Minden férfi szemétláda – ezt üzeni az év legprovokatívabb mozifilmje

Az egykori sorozatsztár, a Doktor House-ban sokak által megkedvelt Olivia Wilde 2019-ben debütált rendezőként, amikor tető alá hozta az Éretlenségi című, a kritikusok által magasztalt, fanyar hangvételű tinivígjátékot. A kamera másik oldalán is ügyes Wilde-ot épp az erős start miatt figyelte mindenki árgus szemekkel, és a szakma azon morfondírozott, vajon mihez kezd a direktor legközelebb.

A Nincs baj, drágám az ötvenes évekbe kalauzol, egy amerikai kertvárosba, ahol mindenki csuda jól érzi magát. A főszereplő Alice (Florence Pugh) és férje, Jack (Harry Styles) folyton nyalják-falják egymást, dúl a szerelem. Annak ellenére is, hogy a nőnek fogalma sincs, hogy ura vajon mivel foglalkozik. Az biztos, hogy a szomszédságból senki sem veszi félvállról a melót: reggelente a férfiak szép öltönyt vesznek, rituáléba illően elbúcsúzkodnak párjuktól a verandán, egyszerre bepattannak a volán mögé, és míg gyönyörű asszonyuk integetnek a kerítés mellől, ők színes autójukkal libasorban elhajtanak a sivatag közepén található épületkomplexumba.

A nők ebben a filmben – legalábbis az elején – csendben asszisztálnak: főznek, mosnak, takarítanak, és amikor férjecskéjüknek ahhoz szottyan kedvük, szétrakják a lábukat. Nagyjából ennyiből áll Alice is, aki egy váratlan fordulatnak köszönhetően tér magához éber kómájából, és kezd el lázadozni.

Florence Pugh a Nincs baj, drágámban egyszerűen tökéletes. A színésznő már a netflixes Fehér éjszakákban bizonyította, hogy ha hátborzongató thrillerről van szó, őt illik castingolni. Itt is, amilyen fejeket vág, üvöltözik, rohan, sikít, toporzékol… Olivia Wilde második rendezése feleannyira sem ütne, ha más játszaná az egyre megviseltebb Alice-t, aki szépen fokozatosan jön rá, milyen mély a nyúl ürege, és hogy a kertvárosi idill csak látszat: mocskos titkok rejtőznek a felszín alatt.

A szereplők ennek megfelelően iszonyúan görények, közülük is nagyon látványosan és elsősorban a férfiak. De pont emiatt működnek a filmben látott összetűzések, főleg azok, amelyekben Florence Pugh Alice-e és a Chris Pine által alakított kolóniavezér Frank csap össze. Ezekben a snittekben kis túlzással késsel lehet vágni a feszültséget. Kár, hogy Harry Styles ehhez a szinthez egyszer sem képes felnőni. Ő jobban teszi, ha marad a popsztárságnál, mert közte és Pugh között zéró kémia érzékelhető, meghökkentőnek szánt szexjelenetükről nem is beszélve. Ott az embert konkrétan szekunder szégyenérzet tölti el, még akkor is, ha csak fél szemmel meri nézni az aktust.

A történet nehézkesen indul be, de aztán elég csavaros. A színészi játékok az erőtlen Styles kivételével fenomenálisak, és mivel a karaktereket jól felépítették, a minden férfi genya üzenet is megállja a helyét. Még a végén látható nagy csavarral sincs túlzottan nagy bajunk...

Azzal azonban igen, hogy minden erénye, izgalma és élvezetessége ellenére a Nincs baj, drágám elég hanyag munka lett. Legfőképp azért, mert a készítők egyszerűen nem figyeltek oda, hogy a bedobott ötletekre, furcsa jelenségekre, hátborzongató és folyton visszatérő motívumokra bármilyen választ adjanak. A fő rejtély megoldódik, de annyi dolog marad a levegőben lógva, hogy fájdalmas. Legutóbb a Lostban láttunk ennyi elvarratlan szálat, és meg kell mondanunk, igazán nagy tiszteletlenség a nézőkkel így kibabrálni.

A rendező előtt ott volt a lehetőség, hogy egy olyan thrillert rakjon le az asztalra, amely a férfi-női nemi szerepekről, a modern társadalomról, a párkapcsolatokról mond valami tényleg elgondolkoztatót. Ehelyett a Nincs baj, drágámat vázlatossága miatt kihagyott ziccernek érezzük. Fájó, mert Florence Pugh simán elviszi a hátán ezt az egész színes-szagos képmutató cirkuszt, és az alapötlet is korrekt. A katarzis végül elmarad, a befejezés is úgy lóg a levegőben, mint a filmbe dobált és megválaszolatlanul hagyott kérdések. Ennél sokkal többet vártunk volna egy olyan alkotástól, amely páros lábbal rúgja tökön a toxikus maszkulinitást.

6,5/10

A Nincs baj, drágám jelenleg is látható a magyar mozikban.