Végre egy Star Trek-sorozat, amin nem untuk magunkat halálra

Az első Star Trekkel való találkozásom a 2009-es, J. J. Abrams által rendezett film volt, amelyben a fiatal, lázadó James T. Kirköt ismerhettük meg. Chris Pine karaktere számos megpróbáltatáson ment keresztül, mire az Enterprise csillaghajó méltó kapitánya lett, a Sötétségben – Star Trek című második részben Khannal (Benedict Cumberbatch) is összecsapott, és bár a Star Trek: Mindenen túl kissé lelombozó lett, ezek színtiszta popcornfilmek voltak, a hozzám hasonlóknak is könnyen megemészthetők. Nagy koppanás volt, amikor ezek után próbálkoztam a tévésorozatok közül a Voyagerrel, az Enterprise-zal, de még a Discoveryvel is. Ezek közül egyik sem talált be, hogy finoman fogalmazzak.

A Star Trek-tévésorozatokról az a kép alakult ki bennem, hogy rosszul öregedtek, és picit sem aktuálisak már... A technikai elavultságot még elnézné az ember, de a történetvezetésüket annyira vontatottnak találtam, hogy altatónak is beillettek volna.

Majd eljött a május 5-e, amikor a Paramount+ bemutatta a Star Trek: Strange New Worldsöt, és valamiért – én sem értem, miért – azt mondtam, hogy rendben van, adjunk neki még egy esélyt. Jó döntésnek bizonyult. A produkció egy egészen érdekes időszakba kalauzol, az 1966-tól 1969-ig futott Star Trek: The Original Series előzményeit taglalja: azokat az éveket, amikor még nem a William Shatner-féle Kirk volt az Enterprise kapitánya, hanem Christopher Pike, akit ebben a sorozatban Anson Mount (Inhumans) alakít.

A pilot epizód azzal a felütéssel kezd, hogy Pike a havas Montanában évődik egy fiatal nő társaságában. Anson Mount karakterén első ránézésre látszik, hogy valami baja van: megviselt arccal, gondozatlan szakállal és hosszú hajjal nyalogatja a férfi a saját sebeit, egy rosszul elsült küldetés után. Aztán a sorozat főhősét behívják, mert a USS Archer kámforrá vált, miután egy új világgal próbálták felvenni a kapcsolatot. Az Enterprise-nak mennie kell, a csillaghajónak pedig szüksége van a kapitányra. Összeverődik tehát a banda, köztük Spockkal, akit a Discoveryben is látott Ethan Peck alakít, de ott van a legénységben a feltörekvő Uhura (Celia Rose Gooding) is, akit a Star Trek-fanok igen jól ismerhetnek.

A Star Trek: Strange New Worldsben érdekes kettősség van, mert a Discovery spin-offja lévén modern (lens flare, helló!), ugyanakkor retró is, ami a The Original Series előzményeként nem meglepő. Nyilván az Enterprise itt még egy újabb hajó, jobban csillog, de az uniformisok, a fedélzet mind a TOS-ra emlékeztetnek. A régi rajongókat a Strange New Worlds felülteti a nosztalgiavonatra, főleg, hogy a produkció epizodikus lesz, azaz minden héten más bolygóval, más kihívással szembesülnek majd a főszereplők.

A közel 60 perces évadkezdés legnagyobb izgalma maga a főszereplő, Christopher Pike, aki azzal viaskodik, hogy egy korábbi missziója során volt szerencsétlensége, hogy a saját, 10 évvel későbbi halálát lássa. Ettől egyfajta PTSD-je van a kapitánynak, Anson Mount pedig olyan természetességgel adja át ezt az egészet nekünk, hogy egykettőre meg lehet kedvelni Kirk elődjét. A Pike és Spock közötti, kulturális okokból felmerülő félreértések megmosolyogtatják az embert, a vulcani szerepére Ethan Peck kiváló találat volt, már a Discoveryben is. Szerencsére nemcsak külsőre emlékeztet Leonard Nimoyra, hanem a viselkedését tekintve is egy csodabogár.

A látvány csillagos ötös, de ennél fontosabb, hogy sikerült-e tartalommal és mondanivalóval megtölteni az új Star Trek-sorozatot. A korábbi tévés produkciókhoz képest azt mondanám, hogy igen, ezen nem akartam elaludni – köszönhetően annak, hogy a USS Enterprise által meglátogatott és persze megmentett civilizáció erősen reflektál a mai nagyhatalmakra. A sci-fiktől elvárnánk, hogy reflektáljanak a világunk problémáira, és picit óvatoskodóan, de a Strange New Worlds ebbe beleáll – ráadásul egy rövid snittben azt is megmutatják, hogy a Földön hogyan tört ki a harmadik világháború, aminek a lehetőségével a valóságban is kénytelenek voltunk szembenézni az elmúlt pár hónapban. Orosz–ukrán háború, meg hasonlók, ugyebár. Fájóan aktuális téma, de épp ezért elgondolkoztató.

Felvezetőnek tökéletesek az eddig látottak, és jó hír, hogy ebbe a sorozatba azok is belevághatnak, akik eddig nem ismerték a Star Trek univerzumát. A Strange New Worldsnél jobb bekapcsolódási pontot keresve se találhatnánk, ez tényleg egy vérbeli előzménysorozat. Persze az nem árt, ha valaki a Discovery első két évadát látta, de a karakterek és az első sztori önmagában is simán megállják a helyüket, nem kell nekik mankó.

Nem állítom, hogy innentől Star Trek-rajongó leszek, de egy biztos: a Strange New Worlds felkeltette az érdeklődésemet. Megdöbbentő, de a második résznél is ott leszek. (7/10)