Csak sajnálni tudjuk azt, aki nem 3D-ben nézi az új Avatart

Jó sokat, tizenhárom évet vártunk James Cameron nagy ívű sci-fijének a folytatására – a csúszás okait korábban már bővebben elemezgettük –, így némiképp szkeptikusan és remegő gyomorral mentünk be a moziba, és húztuk fel a rég nem látott 3D-szemüveget, abban reménykedve, hogy a mozivarázs ismét beüt, és a legendás rendező olyan filmet tesz le elénk a vászonra, hogy utána napokig a leesett állunkat keresgéljük a földön.

Látvány szempontjából egy cseppet sem csalódtunk az Avatar – A víz útjában. Annak ellenére, hogy az első részhez képest kicsit visszavett a 3D-ből Cameron, így is sűrűn elakadt a lélegzetünk Pandora világától. Leginkább azért, mert a dzsungel és a földfelszín bemutatása után a direktor ezúttal vadiúj terepre, a tenger mélyére merészkedik le. Itt játszódik ugyanis a produkció jó része. Nagyon tartottunk ettől a húzástól, mert az elmúlt években egy olyan filmet vagy sorozatot sem láttunk, amelyben a víz alatti jeleneteket normálisan meg tudták volna csinálni. Az új Avatar-filmben viszont pontosan ez a pláne: olyan, víz alatti motion capture technológiát használtak hozzá, ami a lehető legtöbbet sajtolja ki a nem megszokott helyszínből.

Az első Avatar történetét sokan kritizálták, mondván egy tudományos-fantasztikus körítéssel előadott Pocahontasról van szó. Cameron úgy tűnik, hallgatott is a visszajelzésekre, most már írócsapattal dolgozott, és a több szem többet lát elgondolás jól is működik A víz útja esetében. Annak ellenére, hogy a főszereplő, az immár csak és kizárólag na'vi testben élő Jake Sully (Sam Worthington) karaktere még mindig elég vázlatos, a készítők a világépítésre és az élővilágban gazdag bolygó elmélyítésére jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek. Igaz, hogy a szkript ezúttal is néhol nyekereg, és csak lesünk, hogy bizonyos állatfajok bemutatásánál mennyire kapkodnak összevissza az alkotók, az Avatar 2 sokkal több lett egy szimpla futurisztikus NatGeo-természetfilmnél. Sokkal, sokkal több.

De térjünk ki egy kicsit a kiindulópontra, az Avatar 2 jó pár évvel az első film eseményei után kezd, amikor Jake és Neytiri (Zoe Saldana) már sokat látott házasok, sőt, szülők, hiszen több gyerekük is van – akik nagyjából tinédzserkorban vannak, így képtelenség velük bírni. A legtöbb konfliktus ebből jön, és nem is kell sokat várni rá, hiszen a 2009-es film főgonosza, Miles Quaritch (Stephen Lang) nem várt formában tér vissza, hogy elnáspángolja az áruló Jake Sullyt. A dolog váratlanul jól sül el, mármint nézőként mi úgy gondoljuk, mert Lang karaktere nagyobb rohadék, és jobban lehet gyűlölni, mint valaha.

Jake és családja már valószínűleg nem ezen a véleményen vannak, akik inkább kámforrá válnak, és egy, a vízhez alkalmazkodott másik na'vi klánnál, a Metkayinánál keresnek menedéket. Nyilván ez a fordulat kiszámítható, tudjuk, hogy amint befogadja a törzs a menekülteket, saját magukra is ráhozzák majd a bajt, de örömmel jelenthetjük, hogy minden klisés húzása ellenére

James Cameron (és csapata) nagyon sokáig úgy tűnik, hogy a karakterépítést tekintve megbukik, mégis a nagy fináléhoz, a végső ütközethez érve azon kapjuk magunkat, hogy idegesen markoljuk a karfát izgalmunkban, és reméljük, hogy ép bőrrel megússzák Sullyék. Pedig minden figura százszor látott sablonokra lett felépítve: a különleges képességekkel rendelkező kiválasztott, a törzsét anyatigrisként védelmező királynő, az árvagyerek, akiről kiderül, hogy gonosz apja mégis életben van, a jólelkű széplány, aki befogadja a számkivetetteket, és még napestig sorolhatnánk.

Tény, hogy a filmnek egészen könnyen észrevehetőek a hibái. A forgatókönyv botladozásai, a sablonkarakterek, és a 190 perces hossz mindenképp ezek közé sorolhatóak. A közepén és a végén rettenetesen érezni, hogy Cameronék csak nyújtják a dolgot, mint a rétestésztát.

Vetélkedni sem lehet vele, az Avatar 2 olyan szép csomagolást kapott, hogy az ember megkönnyezi, hogy egy ilyen részletgazdag világba elkirándulhatunk. Ráadásul a folytatásra nem is kell már sokat várni, elvileg 2024 december 20-ig csak. Pont jó, mert elkezdett érdekelni bennünket, hogy mi lesz Sullyék sorsa, a kasszarobbantás garantált, így még egyszer legalább visszatérünk még Pandorára.

Kicsit vérzik a szívünk, mert reménykedtünk benne, hogy egy, a Terminátor 2. – Az ítélet napjához, vagy A Birodalom visszavághoz hasonló második részt láthatunk a vásznon, ami már-már tökéletes. Ez nem így lett, az Avatar – A víz útja távol van attól a szinttől, de cefet jó szórakozás, és 3D-ben kihagyhatatlan, maradandó élmény. Még azoknak is ajánljuk, akik Cameron nagy klasszikusáért, a Titanicért odavoltak, mert hajósüllyedés itt is van, de úgy megcsinálva, hogy a novemberben nagyon hasonló finálét villantó Fekete Párduc 2 alkotói fenemód irigykedhetnek.

James Cameron azért James Cameron, ha ő villan, akkor azt a Holdról is látni. Az új Avatarban pedig van néhány igen látványos villanása a mesternek.

8/10

Az Avatar – A víz útja december 15-től kezdve nézhető a magyar mozikban.