Meghalt Dean Stockwell
További Cinematrix cikkek
November 7-én, 85 éves korában meghalt Dean Stockwell, közölték a színész hozzátartozói a médiával. Stockwell nyugodt körülmények között, természetes halált halt otthonában.
![Dean Stockwell 2014. október 22-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4063/40630/406308/40630835_67b29acc5d06f560b339c55b21927bd3_wm.jpg)
A színészt a magyar tévénézők a Quantum Leap – Az időutazó, a Csillagközi romboló vagy a J. A. G. – Becsületbeli ügyek című sorozatokból ismerhetik, de Stockwell ezek mellett feltűnt a filmvásznon is, például David Lynch Dűnéjében és Kék bársonyában, a Keresztanyában, Az elnök különgépében, a Párizs, Texasban, valamint A mandzsúriai jelöltben is.
A színészt az 1988-as Keresztanya című filmben nyújtott alakításért Oscar-díjra is jelölték mint a legjobb mellékszereplőt. Legnagyobb filmes díjait Cannes-ban kapta, mindkétszer a legjobb színésznek választották: 1959-ben a Compulsion című film főszerepéért, majd 1962-ben Eugene O’Neil Utazás az éjszakába című drámájának filmadaptációjában nyújtott teljesítményéért.
Stockwell 1936-ban született, gyerekszínészként kezdte karrierjét hétévesen, majd 1945-től a Metro–Goldwyn–Mayer stúdió filmjeiben is játszott. Feltűnt például Gene Kelly és Frank Sinatra mellett a Horgonyt fel! című vígjátékban. A színészkedéssel a hatvanas és a hetvenes évek közt felhagyott, a köztudatba a nyolcvanas években tért vissza. Legismertebb szerepe a Quantum Leap Al Calaviccije volt, 1989 és 1993 között 97 epizódban alakította az ellentengernagyot, alakítását Golden Globe-díjjal ismerték el.
Hét évtizedes karrierje alatt rengeteg filmben és sorozatban is felbukkant karakterszínészként, 2015-ben vonult vissza a színészettől, haláláig képzőművészettel foglalkozott, otthonában festett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon