gi

Az emberiség kipusztulásán röhögnek a Netflix sci-fi-sorozatában

2022.05.22. 06:04
A Netflixen mostanában elég hullámzó a színvonal, de szerencsére akadnak azért olyan gyöngyszemek, amelyek miatt hiszünk még a streamingszolgáltató által közzétett tartalmakban.

A Love, Death & Robots is egy olyan produkció, ami elé lelkesedéssel tudunk leülni. Annak is köszönhető ez, hogy a producerei között ott van David Fincher és a Deadpool rendezője, Tim Miller is – a különlegessége pedig, hogy felnőtteket céloz meg, részenként más és más animációs stúdiók munkáival. Ezek stílusukban, hangvételükben, hosszukban is különböznek, vérbeli antológiáról van szó, így ha valamelyik sztori nem jön be az embernek, bátran ugorhat a következőre, hátha az tetszeni fog.

A változatosság persze magában hordozza azt a veszélyt, hogy hullámzó lesz a színvonal. Mégis, a Love, Death & Robots első 18 részét a többség imádta. Aztán a folytatás, a 2021 tavaszán bemutatott, és csak 8 epizódból álló második évad már sokkal feledhetőbbé vált. Izgultunk is, hogy mi van akkor, ha kidurrant a lufi, és egyszeri csoda volt a széria, ami soha nem ugorja már meg azt a lécet, amit eredetileg jó magasra rakott fel magának.

Az első etapról sokan tudják, de azért megjegyezzük, hogy a budapesti székhelyű Digic Pictures két részt is jegyzett, az Ice Age című felvonáson közreműködtek, míg az első évad fináléját, a The Secret Wart teljes egészében ők jegyezték. A Zorkóczy István által rendezett epizód előtt jó sokan áhítattal meg is hajoltak, annyira ütős lett.

A Love, Death & Robots május 20-án tért vissza a harmadik etapjával a Netflixre, egy ültő helyünkben végig is daráltuk a folytatást – ami nagy meglepetésünkre elég sötét, erőszakos és depresszív lett. Jó hír viszont, hogy a minőséget egy-két apróbb megingástól eltekintve tartja. Sci-fi- és fantasyrajongóknak igazi csemege lett ez a 9 új epizód.

A nyitórész rögtön mosolyt csal az ember arcára, hiszen az első évadban is látott, három robot, K-VRC, XBOT 4000 és 11-45-G visszatérnek, hogy a posztapokaliptikus Földön bóklásszanak, és az emberiség kipusztulásának okait kutassák. A droidok arra jutnak, hogy egyszerűen hülyék vagyunk, hogy nem tettünk semmit a bolygónkért, de a szatirikus epizódban kemény beszólásokat kapnak az öntelt politikusok, az istenkomplexusos techmilliárdosok, és úgy összességében a felső tízezer. Hiába 10 perc az egész, a végén nagyot csap az ember a homlokára – de ezért szeretjük a Love, Death & Robotsot, mert jó vizuális novellafüzérhez illően a csattanó többnyire nem marad el.

A folytatás, a második rész már sokkal sötétebb, és ez az évad egészére igaz. A David Fincher által rendezett Bad Travelingben egy szörnyeteggel viaskodó hajóskapitányt, Torrint (hangja a legendás Troy Baker) és legénységét ismerjük meg. A Karib-tenger kalózai horrorisztikus változatáról van szó nagyjából, amibe egy átlag Lovecraft-novellából kiszökött Cthulhu is keveredik. A szerencsére közel 20 perces, így alaposan kifejtett részben a tengeri medvék alkut kötnek az ördöggel – olyan is lesz a vége, ahogy mindenki elképzeli. A halálok pedig nagyot ütnek, mert olyan figurák harapnak fűbe, akiket a pilotnak is beillő felvonásban viszonylag megkedvelünk. Az első rész visszafogottsága után itt tényleg eldurvul a helyzet, fröcsög a vér, szakadnak a végtagok.

A Love, Death & Robots kapcsán sűrűn felmerül, hogy vannak benne olyan részek, amiket akár külön sorozatként, hosszabban kibontva is megnéznénk. A Bad Traveling például ilyen, de vannak még erős versenyzők a későbbiek során is.

