Nagy kár, hogy ezt a sorozatot rajtunk kívül senki sem ismeri

2023.01.06. 05:49
Néha a legegyszerűbb történetek ütik a legnagyobbat.

Ez a tételmondat abszolút ráhúzható a Detectorists című BBC-sorozatra, amelynek a középpontjában két olyan középkorú fickó áll, akikről első ránézésre a legnagyobb magabiztossággal jelentenénk ki, hogy a világ legunalmasabb figurái. A valóságban azonban olyan alakokról van szó, akiket különleges hobbijuk miatt igenis érdemes megismerni. Lance és Andy ugyanis szabadidejükben fémkereséssel foglalkoznak, hordozható detektorokkal járják a kihalt mezőket, abban reménykedve, hogy letűnt korok kincseire, történelmi ereklyékre találnak.

A sorozat alapötlete érdekes módon fogant meg korábban A Karib-tenger kalózaiban, a Trónok harcában, a Britanniában és a brit The Office-ban látott Mackenzie Crook fejében, aki egy nap céltalanul kapcsolgatta a tévét, és az egyik csatorna műsora épp a detektoros fémkereséssel foglalkozott. Az író-rendezőnek szöget ütött a fejébe, hogy vajon milyen emberek lehetnek azok, akik ilyesmivel kötik le magukat délutánonként és hétvégenként, a kreatív agyalás végeredménye pedig egy három évados, remekműnek nevezhető, de kriminálisan alulértékelt dramedy lett.

Detectorists-2014-.png
Fotó: IMDb

A Detectorists helyszíne Danebury, egy apró település, az Isten háta mögött kettővel, Essex északi részében, ahol a legtöbben jobb híján kocsmázással eresztik ki a gőzt magukból. A főszereplők, a Mackenzie Crook által játszott Andy és jóbarátja, Lance (Toby Jones) lehetnének talán kevésbé magányosak, ha jobban lekötné őket az ivászat, de nekik az igazi kikapcsolódás és a nagy szerelem a kincskeresés, ahol fura eszközeikre támaszkodva beszélhetik ki sérelmeiket, párkapcsolati és munkahelyi gondjaikat, miközben fittyet hánynak a világ többi lakosára.

Amikor kincskeresést emlegetünk, azt nem úgy kell elképzelni, mint az Indiana Jones-filmekben, hogy lasszót csattogtatva, cowboykalapban rohangálnak hőseink a nácik elől. Ez tényleg egy csendes, visszahúzódó, intim tevékenység, amit ők végeznek. Azt is mondhatnánk, hogy Andy és Lance igazi történelemfanatikusok, akiket az hajt, hogy kapcsolódási pontot találjanak a múlttal, legendás királyokkal, csatákkal – az általuk a földből kikapart ereklyéken keresztül. Na, meg persze az is, hogy megmutassák a fémkeresőklubban a kincseket, és eldicsekedjenek a hasonszőrű őrülteknek.

Mackenzie Crook alkotására – amelyért az író 2015-ben BAFTA-díjat vehetett át, Toby Jones 2018-ban pedig A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést hozta el ugyanerről a gáláról – egy nagyon érdekes kettősség jellemző. Amellett, hogy az ember végigmosolyogja a nyúlfarknyi epizódokat, olyan életszagú dráma csapja meg az orrunkat egyszersmind, amit nem sok tévésorozat kínál jelenleg.

MV5BN2I2NGRjOWItNzJkYy00ZmZlLWEwYTQtYmYyZTA3OWVlYmM5XkEyXkFqcGde
Fotó: BBC / IMDb

Fanyar és keserédes – nagyjából így foglalható össze röviden a Detectorists. De a legjobb valószínűleg, ha belinkeljük a főcímdalt, amely ízelítőt ad abból a hangulatból, amit a BBC különleges produkciója áraszt magából. Mert tökéletesen tükrözi az egész kisvárosi, kis léptékű, mégis optimista, reménykedő, egyszerre a jövőbe és a múltba tekintő miliőt.

A castingot tekintve mindkét főszereplő brillírozik, nem csoda, Mackenzie Crook íróként, rendezőként és színészként is szívét-lelkét tette bele ebbe a projektbe, tisztán átjön a képernyőn keresztül. Míg az első Amerika Kapitány-filmben is látott Toby Jones nagyszerű partnere az egészben, tényleg ritka erős és természetesen ható kémia van kettejük között.

Bevalljuk, nem kicsit vérzik a szívünk, hogy a Detectorists idehaza vajmi kevés népszerűségnek örvend, ha pár százan tudnak a sorozat létezéséről, akkor már lehet, hogy sokat mondtunk.

Manapság, amikor a Netflix és társaik futószalagon gyártják a szériákat, nincs megállás, folyton nagyobbat, akciódúsabbat, drámaibbat kell mutatni az egyre magasabb ingerküszöbbel rendelkező nézőknek... Így jólesik egy kicsit elmerülni a brit vidéken, ahol két, a többség számára flúgos fickó monitorozza a földet, hátha talál benne valami érdekeset.

A Detectorists 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben jelentkezett friss részekkel. Aztán jött egy ötéves szünet, 2022. december 26-án pedig (nagy meglepetésünkre, merthogy nem tudtunk az érkezéséről) a BBC megörvendeztetett minket egy 75 perces karácsonyi különkiadással – amely egyébként nem az első ilyen különleges rész, hét éve volt már egy. Nem csalódtunk, és igazat adunk a The Guardiannek, akik azt írták, hogy az ünnepek egyik legjobb néznivalója volt a széria visszatérése, amely sikerrel megidézte a korábban látott, imádnivaló hangulatot, ami miatt a Detectorists nagy kedvencünkké vált.

Aki keserédes, könnyen fogyasztható, de maradandó élményeket adó dramedyre vágyik, repüljön rá a Detectoristsra, nem fogja megbánni. A legegyszerűbb módja ennek az Amazon Prime-ról való kikölcsönzés, ami nem megoldhatatlan Magyarországról sem.

A pontszámot illetően ez az abszolút

10/10

kategória, talán mondanunk sem kell. Minden perce arany, egy olyan sorozat, amelyre túlzás nélkül mondjuk, hogy rejtett kincs.