Végigbőgtük Tom Hanks legújabb filmjét a moziban

Amikor az ember meglátja Tom Hankset egy új film plakátján, óhatatlanul feljebb szöknek az elvárásai. Nem is véletlenül. Hiába van már közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, a hollywoodi színészlegenda még mindig képvisel egy bizonyos minőséget, amiből soha nem ad alább, kivéve ha mondjuk az élőszereplős Pinokkiót beleszámítjuk, ami tényleg frenetikusan rossz lett. Amikor Tom Hanks-filmre ülünk be, elvárjuk, hogy két órán keresztül szórakozzunk, mosolyogjunk, elérzékenyüljünk, aztán szipogjunk a zsebkendőnkbe, végül úgy keljünk fel a moziszékből, hogy ez igen! Ez megint mozivarázslat volt. Tom Hanks új filmje, Az ember, akit Ottónak hívnak, megadja mindezt, mégpedig tokkal-vonóval.

A történet középpontjában a hatvanéves Otto áll, egy teljesen hétköznapi férfi, akiről azt kell tudni, hogy a saját életénél jobban már csak a világot és a körülötte lévő embereket utálja jobban. Beleköt mindenkibe, kioktatja a szomszédait, és a mosolygást még hírből sem ismeri. Tudják, az a fajta nyugdíjas, aki kora reggel úgy rohan fel a buszra, félrelökve mindenkit, mintha rajta kívül senki nem élne a Föld nevű bolygón. Ottónak tényleg nagyon elege van mindenből,

Ám a dolog nem jön össze, ráadásul egy új, frissen beköltöző család is elkezdi zaklatni Ottót, akit csupán egy dolog hajt innentől kezdve: hogy saját kezével véget vessen az életének.

Lehet, hogy elsőre nem Tom Hanks neve jutna az eszünkbe mint tökéletes választás a zsémbes Otto eljátszására, de ne felejtsük el, hogy az Oscar-díjas színész több évtizedes pályafutása során azért megélt sötét helyzeteket a kamera előtt: elég a Forrest Gumpra gondolni, a Philadelphiára, a Számkivetettre, amelyekben Hanks hétköznapi, de extrém helyzetbe kényszerült emberek bőrébe bújik. Bizonyos szempontból Az ember, akit Ottónak hívnak igazodik a jól bevált Tom Hanks-es sémához, még úgy is, hogy a svédek Az ember, akit Ovénak hívnak címmel, Rolf Lassgard megismételhetetlennek gondolt alakításával 2015-ben már feldolgozták Fredrik Backman bestsellerét, amelyen az amerikai változat is alapszik.

Ritka eset, de ezúttal az amerikai változat sokkal jobb lett, mégpedig legfőképp annak köszönhetően, hogy Tom Hanks még mindig zsigerből elvisz a hátán egy ilyen szerepet. Na és persze az sem árt, hogy kiegészítésnek megkapta maga mellé rendkívül aranyos új szomszédait, közülük is a Marisolt alakító Mariana Trevino brillírozik nagyon – a mexikói származású nő ugyanis mindent elkövet, hogy Ottót felvidítsa, picit barátkozzon vele, és legalább egy-két fokkal jobbá varázsolja a magányos öregúr hétköznapjait.

Bár sokat lehet röhögni Otto beszólásain és a környezetével való konfliktusain, David Magee rendezésére mégis inkább azt mondanánk, hogy érzékeny dráma. Ahogy a film kifejti a főszereplő tragédiáját, és kis adagokban egyre többet elmond róla, hogy pontosan miért viselkedik így, egyenesen szívszaggató. A visszatekintős jeleneteket nagyon kreatívan oldották meg a készítők, ezekben egyébként a fiatal Ottót a főszereplő fia, Truman Hanks játssza, míg nejét, Sonyát a Légióban és a Tokyo Vice-ban is látott Rachel Keller – utóbbi két színész jóvoltából pedig egy igazi, klasszikus, tényleg regénybe illő szerelmi sztori bontakozik ki a szemeink előtt.

Igazi lelki fröccs a film, soha nem hajlik giccsbe, megmarad a realizmus talaján, és pont ezzel üt annyira szíven. Simán lehetne Az ember, akit Ottónak hívnak akár Tom Hanks hattyúdala, utolsó filmje, leköszönése a színész szakmától – de szerencsére a hollywoodi legendának egyelőre esze ágában sincs visszavonulni.

Igaz, a filmnek vannak azért mélypontjai, amit az egymással jól interaktáló szereplőgárda sem tud megmenteni, gondolunk itt néhány elcsépeltebb, unalmasabb párbeszédre, de ezekből nincs számottevően sok. Sőt az egyik ilyen, amikor Otto vezetni tanítja Marisolt, úgy szökken szárba, hogy öröm nézni, és a teljes érdektelenségből egy megrendítően szép jelenetté válik.

Az ember, akit Ottónak hívnak azért hálás film, mert könnyű mindenkinek ajánlani. Tom Hanks-rajongóknak kötelező, a színész abszolút csúcsra járatja magát, de rajta kívül is úgy váltakoznak az érzelmes és nevettető részek, hogy nagyon nehéz nem szeretni  ezt a feldolgozást. Aki jót akar magának, és így január közepén egy kis melegséget csempészni a saját szívébe, az rohanjon el a filmre. Nem fogja megbánni, garantáljuk.

9/10

Az ember, akit Ottónak hívnak január 12-én érkezett meg a magyar mozikba, szinkronnal jelenleg is országszerte látható.