Többször is a szívünkhöz kaptunk, olyan izgalmas az HBO Max új filmje

A Forráspont (Boiling Point) című brit film pár napja került fel az HBO Maxra, és annak ellenére, hogy milyen bravúros alkotásról van szó, mégse beszél róla senki. Jó, megtesszük mi, nehogy valaki lemaradjon erről az élményről, amit nekünk adott a színészből lett rendező, Philip Barantini alkotása. „Spoilerezünk” picit: padlót fogtunk tőle.

Egy londoni luxusétteremben járunk, ahol a séf, Andy (Stephen Graham) élete egyik legrosszabb napját éli meg. Nem elég, hogy leminősítik őket ötről három csillagra, különösen nehéz és túlzsúfolt este elé néz a jól összeválogatott, mégis éppen botladozó csapata. Közeleg a karácsony, ünnepi időszak van, és az emberek ilyenkor még a szokásosnál is jobban meg vannak őrülve.

A sztori nem szól többről, mint bemutatja, hogy milyen stresszes a vendéglátásban melózni, legyen szó séfről, konyhai kisegítőről, vagy éppen pincérről. Nagyjából 10 percnek kell eltelnie, és rajtunk, nézőkön is eluralkodik egyfajta klausztrofób hangulat, na és persze a végtelen kétségbeesés, még mi is a szívünkhöz kapunk, hogy mit csinálhatunk, miben segíthetünk. Az immerziót tekintve nem érheti negatív kritika a Forráspontot, ennyiből kiderül.

Az idehaza az HBO Maxon bemutatott dráma nemcsak nyomasztó, hanem rettenetesen pörgős is. A forgatókönyv feszes, mindössze 90 perces a történet, így nincs idő üresjáratra. Úgy érezzük, végigrohanjuk az étterem dolgozóival az estét, akik hol rasszista vendégek sirámait kénytelenek elviselni, de betéved egy fanyalgó ételkritikus is, a pánik pedig akkor éri el tetőfokát, amikor valaki rosszul lesz az elé rakott ételtől.

Hogy a Forráspont ennyire nézeti magát, annak köszönhető, hogy vágás nélkül, egyben vették fel az egészet. Talán mondanunk sem kell, hogy ez mekkora technikai bravúr, egyfajta színházi, kamaradráma hatást kölcsönöz a filmnek a megoldás. Úgy kell egyébként elképzelni a dolgot, hogy a kamera folyamatosan követi a szereplőket, akik sürögnek-forognak az étteremben – hol egyikükkel tartunk, hol másikukkal… ennek köszönhető legfőképp, hogy végig úgy érezzük, mintha mi is ott lennénk és rohangálnánk fel-le, egyik helyiségből a másikba.

A főszereplőről, az Andyt alakító Stephen Grahamről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nem meglepő, hogy a színészt a britek Oscar-gáláján, a BAFTA-n is jelölték, ahol összesen négy kategóriában indult a Forráspont. Ezúttal az ítészek szeme nem csalt, A Karib-tenger kalózai-filmekben és a Boardwalk Empire-ben is látott angol sztár konkrétan a lelkét kiüvölti, ennél érzelmesebb és zaklatottabb játékot mostanában nem láttunk.

Groteszk élmény, ahogy a konyhán dolgozók és a pincérek között néha kipattan a veszekedés, mi is leizzadunk közben, pedig nem velünk üvöltöznek. Egy idő után azonban úgy elszabadulnak az indulatok, hogy nem csak az egyes részlegek esnek egymásnak, hanem mindenki.

Velünk így történt, többször is megborzongtunk. Tessék, ez a film rá a bizonyíték, hogyha jól meg van írva egy sztori, hozzáadva egy bravúros rendezői ötletet és néhány remek alakítás, még azon is simán lerágjuk a körmünket, hogy mi folyik egy étterem konyhájában. A téma igazából mindegy, a megvalósítás a lényeg. Ebben a tekintetben pedig a film brillírozik, még csak május van, de simán kimondjuk, hogy ez az év egyik legjobbja.

Tegyen magának mindenki egy szívességet, és nézze meg, mert a Forráspont simán 10/10-es kategória, ritkán botlani ilyesmibe. Egy olyan természetességgel megvalósított drámáról van szó, amiről az ember közben elfelejti, hogy igazából színészeket néz, akik kamerák előtt játszanak, egy filmben… és nem a valóságot látja.

A Forráspont (Boiling Point) szinkronnal és magyar felirattal elérhető az HBO Maxon.