Jason Momoával hozta el nekünk a Netflix az év legőrültebb kalandfilmjét

Igazi hullámvasút? Talán így lehetne legpontosabban jellemezni Hollywood éppen soros szívtiprójának, Jason Momoának az eddigi karrierjét. A Baywatch Hawaiiban kezdte, majd a Csillagkapu: Atlantiszban annyira nagy kedvencévé vált sokaknak, hogy még a 2011-es Conan, a barbár főszerepét is bezsákolta a most 43 éves színész. Ezt követően némiképp hasonló vonalon mozogva a Trónok harca kőkemény dothraki uralkodójának, Khal Drogónak az eljátszására is őt választották ki, ám az HBO-sorozat kis híján derékba törte Momoa pályafutását, aki képtelen volt a kiírása után munkát találni. Merthogy a szórakoztatóiparban elkönyvelték, hogy ez a fickó nem tud angolul. Jason Momoának saját filmet kellett készítenie ahhoz, hogy konkrétan ne haljon éhen, és bár a 2014-es Vadcsapáson nem lett kritikailag elismert, mégis újra feltette hősünket a térképre.

Azóta persze Jason Momoa igen elfoglaltnak számít, és valószínűleg pénzügyileg sincs túl sok gondja, elvégre ő a DC filmes univerzumának Aquamanje, egyike annak a kevés szuperhősnek, akit a Warner Bros. nem cserélt még le. De az elmúlt pár évben láthattuk Momoát a Magyarországon forgatott Dűnében, Az északi határvidék című sorozatban, na és a See című posztapokaliptikus sci-firől se feledkezzünk meg, amely az Apple TV+ egyik sikeres szériája. Sőt, a jelenlegi zászlóshajója.

A Netflix november 18-án mutatta be az Álomország (Slumberland) című új filmjét, amelyről korábban csak annyit tudtunk, hogy egy nagyon régi, 1905-ös képregényt, a Little Nemo in Slumberlandet adaptálja modern környezetbe valahogy, és hogy Momoa egy hülyén festő, a fején szarvakat viselő fickót alakít majd benne. Nyilván kíváncsiságból leültünk elé, és talán azért, mert nem túl sok jóra számítottunk, irtó jót szórakoztunk ezen a két órán.

Az Álomország története egy kislányról, Nemóról (Marlow Barkley) szól, aki az apukájával, Peterrel (Kyle Chandler) él együtt egy világítótoronyban. Szomorú és magányos is lehetne akár a páros élete, ám zongorázással, közös énekléssel és esti mesékkel feldobják a hétköznapokat. Egy zivataros estén azonban, amikor a férfit riasztják egy bajba jutott hajó miatt, Nemo élete is gyökerestül megváltozik. Az apa meghal, emiatt a gyerek az apa kissé unalmas és nagyon lelketlen testvéréhez, Philiphez (Chris O’Dowd) kerül felügyelet alá.

Hogy hol kezdődik ebben a filmben egyáltalán a kaland? Pontosabb lenne, ha úgy kérdeznénk, hogy mikor... egy este ugyanis Nemo álomra hajtja a fejét, és ekkor valami különös történik vele. Álomországban találja magát, egy harsány szerzet, Flip (Jason Momoa) társaságában. A két főszereplő nem sokat teketóriázik, a nyilvánvalóan a Johnny Depp-féle Jack Sparrow-ból inspirálódott szélhámos elmeséli a kislánynak a szabályokat: ha követnek egy titokzatos térképet, és más emberek álmaiba átugrálnak, akkor olyan különleges gyöngyökre lelhetnek, amelyek szívük legnagyobb vágyát teljesítik. Nemónak adja magát a dolog, szívesen beszélne még egyszer elhunyt apjával, még akkor is, ha csupán álmában. Uccu neki akkor... indulhatna is a felhőtlen móka, csakhogy Álomországban is vannak törvények és rendőrök, egy különösen elszánt nyomozónő (Weruche Opia) pedig a lehetetlen duó nyomába ered.

Ahhoz képest, hogy az Álomország inkább egy fiatalabb nézőknek szóló, ártalmatlan családi film, meglepően szórakoztató. Picit sem bugyuta, a történetnek van mélysége, a karakterek szerethetőek, és lehet értük izgulni. Látványra azért már vegyesebb az összkép, váltogatják egymást a gyönyörűen fényképezett és a teljesen gagyi CGI-vel megtöltött jelenetek. Utóbbiak annyira zavaróak, hogy szinte kibökik a szemünket.

Sőt, itt jegyeznénk meg azt a húzást, amitől leesett az állunk, de nem jó értelemben: az Álomország az Eredet (Inception) című filmben látott és azóta Hollywoodban többek közt a Doctor Strange által is túlhasznált emeletes házas-valósághajlítós motívumot egy az egyben elcseni. Csak vizuálisan sokkal gyengébben, tényleg, mintha valami paródiát néznénk. Ezt az álmot amúgy is jól elszúrták, mert az autós üldözés során mintha egy 2000-es évek elején kiadott videójáték átvezetője menne a képernyőn.

Azon viszont talán senki nem fog meglepődni, hogy Momoának egészen a végéig jól áll a sokat hülyéskedő Flip karaktere, annak ellenére is, hogy az Álomország legkeresettebb bűnözőjének címére vágyó ürgébe tényleg nem szorult semmi eredetiség. Hozzá képest a gyerekszereplő, Marlow Barkley már jóval halványabb, nem igazán tudott mit kezdeni a Nemót alakító feltörekvő kislány a szövegeivel, amelyekről lerí, hogy 40-50 éves forgatókönyvírók vetették őket papírra. Barkley legalább az apját alakító Kyle Chandlerrel jól összepasszol, amivel viszont az a baj, hogy Petert már a legelején kiírják ugyebár.

Az Álomországon azért látszik, hogy nem csupán a Narnia Krónikáira is emlékeztető (nem rosszból mondjuk) nagy kalanddal, vicceskedéssel és felszarvazott Jason Momoával próbálták lenyomni a torkunkon, hanem a főszereplők tragikus háttérsztorija igenis működik, és megrendíti az embert. Így az átlag családi filmek tengeréből bőven kiemeli mindez az Álomországot. Főleg a netflixes gagyik közül.

Igaz, ami igaz, a játékidőt tekintve bőven lejjebb lehetett volna vágni a Netflix új fantasyfilmjéből, néhány jeleneten érződött, hogy csak azért nem került a vágószobában az asztalra, mert egy 120 perc körüli, franchise-indító alkotásnak szánta a streamingszolgáltató az Álomországot. Van itt még valaki, aki unja egyébként ezt a folytonos, többfilmes-többsorozatos univerzumépítgetést, amit mindenki annyira erőltet manapság? Mi már nagyon, és bár az Álomországra ez a szándék csak picit nyomja rá a bélyegét, még így is érződik, hogy jelen van. Kár. Mi szeretjük az olyan filmeket, amelyeknek eleje-közepe-vége van, megnyugtató lezárása, és nem riogatnak felesleges folytatásokkal bennünket.

6,5/10

Az Álomország (Slumberland) szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.