Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmerikában bukta az első hétvégét a Legendás állatok III.
A múlt hét óta már a magyar mozik is vetítik a Harry Potter-univerzum legújabb darabját, a Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai című két és fél órás szuperprodukciót. A hazai adatokra még várni kell, ám a franchise harmadik része – a gonosz Grindewald karakterében Mads Mikkelsennel a családon belüli erőszakkal vádolt Johnny Depp helyett – az USA-ban erősen alulmúlta a hozzá fűzött reményeket.
A mafab.hu összegzése szerint a David Yates rendezésében készült produkció, mely a kritikusok szerint a korábbiaknál kevesebb humorral és több brutalitással szembesíti a nézőket, 43 millió dollár bevétellel nyitott az amerikai mozikban. Ez 31 százalékkal kevesebb, mint amennyit a franchise előző része hozott, a Grindelwald bűntettei ugyanis 62 millió dollárral gazdagította a gyártók kasszáját az első hét napon.
Az álmos kezdés után még magához térhet a Dumbledore titkai, hiszen a Rotten Tomatoes filmes portál adatai alapján szereti a közönség. A nézők 85 százaléka adott pozitív értékelést az új produkcióra, míg elődje, a Grindelwald bűntettei mindössze a nézők 54%-ánál aratott egyértelmű elismerést.
Rovataink a Facebookon