Az új Mátrix nosztalgiának tökéletes, filmnek pocsék

A Wachowski testvérek által rendezett Mátrixot 1999-ben mutatták be a mozik. Nem csak az egyik legjobb sci-finek tartják a mai napig, de olyan klasszikusokkal emlegetik egy lapon, mint A Gyűrűk Ura, a Forrest Gump vagy épp a Ryan közlegény megmentése. A produkcióban egy Thomas Anderson nevű fickó eszmélt rá, hogy valójában egy mesterséges és gépek által fenntartott világ rabságában él. A Keanu Reeves által játszott főhős összeállt pár lázadóval, a csapat pedig nemcsak azt tűzte ki célul, hogy megdöntse az elnyomók uralmát, hanem azt is, hogy felnyissa az emberek szemét.

A Mátrix két folytatása, az Újratöltve és a Forradalmak 2003-ban jött ki, féléves különbséggel, és bár az eredeti filmhez ezek már nem tudtak felérni, és a nézők többsége sem szerette őket annyira, legalább kerek egésszé tették a sztorit, és lezárták Neo és Smith ügynök nagy párharcát. A főhősök életüket vesztették a legvégén, így évekig szóba sem került, hogy egy negyedik felvonással bővülhet a franchise. A Wachowskik kijelentették, hogy ami a The Matrix Online című videójátékban történik, az a hivatalos folytatás. Ennek ellenére már 2011-ben elindultak a pletykák, hogy a Mátrix visszatérhet a mozivásznakra.

Jó sokat kellett erre várni, a Mátrix – Feltámadások azonban december 23-án megérkezett. Igaz, ezúttal Lana Wachowski egymaga ült a rendezői székbe, de már az ő visszatérése is nagy szó, nem beszélve arról, hogy az eredeti színészek közül Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss és Jada Pinkett Smith is igent mondott a negyedik filmre. Jó lett volna, ha hasonló bravúrt hoznak össze a készítők a forgatókönyvvel is, ami igazi katasztrófa lett, és annak ellenére, hogy a Feltámadások felültet a nosztalgiavonatra, filmnek pocsék.

Az új Mátrix szerint Thomas Anderson visszatért az éber kómába, és újfent a virtuális valóság rabja. A férfi sikeres videójáték-fejlesztő, aki egy Mátrix nevű játéktrilógiával vált híressé, amelynek főhőse a rendszer szabályait áthágó Neo volt. Andersonról a film első szakaszában megtudjuk, küszködik azzal, hogy megkülönböztesse a fikciót a valóságtól. Olyan emlékképek villannak fel Keanu Reeves karakterének szeme előtt, amelyeket tudomása szerint ő soha nem élt át. A cselekményt ezúttal egy Bugs nevű nő indítja be, akit a rövid kék haja miatt szinte felismerhetetlen, de a Trónok harcában és a netflixes Vasökölben is látott Jessica Henwick alakít. Ő az, aki összehozza Neót a régi-új Morpheusszal, és akivel együtt a Mátrix eredeti hőse megpróbálja szerelmét, a Tiffany néven raboskodó Trinityt is kirángatni a virtuális valóságból.

Lana Wachowski újdonsága abban az első 40-50 percben működik igazán, amikor a produkció a régi Mátrix-trilógiára reflektál. Erőteljes déjà vu foghat el minket a Mátrix – Feltámadások ezen szakaszában, pont ezért szomorú, hogy a film hátralévő része akkora katyvasz lett. Túl sok ugyanis a magyarázás, a karakterek csak állnak, és mondják a magukét: miért változott meg Morpheus külseje, mi lett Smith ügynökkel, hogy tért vissza a halálból Neo és Trinity...

Még csak azt sem jelenthetjük ki jó szívvel, hogy a Mátrix – Feltámadásokra érdemes a látvány miatt rohanni. A bullet time – azaz a lassítós és golyó előtt elhajlós – jelenetekből a negyedik részben már alig van, a fegyveres harcokon sincs nagy hangsúly. Inkább bunyózásból van rengeteg, de a régi trilógiához képest a pofonok fájóan súlytalanok, mert nincs akkora tétje az egész csetepaténak, mint 18 évvel ezelőtt volt.

Ha az új Mátrixot úgy nézzük, mint az eredeti trilógia folytatását, akkor egyértelműen ez a leggyengébb rész az összes közül. Amennyiben azonban számításba vesszük Lana Wachowski szándékát, miszerint ő egy szerelmes történetet akart tető alá hozni, amelyben végre bővebb kifejtést kap Neo és Trinity románca, akkor már kevesebb rossz szavunk lehet. Keanu Reeves a Feltámadásokba igaz, hogy átmentette a John Wick-es külsejét, de a színészen azért így is látszik, hogy élvezte a visszatérést, Carrie-Anne Moss-szal pedig még mindig jól működnek együtt. Nekik köszönhető, hogy a szerelmes szálon legalább lehet izgulni, és az is biztos, hogy nélkülük még ennyi bája sem lenne a Mátrix – Feltámadásoknak.

A produkciót csak azoknak ajánljuk, akik legalább egyszer látták már a Mátrix-trilógiát. A Feltámadások még az eredeti részek ismeretében is katyvasz lett, de azok nélkül szinte értelmezhetetlen. Sajnos annak a Lilly Wachowskinak lett inkább igaza, aki azt mondta, hogy ő ebből a projektből már nem kér, mert számára lezárt a Mátrix. Mostanra tudjuk, hogy a Warner Bros. mindenképp megbolygatta volna a franchise-t, mert pénzt láttak a feltámasztásában, és talán így okozták a legkisebb kárt, mivel végül Lana Wachowskit is sikerült bevenni a buliba. Kár, hogy a művészi vízió, a nagy mondanivaló hiányzik ebből a részből, és még az akciójelenetek is olyan lagymatagok lettek, hogy két perc múlva elfelejti őket az ember.

A film egy pontján mérges csövesek üvöltik a kinyalt, napszemüveges hősök arcába, hogy régen minden jobb volt... és a Mátrix – Feltámadásokat látva lehet, hogy nekik van igazuk.