Halálra rémültünk a Netflix új thrillerétől

A Beugrottam című új Netflix-thrillerről nincs olyan ember a Földön, aki azt mondaná, hogy jól sikerült. Az augusztus 31-én bemutatott brit film a világ legklisésebb kezdését prezentálja nekünk, a „főszerepekben” két fiatal igazságosztóval, a rendszerre dühös Tobyval (George MacKay) és a barátnője miatt nonstop aggódó Jayjel (Percelle Ascott). Ők ketten szabadidejükben modern Robin Hoodként gazdagokhoz törnek be, hogy azok szobáját összegraffitizzék a következő felirattal: Beugrottam.

MacKay korábban az 1917 című háborús filmben prezentálta már nekünk, hogy jól megy neki a drámázás. Itt azonban még ő sem tudott mit kezdeni a 23 éves, munkanélküli, és az anyjával egy fedél alatt tobzódó Toby karakterével. Szimplán egy rosszul sikerült Mr. Robot-másolatról van szó, a Percelle Ascott által játszott legjobb haverról meg még ennyi sem mondható el. Őt két perc alatt el lehet felejteni, hogy egyáltalán benne van ebben a filmben.

Észrevették ugye, hogy a főszerepekben szót idézőjelbe tettük cikkünk elején? Nem véletlenül, mert a Beugrottam nagyjából fél óra után vesz egy hatalmas csavart. A készítő, Babak Anvari ugyanis látszólag kukába dobja az eddigi koncepciót. Amikor Toby társa nélkül betör a régebben bíróként dolgozó, feddhetetlennek gondolt Hector Blake-hez (Hugh Boneville), az öreg pincéjében borzasztó titokra lel, ami mindent megváltoztat.

A produkció alapötlete, könnyen észrevehető, hogy a 2016-os Vaksötétből lett nyúlva, a Netflix egyetlen szerencséje, hogy a Beugrottam főgenyáját a Downton Abbey sztárja, Hugh Boneville sokkal jobban hozza, mint Stephen Lang tette a vak férfi esetében. Konkrétan a rendezőnek sikerült egy ezer sebből vérző thrillert felépítenie egy remek karakter köré.

Az exbíró, akit a filmben megismerünk, maga az ördög. Legalább annyira őrült, mint dr. Hannibal Lecter A bárányok hallgatnak című klasszikusból. De egyedi és kiszámíthatatlan módon, így többször is a frászt hozta ránk Blake a 100 perces játékidő alatt.

Nagy kár, hogy a főgonoszon kívül a Beugrottam teli van ostoba szereplőkkel, akikről végig süt, hogy kizárólag azért hoznak folyton rossz döntéseket, hallgatnak el egymás elől „véletlenül” kulcsfontosságú infókat, hogy a cselekmény pörögni tudjon előre, és eljussunk egy nagy csattanónak szánt lezárásig.

A befejezésben semmi katartikus nincsen, ha nagyon jóindulatúak akarnánk lenni, azt mondanánk, hogy jópofa, de ennyi. Az íróknak sikerült olyan sután elvágniuk a végét, hogy a látottak alapján azt gondolnánk, hogy egy tévésorozat első részét láttuk.

A rendező hol ide kap, hol oda. A dialógusok többsége fájdalmas. A feszengős, 90-es éveket idéző szintipop sem maradhatott ki. Hihetetlen számunkra, mégis hogyan sikerült egy ennyire pocsék filmbe egy élményszámba menő főgonoszt elrejtenie a Netflixnek? Nyilván Boneville-t sem lehet azért Sir Anthony Hopkinshoz hasonlítani, félreértés ne essék, de néha félelmetesen közel jár a színészlegendához, ami azért nem kis teljesítmény.

A nézőkön kívül a Downton Abbey színésze érezheti magát legjobban becsapva. Mondjuk, azok után, hogy a Netflix beugrasztott minket olyan thrillerekkel, mint a Nő az ablakban és a Váratlan szerencse, csak magunkra vethetünk… De az is tény, hogy a Beugrottam minden hibája ellenére legalább a borzongatást jól csinálja.

6/10

A Beugrottam szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.