Színtiszta erotika ez az új mozifilm, mégse nézi senki

George Miller nevét a legtöbben a Mad Max-filmsorozat miatt szokták ismerni, az ausztrál rendező 2015-ben, A harag útjával tért vissza az akciódús franchise-hoz. Igaz, Mel Gibson helyett ezúttal Tom Hardy bújt a szótlan Max Rockatansky bőrébe, de ez senkit sem zavart. A kritikusok imádták az új részt, a pénztárgépek pedig nem győztek csilingelni, 375 millió dolláros bevételnél állt meg a Mad Max 4 végül.

A Háromezer év vágyakozás nem csak Amerikában, idehaza is megbukott. Magyarországon a nyitó hétvégéjén ötezer embernél is kevesebben voltak kíváncsiak a szeptember 8-án bemutatott produkcióra. Amin őszintén meglepődtünk, hiszen az erotikus filmeket a nézők szokták kedvelni. Még úgy is, ha művészfilmes csomagolásban kapják meg ezúttal a vetkőzős jeleneteket.

A Háromezer év vágyakozás hardcore művészfilm, ez kétségtelen. Nagyjából olyan érzés nézni, mintha egy híres festő festményét bámulnánk, kell hozzá egy adag nyitott hozzáállás, az biztos. A történet picit nyögvenyelősen és hétköznapian indul: az elején Alitheával, a zárkózott kutatónővel ismerkedünk össze, aki épp Isztambulba tart egy előadásra. A Tilda Swinton által játszott nő pár jelenettel később azt boncolgatja közönségének, hogy a vallások szerepét mostanra a társadalomban a szuperhősök vették át, akikre istenekként, példaként néznek fel az emberek… amikor a hallgatóságban egy dühös, ókori alakot vél felfedezni.

A furcsaságok itt nem érnek véget természetesen, egy bazárban a kutatónő egy üvegcsére lel. Hotelszobájában pedig addig piszkálgatja azt, hogy felébreszti a benne alvó dzsinnt. Nem kell megijedni, a három kívánságot teljesítő misztikus alakot nem Will Smith játssza, Miller jó érzékkel Idris Elbát castingolta a szerepre. Elbának az elmúlt években megvoltak a maga mellényúlásai, gondolunk itt A Setét Toronyra és a Halálos iramban spin-offjára, a Hobbs & Shaw-ra legfőképp, de a színész nem felejtett el játszani, erre új filmje a legjobb példa.

Alitheával a dzsinnek kicsit sincsen könnyű dolga, a nő ugyanis nem épp az érzelmek megszállottja, így amikor Elba karaktere megkérdezi, hogy mi a szíve leghőbb vágya, mondja és teljesítve lesz… a tudós azt feleli, hogy semmi. Neki megvan mindene, elégedett magával, azzal, hogy önálló, erős nő a modern társadalomban. Hagyja őt békén mindenki, előre is köszi.

Ez elég nagy gond, de addig is, a dzsinn mesélni kezd. A címből kikövetkeztethető, hogy háromezer éves sztorit ad elő, mégpedig arról, hogy a szerelmei és vágyai hogyan vezettek ahhoz, hogy újra és újra rabságba kerüljön az üvegcsében. Hallunk a gyönyörű Sába királynőjéről és Salamonról, aztán megismerkedünk a gyönyörű Gültennel (Ece Yüksel), aki nehéz sorsa ellenére legalább annyira tehetséges volt, mint Leonardo da Vinci, hogy később a török udvart járjuk be, ahol nagyjából olyan állapotok uralkodtak évtizedeken keresztül, mint a Trónok harcában. Vagyis az előkelők, amikor nem harcoltak, rivalizáltak, vagy éppen egymást manipulálták, akkor a hárem nagy mellű nőivel fetrengtek.

A vizualitását tekintve Miller megint egy mesterművet tett le az asztalra, könnyen belefeledkezünk a látottakba. Főleg a múltban játszódó történések lettek művészi igényességgel megalkotva. Ezekhez képest a jelenkori szál nagy kontrasztot mutat, sokkal sterilebb. Látszik, hogy anno a dzsinn által előadott mesében még a varázslat mozgatta az embereket, most meg a tudományok rabszolgái lettünk, akik képernyőkbe bámulnak egész álló nap. Ezenkívül persze a film a szerelemről igyekszik valami újat mondani, ám a Háromezer év vágyakozás üzenete elég zavaros.

Klisés, de tényleg nagyjából ennyit akart mondani Miller ezzel a filmmel.

Őszintén szólva simán belefér, hogy a 80. életévéhez közelítő George Miller egy ennyire szentimentális filmet készített. Nem lehet folyton sivatagi barbárokat mutogatni, akik egymást öldösik izomkocsikban ülve. A Háromezer év vágyakozás azonban jó pár sebből vérzik, pont Tilda Swinton és Idris Elba nem működnek a közös jeleneteikben. Nagy szerencse, hogy a dzsinn meséje annyira hangulatos, és ügyesen összerakott lett. Mert ez utóbbi aspektusa menti meg valamelyest a filmet. A vége meg egy jó nagy katyvasz, hiába állt rendelkezésére Millernek az A. S Byatt által jegyzett, The Djinn in the Nightingale's Eye című 1994-es novella, nem sikerült a direktornak értelmesen elvarrni a modern kori szálat.

Miután megnéztük, jó sokat gondolkoztunk utólag ezen a filmen, mert nem könnyű hova tenni a látottakat. Vagy egyáltalán azt mondani rá, hogy ez egy kiemelkedő alkotás. Eredetinek eredeti, végre valami, ami nem Marvel, DC, vagy egyéb világmegváltós, színes maskarás képregény-adaptáció. Legfőképp ezért sajnáljuk, hogy az emberek érdeklődését valahogy nem keltette fel a filmvásznon.

Egy elég old school mese lett ez a szerelemről, Az Ezeregyéjszaka meséit és az Aladdint komolyabb, felnőttesebb hangvételben megközelítve. Ha minket kérdez valaki, inkább erre érdemes beülni, mint a sokadik, középszerű horrorfilmre, amit tolnak ránk a mozik idén ősszel megállás nélkül.

6,5/10

A Háromezer év vágyakozás jelenleg is látható a mozikban.