Véletlenül rábukkantunk az elmúlt évek legjobb vígjátéksorozatára

Maximo Gallardo nem a világ legszimpatikusabb embere első ránézésre, hiszen egy megkeseredett csókáról van szó, aki gyönyörű, óceánra néző villájában éli a gazdagok életét. Egy napon látogatóba érkezik hozzá fiatal unokaöccse, Hugo, akiről megtudjuk, hogy épp születésnapja van és a kissrác nagyon reménykedik benne, hogy jó kis ajándékot kap a multimilliomos rokontól. Maximo ehelyett mással áll elő, egy izgalmas sztorival arról, hogyan lett belőle, az egykori mexikói suhancból a felső tízezer prominens tagja.

Rögtön az Acapulco első perceiben kiderül, hogy a tinédzser Maximo sokkal jobb fej volt még akkor, amikor a legnagyobb álma csupán annyi volt, hogy a Las Colinasban, a legmenőbb helyi szállodában húzhassa az igát reggeltől estig. Az acapulcóiaknak ez az egyetlen esélyük, hogy kitörjenek a nyomorból, a hotel ugyanis egész jó fizetést ad, és feljebblépési lehetőség is adódik. Maximóra és legjobb barátjára, Memóra egy nap rámosolyog a szerencse, és mindketten a Las Colinasban kötnek ki.

Az Apple TV+ tavaly ősszel bemutatott vígjátéka elég hiánypótló, ha azt nézzük, hogy mostanában a Ted Lasso kivételével nem kaptunk igényesen megvalósított feelgood sorozatokat. Az emberek valamiért jobban szeretnek a tévé előtt búslakodni, és a komor szórakozást részesítik előnyben. Na, de nem mindenki, az Acapulco pedig utóbbiaknak szól. Azoknak, akiket nem zavar, ha végigmosolyognak egy tízrészes évadot.

Az Acapulco nem is kíméli az ember arcizmait, igazi retró hangulatbombáról van szó. Érdekes látni, hogy Maximo hova jutott el felnőttkorára, a Hogyan legyél latin szeretőben látott Eugenio Derbez pedig a kissé cinikus gazdag ficsúrt rutinból lehozza. A színész egyébként végig is narrálja az etapot, ami rettenetesen jól áll a sorozatnak, így végig tudjuk, mi jár a főszereplő fejében. A 80-as években játszódó jeleneteknél a fiatal Maximót játszó Enrique Arrizon kiváló ellenpólusként szolgál a jelenhez képest. Ő a naiv kissrác, aki bizonyítaná talpraesettségét anyjának és rebellis húgának is, de a kollégái folyton szívatják, és amilyen szerencséje van, a tulajdonos fiának barátnőjébe, Juliába sikerül beleszeretnie.

A recepcióslányt alakító Camila Perez egyébként tényleg elbűvölő, és jó is a kémia a fiatal színészek közt. Az pedig ügyes húzás az íróktól, hogy nem nyomják a képünkbe, hogy ugyan mi a fenéért nem jöttek össze ezek ketten a későbbiekben.

Ha szépen fényképezett sorozatokat keres az ember, akkor kénytelen az Apple-re kacsintgatni. Vizuálisan az almás cég minden egyes szériája képes valami egyedit felmutatni. Az Acapulcóra is igaz mindez, amely jól esik a szemnek, annyira fiesztahangulatot sugároz magából az élénk színeknek köszönhetően. A zenéket is jól választották ki a készítők, abszolút passzolnak a 80-as évekbeli felálláshoz... mit passzolnak, nélkülük kábé elképzelhetetlen lenne jelen formájában a széria.

És, hogy min vigyorgunk az Acapulco nézése közben? Azon, ahogy a gazdag vendégek látszólag ugráltatják a Las Colinas dolgozóit, akiknek viszont megvan a magukhoz való eszük és rettenetesen fifikásak: simán megoldják, ha mondjuk egy vendégnek az az álma, hogy tűzijáték pattogása mellett, luxuskörülmények közt kérje meg a barátnője kezét. Vagy ha egy kiégett amerikai párnak minden vágya, hogy egy kis fűhöz jussanak.

A vígjátékok között sok olyan van, amin nem hahotázik az ember. Az Acapulco is inkább csak jó érzéssel tölt el... de néha azért jókat lehet röhögni a beszólásokon vagy váratlan fordulatokon. Ettől függetlenül ez az elmúlt évek legjobb televíziós komédiája, amibe belefutottunk mostanában. Hatalmas szíve van a szériának, a szereplők között brutálisan erős a kémia, a mexikói helyszín pedig elhozza a tikkadt nyarat a nappalinkba, hiába van még csak tavasz. Igazi popcorn-sorozat, amit kár kihagyni. (8/10)

Az Acapulco magyar felirattal elérhető az Apple TV+ kínálatában.