Új évaddal tért vissza az HBO Max legőrültebb vígjátéksorozata

2022.04.28. 15:56

2020 őszén debütált az HBO Max szériája, A légikísérő (The Flight Attendant), amely nem csupán azzal hívta fel magára az emberek figyelmét, hogy egy merész húzással az Agymenőkben felfedezett Kaley Cuocót tette meg főszereplőjének, hanem egészen elképesztő alapvetése miatt is szinte kötelező volt belenézni.

A történet középpontjában a szép, szőke stewardess, Cassie Bowden áll, aki a munkája miatt folyamatosan járja a világot, emellett született hedonista: imádja a piát, és sűrűn váltogatja a szívtiprókat az ágyában. Az egyik, Bangkokra tartó járaton köt rövid ismeretséget hősünk Alex Sokolovval (Michiel Huisman), az ágyakrobatika azonban nem úgy sül el, ahogy Cassie tervezi. A légikísérő ugyanis a fickó holtteste mellett ébred egy átmulatott éjszaka után. Ráadásul egyértelmű, hogy Sokolovot meggyilkolták.

Vajon a nő a tettes? Erre a kérdésre maga Cassie se tudja a választ, aki természetesen egész este be volt nyomva. A bajt tetézi, hogy nem elég, hogy a hatóságok a nyomába erednek, még a halott Sokolov is  kínozni kezdi Kaley Cuoco karakterét, látomások formájában. Az első évad végére aztán minden rejtélyre fény derül, a sorozat főszereplőjét pedig váratlanul felkéri a CIA, hogy segítsen be nekik, mert hasznát tudnák venni egy ennyire talpraesett embernek.

Egy olyan remek ötletre építő sorozat esetében, mint A légikísérő, nehéz megismételni a csodát. Az április 22-én debütált második évad kezdése épp ezért rugaszkodik el szinte teljesen az eddig látottaktól. Ügyes húzás az íróktól, hogy egy évvel későbbre ugrunk, amikor Cassie már teljesen más élethelyzetben van. A nő több ezer mérfölddel odébb költözött eredeti otthonától, Los Angelesbe, ahol egy jóképű macsóval randizik, és az alkoholról is leszokott, helyette AA-meetingekre jár, ahol más exfüggőkkel tartják egymásban a lelket.

Kezdjük azzal, hogy jó érzés látni, Cassie hogy összeszedte magát. Az örömünk viszont nem tart sokáig, kisvártatva az egész idilli állapot elkezd rondán szétesni. A sorozat hősnője nem a legjobb választás ugyanis CIA-besúgónak, hiszen kíváncsi és kotnyeles – a szerepben egyébként Kaley Cuoco egyenesen lubickol, de erről picit később.

Az őrület rögtön a második évad első részében elszabadul: történik egy merénylet, Cassie-t megint furcsa látomások gyötrik, sőt úgy tűnik, hogy valaki ellopta a személyazonosságát.

Jól megkeverik a lapokat a készítők, és bár az ismerős motívumok közül egy csomó visszaköszön, ez akár egy teljesen új sorozat is lehetne. Szerencsére nem az, és megint az Agymenők egykori Pennyje humorizál a főszerepben, aki ügyesen levetkőzte mostanra az ügyeletes szomszéd jó csaj szerepkörét. A légikísérő, annak ellenére hogy vígjáték, mégis feszült néznivaló, helyenként thrillerbe hajlik és kémfilmes stílust vesz fel. Igazi műfaji kavalkád, de pont ezért imádjuk, mert a jelenlegi tévés kínálatban nem sok vetélytársa akad, így teljesen egyedi élményt kínál.

A második részre azért picit leülnek a dolgok, és túl sokat időzik a produkció az Anonim Alkoholisták-szálon, de értjük persze – nem mehet mindig az akció, a rohanás és a robbantgatás. Cassie számára fontos mérföldkő, hogy nem iszik, kíváncsian várjuk, meddig tudja majd tartani magát a fogadalmához. Tippre amúgy nem sokáig.

A légikísérőben a hallucinálós jelenetek még mindig élményszámba mennek, ahol Cassie folyton bulizós önmagával, kiégett, jövőbeli verziójával és tinédzser személyiségével vitatkozik. Nem tudjuk, mit szednek az írók, de Sokolov jelenései az első szezonban is jó adag bizarrsággal töltötték meg a látottakat, és ezúttal is így van.

A jól bevált elemeket tehát megtartották a készítők, Cassie-t új élethelyzetbe rakták, és a karakteren is változtattak valamennyit. Ezeknek és Kaley Cuoco lelkes alakításának köszönhetően pedig megtörtént, amire nem nagyon számítottunk: A légikísérő megőrizte frissességét, és még mindig az egyik legszórakoztatóbb vígjátéksorozat a tévében. Darálni kimerítő, főleg mivel az HBO Max szériája továbbra is száztíz százalékon pörög. De az is biztos, hogy könnyű annyit mosolyogni rajta, hogy megfájdul az ember arca tőle… Mondjuk ezért hálásak vagyunk, nem mérgesek. (7,5/10)

A légikísérő magyar felirattal elérhető az HBO Maxon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

43 perce

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

1 órája

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

47 perce

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

3 órája

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

1 órája

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

2 órája

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

3 órája

  • Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

2 órája

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56