Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFogyókúrás kocogástól az olimpiáig
További Cinematrix cikkek
- Matt Damon és Zendaya is ott lesz Christopher Nolan Odüsszeiájában
- Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe után
- Johnny Depp lánya sem menti meg a sírból visszarángatott vámpírfilmet
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
Kollár István és Segesvári Zsolt iRunLady címen dokumentumfilmet forgatott Szabó Nóra futón keresztül magáról a sportágról, amit, ha megnézünk, akkor is kedvet kapunk a futáshoz, ha ez a cselekvés maximum akkor van jelen az életünkben, amikor már villog a zöld a zebránál.
A futós filmet Kollár István (akiről korábban már írtunk Alzheimer című dokumentumfilmje miatt) és Segesvári Zsolt 2018-ban kezdték el forgatni. Segesvári mosonmagyaróvári, innen származik Szabó Nóra is, akit akkor ismert meg, mikor a futó megkapta szülővárosában az év női sportolója díját. Története már akkor is kimerítette a motiváló fogalmát, de látva, hogy azóta mennyit fejlődött és miket ért el, a sztori még erősebb.
Szabó Nóra fogyási szándékkal kezdett el futni. Ez a hobbi hamar élete szerves részévé vált, olyannyira, hogy legutóbb a Berlini Maratonon megfutotta egyéni rekordját, 2:31:08 órás idővel ért célba, amivel teljesítette a 2022-es multisport Európa-bajnokság szintjét, de tervei között szerepel továbbá a 2023-as atlétikai világbajnokság, amit Budapesten rendeznek meg, és bízik benne, hogy részt vehet 2024-ben a párizsi olimpián.
Segesvári és Kollár nem kizárólag Szabó Nórát helyezte a film középpontjába, hanem rajta keresztül a futást. Eredeti tervük szerint végigkísérték volna a futónőt a tokiói olimpiáig, ám mivel egy fontos befolyásoló tényező, amit nevezzünk pandémiának, illetve a megváltoztatott kvalifikációs feltételek az olimpiai álmot elhalasztották, az alkotópárosnak alakítaniuk kellett filmtervükön.
Ettől érezhető némi disszonancia, hiszen a filmcím szerint egy személy történetét dokumentálták, Szabó Nóráról mégsem tudunk meg annyit, amennyit ez indokolna. Az is érezhető, hogy minél jobban beleláttak a futás világába az alkotók, annál többet akartak megmutatni a közönségnek. Minden képkockájuk mögül átüt az igyekezet, hogy a futás generálta extázist át tudják adni, és ettől a film egyes jelenetei erősen hajaznak az M1 kompatibilis imázsfilmekre, bár az üzenet – a film gyerekbetegségeitől eltekintve – így is célba ér.
Beleláthatunk egy olyan világba, ami bár a szemünk előtt zajlik, mégsem kap elég reflektorfényt, pedig egy mindenki számára elérhető sportról beszélünk. A film a futáson keresztül arról is mesél – szerencsére nem szájbarágósan –, miért fontos hosszú távú célokat kitűzni, miben formálja a személyiséget, ha nem csak napról napra élünk, és mi történik, ha képesek vagyunk valamibe igazán sok munkát és energiát fektetni.
A futás addiktív, de nem csak azért, mert szervezetünk mozgás közben endorfint termel. Egyik legnagyobb előnye, hogy kortól, nemtől függetlenül bárki űzheti, és olyan élményt nyújt, amit a felgyorsult világ kiszorít a hétköznapjainkból: csöndet, énidőt és főleg sikereket.
A futásnál rengeteg apró és ugyanennyi hosszú távú cél lebeghet a szemünk előtt, és mivel ezeknek nagy részét saját magunkhoz mérjük, így önmagunk legyőzése, illetve fizikai korlátaink tágítása hozzásegít egy csöpp extázishoz, és rávezet, hogy tudjuk szeretni önmagunkat.
A futás megtanít örülni saját sikereinknek, de mások sikereinek is. Bár alapvetően magányos sportról beszélünk, az iRunLady megmutatja, milyen erős közösségformáló ereje van, illetve hogy ez az alapvetően a saját bensődre figyelmet irányító sport empátiára nevel. Láthatjuk, milyen az, amikor a magányos kocogást felváltja egy szervezett esemény, ahol bőrszín, származás, politikai nézet és minden egyéb különbség ellenére közösen halad mindenki egy cél felé.
A kétfős stáb több nagy versenyen is járt, például a Bostoni Maratonon. Érdekes volt látni, milyen hatalmas tömeg gyűlik össze támogatni a versenyzőket, miközben a városiak kevésbé dühöngenek, ha megáll az autósforgalom, mint például itthon, ha a futók miatt lezárnak útszakaszokat. Forgattak a Berlini Maratonon, ahol megmutatták azt is, mikor a futók már maguk mögött hagyták a rajtvonalat, a helyiek pedig a ledobott melegítőfelsők között guberálnak, vagy karitatív célból konténerekbe gyűjtik az árván maradt ruhadarabokat. Elvisznek Chicagóba, illetve hazai versenyeken is szép számmal forgattak.
Egy dokumentumfilm akarva-akaratlanul készítőiről is mesél. Kollár és Segesvári bár nem a futóközösségből kinőve érezte, hogy filmet forgatna Szabó Nóráról és a maratonról, hasonló akaraterőről és kitartásról tettek tanúbizonyságot. Bostonban a kialakult ítéletidő ellenére is együtt éltek a tömeggel, sőt, még azt is megoldották, hogy a célnál forgathassanak, pedig állítólag háromezer dollár percenként a kitüntetett helyszín ára. De elhivatottságuk és nyitottságuk miatt összebarátkoztak egy szervezővel, aki történetesen magyar származású volt. Berlinben tettetett magabiztossággal vonultak a nagy tévéstábok mellett a célhoz forgatni, így kamerára tudták venni a pillanatot, mikor Kipchoge 2018-ban megfutotta az akkori világcsúcsot, és csak utána tessékelték ki őket a zónából.
Mindenképp érdemes jegyet váltani erre a filmre, mert amellett, hogy nagyjából megismerhetjük Szabó Nóra történetét, garantált, hogy kedvet kapunk a mozgáshoz. Az iRunLady dokumentumfilm március 21-én kerül mozikba.
Rovataink a Facebookon