Jennifer Lawrence élete alakítását hozza új filmjében, mégse beszél róla senki

Még mindig csak 32 éves, de Jennifer Lawrence jó hosszú pályafutásra tekinthet vissza, ha elmereng eddigi szerepein. A színésznő neve és arca fémjelezte Az éhezők viadala-filmsorozatot, de a kék alakváltó mutáns, Mystique bőrébe bújva az X-Men fiatal generációjának is az egyik sarokköve lett Lawrence – aki amúgy pénzügyileg is jól járt a sok blockbusterrel, 2015-ben és 2016-ban a világ legjobban fizetett színésznője volt. Jennifer Lawrence azonban mindig a csöndesebb, mélyen drámai filmekben brillírozott igazán, gondoljunk csak a Napos oldalra, amelyért Oscar-díjat kapott, a Darren Aronofsky által rendezett, botrányt kavart Anyám!-ra, vagy éppen kritikánk tárgyára, A kiútra.

A kiút az a fajta visszafogott, már-már minimalista dráma, aminek a létezéséről csak akkor kezdenek tudomást venni a nézők, amikor – mondjuk – az Oscart vagy bármelyik másik rangos filmgálát letarolja a film. Ennek a történetnek minden esélye megvan rá, nemcsak Jennifer Lawrence nyújt benne életszagú, megtört alakítást, hanem a férfi főszereplő, Brian Tyree Henry is látványosan felnő a feladathoz. Az Apple TV+-on november 4-e óta nézhető produkcióban pedig az a legszebb, hogy nem érződik rajta, hogy Oscarra szánták, nincs benne hatásvadász csinnadratta, végtelenségig elnyújtott játékidő és felesleges manír sem.

A történet középpontjában egy Lynsey (Lawrence) nevű fiatal nőt látunk, aki az elején rettenetesen rossz állapotban van. Tolószékben ül, egyedül a vécére se tud kimenni, és a fogmosásban is segítségre szorul. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is meggyötört emberről van szó, aki az éjszaka közepén üvöltve, az izzadságtól csuromvizesen riad fel rendszeresen. Szerencsére egy idős beteggondozó, Sharon (Jayne Houdyshell) azonban Lynsey segítségére van 0–24, és bizony el is kél a segítség, mert ahogy kiderül, hősünk egy Afganisztánt megjárt katona, akit felrobbantottak, és amellett, hogy kőkemény PTSD-je lett, még agysérülést is szenvedett.

Ilyen körülmények között nincs könnyű feladata tehát Lynsey-nek, aki próbál rendbe jönni. A nő visszaköltözik anyjához, és mialatt apró darabonként rakja össze magát, titkon arra vágyik, hogy hadd mehessen vissza katonáskodni. Ám amíg a tárgyak random kiesnek a kezéből, és vezetés közben ötpercenként sírógörcsöt kap, nem sok esélye van az egészre.

A film azt járja körül, hogy a modern, rohanó világunkban lehetséges-e akkora traumát feldolgozni, mint a háború. Klisésen hangzik? Talán az is, de a tálalás abszolút kiemeli A kiutat a hasonszőrű alkotások tengeréből. A rendező, Lila Neugebauer bravúrja ráadásul, hogy az alig 90 perces játékidő alatt egyetlenegyszer sem esik abba a csapdába, hogy flashback segítségével vágóképeket használjon az Afganisztánban történtekről. Ahogy fentebb is megjegyeztük, itt hatásvadászatnak nincs helye.

Bár Jennifer Lawrence valami hihetetlenül nagyot alakít, a film néha megbicsaklik körülötte. Azért, mert a forgatókönyv, amelyet Ottessa Moshfegh jegyzett, talán túl nagy ugrásokkal halad. Az egyik pillanatban még totális roncs Lynsey, aki beszélni is alig tud, aztán meg már kocog, evezőgépet szerez magának, és igyekszik újra elég fitté válni ahhoz, hogy engedjék fegyvert fogni. Mindez kizökkentheti az embert, elég csúnyán, de szerencsére Lawrence mellett ott van az Atlantában és A gyilkos járatban is remek Brian Tyree Henry, akivel közösen a színésznő szépen egyben tartja a filmet.

A Brian Tyree Henry-féle szomorú autószerelő, James Aucoin teljesen másfajta traumákat hoz magával, mint a megtört katonanő, ám valahogy megértik ők ketten egymást, és a néha lélekölően ható, unalmas New Orleansban hoznak egy értelmes emberi kapcsolatot a másik életébe. Itt tesszük hozzá nagyon gyorsan, hogy amennyire Lawrence-nek benne van a pakliban, hogy A kiúttal bezsebel pár díjat, úgy Brian Tyree Henrynek is jó esélye van erre. Minimum a csillagok ritka együttállása kellhetett ahhoz, hogy a castingosok így ráérezzenek a szereplőgárdájukra.

Az ehhez hasonló drámákban, amelyek az ember lelkét mardossák, kulcsfontosságú, hogy milyen zenéket használnak. A kiút ebből a szempontból különösképp jeleskedik, Alex Somers zenei betétjeitől néha a hideg futkosott a hátunkon.

A film csúcspontja egyértelműen az a medencés jelenet, amikor Lynsey és James egymásnak esnek, és kipattan belőlük mindenfajta feszültség, ami addig a lelküket nyomta. Szakmai kurzusokon mutogatni kéne pár év múlva, mert minden grimasz, sóhaj és elhangzó szó sebészi pontossággal érkezik. Sűrűn szoktak dobálózni azzal, hogy egy film életszagú, de ez a snitt valóban iskolapéldája ennek. Nem kell itt dollármilliós büdzsé, különleges effektek tömkelege vagy hatalmas robbanások… bőven elég a katarzishoz két akkora színésztehetség, mint akiket A kiútban láthatunk.

7,5/10

A kiút (Causeway) az Apple TV+-on érhető el, magyar felirattal.