A harmadik rész mondjuk pont nem az, amely hiába tűnik érdekesnek az idegen bolygón rekedt asztronautával (hangja Mackenzie Davis a Station Elevenből), valahogy túl megfoghatatlan és álomszerű az egész. Ráadásul a csattanó is hiányzik, így a szép animáció ellenére nem igazán nyerte el a tetszésünket. A Night of the Mini Dead ugyanez a kategória, az 5 perces zombis mese hiába egyedi és kiborító – egy temetőben szexelő párral indul, akik miatt kitör a világvége –, ez sincs annyira kibontva eléggé ahhoz, hogy igazán nagyot üssön.

A Kill Team Kill már egy fokkal jobb, mely az eredeti Predator-filmet idézi meg, csak itt a különleges osztagosok egy robotikus medvével veszik fel a küzdelmet a dzsungelben. Az epizód olyan, mint egy macsó lázálom, teli nagy puskás keményemberekkel, akik ha beledöglenek is, de kinyírják azt a rohadt bestiát. Schwarzenegger és Stallone is elégedetten csettintenének, ha látnák. A Tim Miller által rendezett hatodik rész megint langyosvíz, az antológia jelleg miatt a harmadik évad elég erősen hullámzik, de nincsenek benne elviselhetetlenül béna sztorik, csak olyanok, amik egyszerűen nem ragadják magukkal az embert.

A folytatás, a Mason's Rats ehhez képest telitalálat, talán az évad legjobb része.

Ebben egy öreg skótot látunk, akinek a pajtájában hemzsegnek a patkányok. A főszereplő azonban hiába hozza a puskáját, a váratlanul intelligens lények visszavágnak neki – így Masonnek segítségre van szüksége. Ez az évad hetedik epizódja, és valami fenomenálisan lett animálva. Nagy kár, hogy csak 9 perces, mert ezt néztük volna még tovább. A hideg rázott ki a végkifejlettől, de úgy egészében a forgatókönyv zseniális, az olyan apró részletekről nem is beszélve, mint hogy ez a világ, amit látunk, már három világháborún is keresztülesett. Vérengzés itt is van, szó se róla, mint az epizódok többségében, de a szívmelengető lezárás miatt megbocsátjuk a kis hatásvadászatot.

Ebben a szezonban is elég sok a fotorealisztikusan megrajzolt történet. Az utolsó két rész esetében konkrétan becsapják az agyunkat a készítők, olyan valósághű minden. Az utolsó előtti felvonás megint katonákkal foglalkozik, az egység valami természetfelettivel szembesül. Nem derül ki, hogy istenségről vagy pokoli démonról van szó, a lényeg, hogy az osztag nagyon csúnyán megszívja. Itt járatják a drámát és a meghökkentést talán a legmagasabb szintre az alkotók, az élményt pedig felkorbácsolja, hogy olyan szinkronhangok szólaltatják meg az egyenruhásokat, mint Joe Manganiello (Magic Mike, True Blood), Christian Serratos (The Walking Dead) és Jai Courtney (Suicide Squad), akik még a telefonkönyvet is élvezetesen tudnák felolvasni.

Ha valaki a Love, Death & Robots legbizarrabb részére kíváncsi, akkor egyértelműen az évadzáró jut eszünkbe. Nem csoda, hogy a végére rakták a siket lovag és a tó hölgyének halálos táncát – a furcsábbnál furcsább mesék után viszonylag könnyen be tudjuk ezt is fogadni már. Annak ellenére mondjuk, hogy az animáció rendkívül zaklatott, és inkább hasonlít az egész egy modern színházi darabra, mint sorozatrészre. Ebből a szempontból érdemes lehet sorrendben haladni, mert a szezonnak van azért egyfajta íve. A végére rakták a sokkolóbb sztorikat, nyilván nem véletlenül. Az biztos, hogy átszellemülve keltünk fel utána a tévé elől – a Love Death & Robots alkotói visszatértek arra a szintre, amit az első évadban elkezdtek.

A Netflixet az animációs részleget illetően nem sok kritika érheti, ott van az Arcane, a Castlevania, és a Love, Death & Robots is – ezek közül mindegyik felnőtteknek szánt szórakozást nyújt. Nem is akármilyet.

Sírtunk, nevettünk, borzongtunk a látottakon – a produkció az eddigi legmerészebb évadával tért vissza. Szerencsére belefért az íróknak, hogy itt-ott a mai társadalomra is reflektáljanak. De ez alap lenne a sci-fitől, és el is várjuk.

8/10

A Love, Death & Robots szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen.



  • Hírek
  • Lakáshitel