnak mondható szokásrendszerébe. 

A másik út fő problémája abban rejlett, hogy nem kerülte el a műfajra jellemző sztereotip ábrázolásmódot: egyre több film és sorozat készül az ortodox közösségből elmenekülő zsidókról, akik azért döntenek a kilépés mellett, hogy aztán normális, modern életet élhessenek. Az ilyen műsorok szerint az illető mindent egy lapra tesz fel, vagyis ezek a sorozatok azt sugallják, hogy ha az ember nem azonosul az ortodox nézetekkel, akkor az egyetlen út a közösségből való kiválás.

Botrányos fogadtatás

A Netflix látszólag nem tanult az esetből, hiszen a botrányos sorozat után július közepén hasonló sztorit tűzött műsorára: a My Unorthodox Life című valóságshow-t.  A másik út visszhangja azonban piskóta volt az új sorozat fogadtatásához képest, hiszen a premier óta ízekre szedik nemcsak a sorozatot, de a valóságshow nagyon is valós szereplőit is... 

A My Unorthodox Life központjában Julia Haart, egy modellügynökség és divatcég vezérigazgatója áll, aki négy évtizedig élt a haredi zsidó közösségben. Az önmagát munkamániás feministának valló anyának négy gyermeke van, akik szintén szerepelnek a sorozatban, hiszen anyjuk példájára többé-kevésbé ők is új életet kezdtek. Kicsit olyan, mintha az új Kardashian család szárnybontogatásait néznénk.

Annak ellenére, hogy egy sokszor humoros elemekkel tarkított valóságshow-ról beszélünk – amely a begyakorolt párbeszédekből és érzelemmentes előadásmódból rögtön érződik –, a sorozat közelebb áll a fikcióhoz. Való igaz, hogy a műsorban említett problémák egyes közösségekben nagyon is léteznek, ám közel sem fedik le minden ultraortodox zsidó életvitelét.

Egy nem zsidó számára Julia Haart legtöbb kijelentése hihető. Itt van ez a szegény (amúgy ránézésre is dúsgazdag üzletasszony...) nő, aki megjárta a poklok poklát, aki szembement a családjával, a szokásaival, a szeretteivel, csak hogy a maga ura lehessen. Itt egy nő, aki – és akinek a gyermekei – nem részesültek „normális” oktatásban, aki nőként nem énekelhetett, nem biciklizhetett, nem érvényesült az egyébként kezesbárányként megismert férje mellett. Itt egy nő, aki börtönként élte meg a házasságát, aki csak másodrangú, „bébikészítő” állampolgárnak számított. Itt egy nő, aki a negyvenes éveiben kezdett el nemcsak létezni, de élni is...

Julia Haart úgy állítja be az ortodox zsidóságot, mint az öngyilkosság felé vezető utat – egy nő számára legalábbis biztosan. Haart az ultraortodox zsidókat veszélyesnek és egytől egyig fundamentalistának véli, sőt még a legkisebb – egyelőre erősen vallásos – fiának viselkedését is őrültnek titulálja, próbálja ráerőltetni a modern életvitelt, nehogy a fiú boldogtalan felnőtté váljon.

Hogy jön ahhoz a laikus néző, hogy megkérdőjelezze egy ismeretlen anya szavait? Sehogy. Még úgy sem, hogy a legtöbb néző tisztában van vele, a valóságshow-k narratívái sokszor a szórakoztatás eszközei, és a sorozat elsősorban nem a zsidókat célozza meg. A My Unorthodox Life debütálása óta azonban tucatszámra olvasni a vallásos zsidóktól származó összeállításokat, amelyek rácáfolnak Julia Haart állításaira. 

A legdurvábban talán egy Monsey-ben élő anya, Rivkie Feiner fakadt ki, aki nyílt levélben mondta el a véleményét a látottakról. 

Muszáj, hogy válaszoljak a My Unorthodox Life című Netflix-sorozatban elhangzott rendkívüli félreértésekre és hamis információkra. Monsey több ezer vallásos nőnek ad otthont, akik ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak, és a személyiségük sincs háttérbe szorítva. Bölcsek és büszkék vagyunk, rengeteg lehetőségünk van az érvényesülésre. Míg néhányunk eldöntötte, hogy háziasszony és anya lesz, sokan közülünk vezérigazgatók, orvosok, jogászok, ápolók, szerzők, művészek, üzlettulajdonosok, számítástechnikusok, professzorok, terapeuták, könyvelők. Az én történetem talán nem annyira drámai, mint Julia Haart sztorija, de én is egy sikeres cég vezérigazgatója és tulajdonosa vagyok, emellett büszke feleség, anya és nagymama, filantróp és aktivista az ortodox közösségben. Sőt lefutottam egy ötmérföldes versenyt, és pénzt gyűjtöttem egy helyi jótékonysági szervezetnek is.

A nő elmondta, hogy ő is ugyanabban az ultraortodox iskolában tanult, mint Julia Haart. Szerinte a Monsey-ben élő nők nincsenek bilincsben, nem ragadtak az 1800-as években, a szabályrendszerek pedig a közösség javát szolgálják. Az ő döntésük, hogy vallásosak, visszafogottan öltözködnek és sok gyermeket vállalnak. Ennek az az oka, hogy szépséget és bölcsességet látnak ősrégi vallásukban, amely kiállta az idők próbáját. A vallás természetében van a korlátozás, hiszen minden jogrendszer határok mentén működik – határok nélkül a törvénytelenség érvényesülne.  

Reméltem és elvártam volna, hogy a Netflix felelősségteljesebben válassza meg a műsorait, és végez némi kutatást, tényfeltárást. Tudom, hogy a szavaim süket fülekre találnak, és nem befolyásolják a sorozat folytatását. Ez a levél egy csalódott zsidótól érkezik, és a néhány lemondott Netflix-előfizetés sem veheti fel a versenyt a rendkívül szórakoztató kasszasiker-sorozatból befolyó pénzzel.