A Lost óta nem láttunk ilyen kemény túlélődrámát

2005-ben, amikor az RTL Klub is bemutatta Magyarországon a Lost – Eltűnteket, sokan csodálkoztak rá, hogy nem minden tévésorozat szappanopera. Léteznek olyan produkciók is, amelyek már-már filmes minőséget hoznak. Sőt vannak olyan történetek, amelyeket kis képernyőn jobban el lehet mesélni, a terjengősebb forgatókönyvnek köszönhetően a karaktereket jobban megismerjük, és a színészek is nagyobb mozgásteret kapnak azáltal, hogy nem 120 percben kell bizonyítaniuk, hanem 5-6 évadon keresztül is nézhetjük őket. Az ember pedig ilyenkor úgy érzi, ő is ott van a túlélők között, elvágva a külvilágtól, egy borzalmas helyzetben.

Csoda, hogy a Lostot még nem rebootolta egyik csatorna vagy streamingszolgáltató sem. Ez legfőképp annak köszönhető, hogy az egykori készítők nem engedik, hogy bárki hozzányúljon a szériához. Akadtak viszont az elmúlt években ilyen-olyan trónkövetelők, amelyekről mindig kiderült, hogy a nagy elődhöz képest a fasorban sincsenek.

Épp ezért akkora meglepetés a Yellowjackets című új túlélődráma, melyet a Showtime csatorna mutatott be Amerikában, és eddig három epizód jött ki belőle. A történet egyik idősíkja 1996-ban játszódik, amikor a Yellowjackets nevű, lányokból álló focicsapat tagjai magánrepülővel indulnak el egy fontos meccsre, ám Kanada fölött a gépük meghibásodik, és lezuhan a vadonban. A produkció első jelenete sötét jövőképet fest: egy lányt kergetnek az ijesztő maszkokat és jelmezeket viselő társai, akik aztán elkapják őt, megölik, a torkát elvágják, és kivéreztetik. Aztán pedig megsütik és megeszik.

De hogy jut el néhány jó fej és laza lány a kannibalizmusig? Ezt feszegeti a Yellowjackets, na és persze azt, hogy később, felnőttként hogyan birkóztak meg a főszereplők azokkal a rémes dolgokkal, amiket elkövettek. Van köztük, aki politikus lett, más idősgondozóként melózik, és akad olyan is, aki unatkozó családanyaként tengeti az életét. Egy dolog viszont közös bennük, még mindig valami nem stimmel velük fejben.

Egy kicsit visszatérve még a Losthoz, Damon Lindelofék mesterien csinálták azt a lassú építkezést, amely közben a tévénéző találgathatott: tudtuk, hogy jön valami, de fogalmunk se volt, hogy micsoda. Ez a feszültségkeltés pedig nagyon durván kicsúcsosodott a szigetes produkcióban. Itt is valami hasonlót tűztek ki célul a készítők, az első részben pedig mesterien váltogatják az idősíkokat, lassan csöpögtetve az információkat.

A Yellowjackets rendkívül filmes élményt nyújt, látszik, hogy sok pénzt öntöttek bele a sorozatba, és a színészeken se spóroltak. A felnőttgárdába olyan neveket szereztek meg, mint Christina Ricci, Juliette Lake Lewis és Melanie Lynskey. Nemcsak a jelenkori történetszálon láthatunk viszont jó alakításokat, hanem a múltban is, a vadonban őrlődő lányok többsége még a pályája elején jár, de Ella Purnellt például sokan ismerhetik a netflixes A halottak hadseregéből.

A széria esetenként olyan naturalista, hogy az ember gyomra felfordul attól, amikor valakinek mondjuk kénytelenek csonkolni a lábát, de előfordulnak más finomságok is. Ezeket viszont nem spoilereznénk el. Azt ki kell még emelnünk, hogy a retró, 90-es évekbeli hangulathoz rengeteget hozzátesznek a korabeli zenék, amelyek felcsendülnek. Az efféle részletekre való odafigyelés is azt jelzi, hogy az alkotók komolyan vették a projektet.

Annak idején, 2017-ben, amikor bejelentette a Warner Bros, hogy filmként adaptálja A Legyek Ura című klasszikus regényt, sokan nem hittek abban a koncepcióban, hogy tinilányok képesek lennének barbárkodni egy lakatlan szigeten. A Yellowjackets végső változata nagyon el is tér William Golding alkotásától, mert a készítők nem akarták, hogy teljes bukás legyen a produkció.

Egy dolog azonban egyértelművé vált az eddigiek alapján: a nőkből is könyörtelen vademberek lesznek, ha a szükség úgy hozza.