Ez most az öt legjobb magyar film a Netflix és az HBO Max kínálatából

2022.05.06. 06:03

A Netflix és az HBO Max komoly vetélytársai egymásnak, egy dolog mégis közös bennük: a több ezer órányi angol nyelvű tartalom mellett egyre több európai produkció érkezik a kínálatukba. Sőt, ezek között egészen kiváló, magyar filmek is helyet kapnak.

Az HBO Maxra az elmúlt napokban több izgalmas hazai alkotás is felkerült, ezekből és a Netflix jelenlegi magyar filmes kínálatából választottunk ki öt olyan címet, amelyeket nem érdemes halogatni, és amint lehet, érdemes megnézni őket.

Liza, a rókatündér

Ha a világ legfurcsább magyar filmjét keresi valaki, akkor a Liza, a rókatündérnél jobb tippünk nincsen. A furcsaságot ezúttal jó értelemben mondjuk, Ujj Mészáros Károly 2015-ös produkciója picit sem hétköznapi egyveleg: a történet egy Liza nevű ápolónőről szól, aki hiába igyekszik megtalálni élete szerelmét, a kérői egymás után halnak meg, rejtélyes körülmények között. A film hősnője arra jut, hogy el van átkozva, és igazából ő egy rókatündér. A 70-es években játszódó alkotás erősen támaszkodik a japán mitológiára. Liza szerepében Balsai Móni simán elviszi a hátán a show-t, és a végére már azon sem rökönyödünk meg, hogy a nő leghűbb barátja egy japán rock & roll énekes szelleme, Tomy Tani (David Sakurai). Ha több ilyen magyar film készülne, nem állítjuk, hogy szebb hely lenne a világ, de hogy a mi kedvünk egy hajszálnyival jobb lenne, az tuti.

Hol elérhető? A Netflixen.

Testről és lélekről

Enyedi Ildikó 2017-es filmje, a Testről és lélekről a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról elhozta a fődíjat, és bár az Oscaron nem lett a Legjobb idegen nyelv film kategória győztese, egy megkerülhetetlen darabról van szó. Már, ha valaki egy kijózanítóan életszagú, mégis misztikus szerelmi sztorira vágyik. A produkcióban Morcsányi Géza alakítja Endrét, a vágóhídon dolgozó gazdasági igazgatót, Borbély Alexandra pedig egy frissen érkező minőségellenőr bőrébe bújik. Mint kiderül, a férfi és a nő között bizarr kapcsolat van, hiszen éjjelente mindketten ugyanazt álmodják: szarvasként kergetőznek az erdőben. A Testről és lélekről talán a legelvontabb magyar művészfilm, ami mostanában készült: a sava-borsát az adja, hogy két rettenetesen visszahúzódó embert látunk benne, akik botladozva és nagyon bizonytalanul közelítenek egymás felé. Hogy célba érnek-e? Aki még nem látta, fedezze fel magának, érdemes.

Hol elérhető? A Netflixen.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :)

Magyar tinifilmekből egyáltalán nem mondhatjuk, hogy túlkínálat lenne manapság. Épp ezért ütött nagyot még 2016-ban a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :), a főszerepben Herr Szilviával, aki egy különc, Eszter nevű, pink hajú és amúgy Mondocon-rajongó lányt alakítva brillírozott. Ritkaság, hogy egy magyar filmet olyan csavarosan építenek fel, mint ahogy Schwechtje Mihály ebben az esetben ezt megtette: Eszter és Csababá, a suli angoltanárja (Polgár Csaba alakításában) románca viszont igazi érzelmi hullámvasút volt. A végén akkora pofonnal, hogy a fal adta a másikat. Nekünk a mai napig erről a filmről a Skins nevű brit sorozat jut eszünkbe, az volt hasonlóképp bevállalós és ütős. A Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) az a film, ami nemcsak remek szórakozás, hanem brutális témák, mint a zaklatás, a tini öngyilkosság, és az online bullying is terítékre kerülnek benne – a mondanivalója miatt tényleg megkerülhetetlen és végső soron súlyos darab.

Hol elérhető? A Netflixen és az HBO Maxon is.

Űrpiknik

Walters Lili, az Egynyári kaland és a Drakulics elvtárs színésznője ebben a 2021-es magyar sci-fiben megint csak egy tőle megszokott figura szerepében találja magát: Panna, az antiszociális egyetemista lány unalmában az űrbe sugározza Zalatnay Cini zenéjét, üzenetére pedig nem várt választ kap. Egy űrlény érkezik a Földre, hogy megtalálja a csodahang forrását, és magával rángassa a művésznőt a saját bolygójára. Az Űrpiknik leginkább azoknak ajánlható, akiknek a Liza, a rókatündér is tetszett, ez is egy álleejtősen bizarr mese, ami bátran int be azoknak, akik tisztelettudó és hagyományőrző magyar filmekre vágynak. A Badits Ákos által rendezett film nonkonformista, de ez piszkosul jól áll neki, a blőd humorán és a darkos fordulatain pedig egyszerűen szétröhögi az agyát az ember. Ilyen nincs, vagy mégis? Az Űrpikniket mindenkinek a saját szemével kell látnia, hogy elhiggye.

Hol elérhető? Az HBO Maxon.

Külön falka

Diszfunkcionális családokról valamiért idehaza nem divat filmeket készíteni, pedig Hollywoodban mindig nagyot mennek a hasonló alkotások. Életszagból és őszinteségből Kis Hajni 2021-es filmjében sincsen hiány, amelyben egy 12 éves kislány, Niki (Horváth Zorka) a nagyszülei tiltása ellenére felkeresi kidobóként dolgozó, és amúgy a börtönből frissen szabadult apját, Tibit (Dietz Gusztáv). A magányos gyerek és az erőszakos férfi között rázósan indul a kapcsolat, ám a két különc között mégis éledezni kezd valami, amit szeretetnek hívnak. A Külön falka minimalista, jól ismert és sokat látott panelekre épít, mégis legfőképp a feszes forgatókönyvnek köszönhetően jó nagyot üt. Talán 2021-ben ennél nagyobbat magyar film nem is ütött.

Hol elérhető? Az HBO Maxon.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek