Az új Sikoly-filmen úgy rettegtünk, hogy majdnem kimentünk róla

Wes Craven 1996-ban egy olyan horrorfilmet tett le az asztalra, amely egyszerre volt véres, ijesztő, és izgalmas, ugyanis a nézőket rávette arra, hogy végig találgassák, vajon ki az a maszkos sorozatgyilkos, aki Woodsboro tinédzsereit gyilkolássza. A Péntek 13, vagy a szintén Wes Craven által rendezett Rémálom az Elm utcában című filmekhez képest a Sikolyban az volt az érdekes, hogy nem túlvilági volt a fenyegetés, hanem olyasvalaki, akit jól ismer a kisváros közössége. A nagy csavar pedig a végén várta a mit sem sejtő közönséget.

Ez pedig jól megalapozott a folytatásnak. A direktor ugyanis nem engedte el a franchise-t, hanem hosszú éveken keresztül egyengette a sorsát. A főszereplő baráti társaság persze időközben megfogyatkozott, de a Sikoly a „whodunnit”, vagyis a „vajon ki tette” motívum miatt megőrizte szórakoztató jellegét. A filmsorozat ráadásul a második felvonástól kezdve eléggé önreflexívvé vált, ugyanis az egyik főszereplő, Gale Weathers (Courteney Cox) megírta a velük történteket, a sztorit Hollywood feldolgozta, és a Döfés-filmek a Sikoly univerzumában nagy sikert arattak. 

Ez az önreflexió a Sikoly ötödik részében is jelen van, amelyet január 13-a óta vetítenek idehaza a mozik. Ez az első olyan rész Wes Craven 2015-ös halála óta, melyet más rendezett. Az új készítőkről, Matt Bettinelli-Olpinról és Tyler Gillettről pedig egész egyszerűen süt, hogy tősgyökeres rajongói a Sikolynak, olyan odafigyeléssel nyúltak hozzá a filmsorozathoz. Enyhe spoilerek a folytatásban.

A kötelező nosztalgia mellett egy csomó újat is kapunk a Sikoly 5-től

A Sikoly kezdése nagyon ismerős, egy lány egyedül van otthon, amikor megcsörren a vezetékes telefon. Egy ismeretlen szól bele, aki perverz hangon kezdi kérdezgetni leendő áldozatát a kedvenc horrorfilmjeiről. Aztán a találós kérdések végén jön a véres csattanó, egy álarcos őrült töri rá az ajtót Tarára (Jenna Ortega), hogy durván kibelezze.

A Drew Barrymore-féle Casey nem úszta meg a találkozást, az új film főszereplője azonban igen. A hír hallatán visszatér a városba a lány nővére, Sam (Melissa Barrera), és hozza magával új pasiját, Richie-t (Jack Quaid) is, hogy közös erővel utánajárjanak a rejtélynek. Az új Sikolyban amellett, hogy izgalmasan építik be a készítők az új, fiatal generációt, visszahoznak több régi arcot is. Így a film egyfajta egyveleg, egy requel, vagyis kicsit reboot, kicsit sequel, amivel a karakterek jókat viccelődnek is.

A lényeg azonban maradt, ami régen volt:

A találgatás része nagyon jól működik, és azt kell mondanunk, hogy az ijesztgetés is. Többször sikerült a rendezőknek elérniük, hogy megugorjunk a székben. Emellett ügyesen játszottak rá a készítők a jól ismert, horrorfilmes trópusokra, és előfordult, hogy direkt szórakoztak a nézőkkel, hogy na most lesz ott a háttérben a gyilkos, na most... és azzal, hogy túlhúzták és ismételgették ezt a megoldást, komikussá tették azt. Végül persze Ghostface így is megjelent, és a kés is ott volt a kezében.

Ahogy az új Mátrixban, úgy itt is elég sok az a fajta magyarázkodás, amikor a szereplők csak állnak, és az írók rajtuk keresztül próbálják a fejünkbe verni, hogy mégis miért volt szükséges, hogy ez a folytatás elkészüljön. Pedig teljesen felesleges, mert a Sikoly amellett, hogy ügyesen gyúrta egybe a régi nosztalgiát és az újdonság varázsát, egy piszkosul szórakoztató slasher lett.

Ilyenből kellene sokkal több, és akkor nem lenne senki mérges, amikor 10-15 év elteltével a nagy stúdiók hozzá mernek nyúlni olyan filmes franchise-okhoz, amelyek addig hiátuson voltak. A főszereplő testvérpárt alakító, Melissa Barreráról és Jenna Ortegáról pedig muszáj megjegyezni, hogy reméljük, a jövőben több lehetőséget kapnak Hollywoodban, mert ők ketten abszolút lopták a show-t. Ahogy a Yellowjacketsben megismert Jasmin Savoy Brownnak is nagyon örültünk.

A Sikoly egy olyan horrorfilm hosszú idő után, ami miatt érdemes moziba menni, és nagy vásznon átélni a mészárlást. Végre egy vérbeli popcornfilm.