Eddie Murphy szemtelenül ellopja a show-t a Netflix új vígjátékában

A Netflix január 27-én bemutatott új filmje, A magadfélék (You People) nem találja fel a spanyolviaszt, már abból a szempontból, hogy történetének kiindulópontja kábé egy az egyben ugyanaz, mint az Apádra ütök klasszikus vígjátéké. Adott egy csetlő-botló fiatal zsidó férfi, Ezra (Jonah Hill), aki nagyon szenved a csajozással, ám egy napon váratlanul belebotlik a tűzrőlpattant Amirába (Lauren London). Menthetetlenül egymásba szeretnek, és akár tökéletes házasélet elé is nézhetnének, de a lánykérést megnehezíti Amira állandóan mérges és elégedetlenkedő apja, Akbar (Eddie Murphy), aki minden felkínálkozó alkalommal igyekszik elgáncsolni szerencsétlen Ezrát.

A magadfélék készítői szerencsére picit tovább is gondolták az alapsztorit, mert tényleg túl szembetűnő lett volna az Apádra ütök-koppintás, szóval egy merész húzással Jonah Hill karakterének is írtak egy elviselhetetlen családot. Nem rossz színészeket válogattak ezekre a szerepekre, ha minket kérdez valaki, hiszen Ezra anyját Julia Louis-Dreyfus alakítja, az apját David Duchovny, kiegészítésnek pedig ott van még Liza (Molly Gordon), a tudálékos kishúg.

A magadféléket az menti meg a sablonosságtól és a hasonszőrű romantikus komédiáktól, hogy az Amerikában erősen jelen lévő, mindenfajta rasszizmusra húzták fel a forgatókönyvet. Ezra és rokonsága egy fehér zsidó família, míg Amira muszlim afro-amerikai háttérből jön, az eltérő kultúrák, gondolkodásmódok tehát látványosan ütköznek. A játékidő első felében amúgy meglepően szórakoztató módon, jókat lehet röhögni a poénokon és azon, hogy Eddie Murphynek mennyire jól áll ez a komolykodó, szarkasztikus és nagyon szigorú apa szerepköre. Helyenként még nekünk is inunkba szállt a bátorságunk az Amerikába jöttem sztárjától – igazán nem lettünk volna Ezra helyében…

Ugyanakkor, nagyjából a 70. perctől az egész témakör valahogy kifullad, a humor is elmarad, és kínosan középszerűvé válik az egész. Az egész estés vígjátékok nagy hibája még mindig, hogy az írók egyszerűen képtelenek fenntartani az ember érdeklődését a végéig, a pár perce még megmosolyogtató beszólások bántónak tűnnek, és hirtelen azt érezzük, inkább túl lennénk az egészen, minél gyorsabban, annál jobb. Mert a film elkezd egy kellemetlenül hosszú fogorvosi kezeléshez hasonlítani.

A Netflix új vígjátéka közel sem menthetetlen, a mellékszereplők különösképp ügyesen a felszínen tartják Jonah Hillék hajóját. Először is, amikor Ezra találkozik Amira szüleivel, a verbális adok-kapok a főszereplő és Eddie Murphy között nagyszerűen működik, és a későbbiekben a közös, nagy vacsoránál is majd kiköpjük a kávénkat, amikor Julia Louis-Dreyfus karaktere felgyújta a szigorú Akbar által viselt sipkát. Az egészhez hozzájön még David Duchovny laza karizmája, amit a Kaliforgiában is imádtunk a színésztől... tényleg kár, hogy nem voltak képesek az alkotók az egészet ilyenre csinálni, mert akkor zabáltuk volna ezt a filmet, de két pofára.

Jonah Hillnek a Superbad óta jól állnak a lúzer karakterek, és a női főszereplővel, Lauren Londonnal együtt egész jó a kémiájuk. Elhisszük nekik, hogy egy pár, akik szeretik egymást, de amikor az utolsó harmadban elindul a drámázás, meg az „utálom a családodat, felejtsük el inkább egymást” mondat is elhangzik, akkor azért a szekunder szégyenérzettel viaskodva vakarjuk a fejünket, hogy ezt a szkriptet innentől vajon egy nyolcéves írta?

Ahogy fentebb írtuk, a rasszizmus és a feketék elleni gyűlölködés komoly témája a Netflix új filmjének, és bár a pozitív üzenete egy idő után szájbarágósnak érződik, mégis nagyrészt működik a dolog. Ugyanakkor azt kívánjuk, bárcsak jobban és még sokkal érzékenyebben mentek volna bele a BLM-be (Black Lives Matter), mert sikerült értékes gondolatokat elrejteni a filmbe. Mint például az a megszólalást, amikor a fehéreket csalfa pasiként jellemzi az egyik szereplő, az Amerikában élő feketéket pedig úgy, mint felszarvazott barátnőt, aki képtelen elengedni, hogy megcsalták, és továbblépni.

Szóval abszolút nem lehet ráfogni, hogy a Netflix kizárólag az erőszakos érzékenyítésre ment volna rá, itt megkapják a magukét a feketék is, és látjuk, hogy köztük is vannak elviselhetetlen emberek, sőt... olyanok is, akik éppen a zsidókkal szemben rasszisták, vagy a fehérekkel, vagy bárkivel, aki tőlük különbözik.

Pár magvasabb gondolat és jobb poén miatt nem bántuk meg, hogy időt szakítottunk rá. Csak a hab volt a tortán a szokatlan szerepkörben mozgó, korosabb Eddie Murphy brillírozása, na és persze az, hogy Jonah Hill – hiába lett mostanra befutott hollywoodi sztár – nem felejtette el, hogy még mindig az a legviccesebb, amikor saját magát alázza. Ez itt is megvolt, a fiatal Hulk Hugan-beszóláson még egy hét múlva is fetrengeni fogunk a röhögéstől.

6/10

A magadfélék szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.