Horrorfilmmel versenyzünk a következő Oscar-díjért

2021.10.06. 10:18

Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a nemzetközi filmek kategóriájában a 94. Oscar-díjért folyó versenyben – adta hírül a Nemzeti Filmintézet. A magyar horror eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, itthon október 28-tól lesz látható.

A Bergendy Péter rendezésében készült horrorfilmet tavaly ősszel mutatták be a varsói nemzetközi filmfesztiválon, azóta 26 fesztiválra hívták meg, köztük a világ legnagyobb presztízsű horrorfilm-seregszemléire, a spanyolországi Sitgesbe és a londoni FrightFestre.

A film története az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása után, 1918 telén játszódik. Tomás, a fiatal vándorfotós halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk.

  • A digitális látványelemeket is felhasználó Post Mortem 524 snittjében megjelennek olyan számítógépes trükkök, melyek 10 hónapig készültek Benyó Zoltán VFX supervisor vezetésével. 
  • Hámori Dániel maszkmester a forgatás előtt fél évvel kezdte el a szereplők speciális maszkjait megalkotni.
  • A forgatás során minden főszereplőnek volt kaszkadőr dublőre, ők végezték Kósa László kaszkadőrszakértő irányításával a veszélyes jeleneteket. A Post Mortem kaszkadőrei olyan amerikai sorozatokban és filmekben is dolgoztak, mint a Trónok harca vagy a Bosszúállók: Ultron kora.

A Nemzeti Filmintézet a Post Mortem külföldi forgalmazási jogait francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci és szlovák forgalmazóknak értékesítette Európában. Dél-Koreára, Délkelet-Ázsiára – köztük Vietnámra, Indonéziára, Hongkongra, Malajziára –, Indiára, a latin-amerikai országokra, az Egyesült Államokra és Kanadára is megvásárolták helyi forgalmazók – olvasható az NFI közleményében.

A magyar versenyfilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina. Játszik a filmben Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Ladányi Andrea és Reviczky Gábor is.

Az operatőri munkáért Nagy András, a vágásért Király István, a hangért Balázs Gábor felelt, a díszleteket Hujber Balázs, a jelmezeket Breckl János tervezte, a zenét Pacsay Attila szerezte.

A forgatókönyvíró Zánkay Piros, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája. Az első Magyar Mozgókép Díjak zsűrije a legtöbb kategóriájában – operatőr, vágó, látvány, maszk – a Post Mortem alkotóit díjazta idén nyáron.

A hazai közönség október 28-tól láthatja a Post Mortemet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”

Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”

A színésszel A Fehér Lótusz új évada kapcsán beszélgettünk.

tegnap, 19:24

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Kultúr
Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

február 7., 06:23

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.

február 6., 07:49

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

tegnap, 20:11