Darabokra törte a szívünket ez az új mozifilm

A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) című filmet a szerencsésebb mozifanatikusok már hónapokkal ezelőtt, tavaly október-november táján meg tudták nézni. Nekünk jóval többet kellett várnunk erre a külföldi kritikusok által szenzációsnak kikiáltott brit produkcióra, merthogy Magyarországon március 9-én tűzték csak vászonra Charlotte Wells író-rendező BAFTA-díjas alkotását. Még pont időben mondjuk, van pár napunk, hogy eldöntsük magunkban, a főszereplő, a Normális emberek című sorozatból ismert Paul Mescal megérdemli-e az Oscar-jelölését a legjobb színész kategóriában.

A film az 1990-es évek végére kalauzol, amikor az elvált, 30 éves apuka, Calum (Paul Mescal) a 11 éves kislányával, Sophie-val (Frankie Corio) Törökországba utaznak, hogy együtt vakációzzanak. Ami az első jelenetek alapján önfeledt szórakozásnak tűnik, az valójában egy nagyon is elgondolkoztató és lelkileg megterhelő felnövéstörténet. Főleg, miután világossá válik, hogy egy utolsó együtt töltött nyarat látunk, meglehetősen intim közelségből.

Az embert mindig megdöbbenti, hogy mennyire szívfacsaró nyaralós filmeket tud egy-két készítő összerakni. A Volt egyszer egy nyárban hiába a napsütés, a forróság, a tenger, a bikinis lányok, a felszabadult boldogságérzés valahogy hiányzik. Legfőképp, mert az első filmes Wells megfogható és esendő emberekként ábrázolja az apa–lánya párost, akiknek tagadhatatlan hibáik vannak, nehezen illeszkednek be a társadalomba, de egy közös azért van bennük: szeretik egymást.

Zsigeri alakításoknak nincs híján a Volt egyszer egy nyár, ritkán látni, hogy színészek így kiszolgáltatják magukat a nézőknek. Nagyon könnyű elfeledkezni arról, hogy Calum és Sophie nem hús-vér, élő, lélegző emberek, hanem kitalált karakterek. Paul Mescal és Frankie Corio mintha tényleg rokonok lennének, mintha egy valódi nyaralást néznénk, épp ezért előfordul, hogy a 95 perces játékidő alatt némiképp betolakodónak érezzük magunkat. Olyannak, akinek nem kéne ott lennie, és bár viccesen hangzik, de komolyan elszégyelljük magunkat, hogy belepofátlankodunk ennyire intim és személyes helyzetekbe.

Az alkotó remekül eljátszadozik a gyermeki ártatlansággal és annak elvesztésével, amennyire Paul Mescal filmje ez, épp annyira kulcsfontosságú a gyerekszereplő, Frankie Corio, aki hol enerváltan – korát meghazudtolva – arról filozofál, hogy mekkora nagy szívás, amikor egy tökéletes nap végén az ember megfáradtan összezuhan, és valami megmagyarázhatatlan szomorúság uralkodik el rajta, hol pedig finoman megdorgálja apját, aki pénzt ajánl az énektanítására, holott a kislány jól tudja, hogy a férfinak erre bizony nem telik.

Charlotte Wells filmje több szempontból sem szokványos. Ügyesen járatja maximumra a készítő a nosztalgiát a kézi kamerás felvételekkel, és a visszatekintős jelenetek is meglepően jól be lettek építve a történetmesélésbe, a flashbackek nem törik meg a film előrehaladását, sőt... gyönyörűen gördítik előre a sztorit, és raknak rá pluszrétegeket a filmre, amelyeket elvár a direktor, hogy mi, nézők fejtsünk le, és értelmezzünk, ahogy szeretnénk. A Volt egyszer egy nyár vége nyitott, de nem abból a fajtából, ami felidegesít, hanem még egy kis extra gondolkozásra sarkall. Így az élmény még azután is velünk marad, hogy elhagytuk a mozitermet.

Az A24 stúdió rendre igazi gyöngyszemeket hoz el nekünk, csak a közelmúltból említünk pár címet: ott volt a zseniális Brendan Fraser főszereplésével készített A bálna, a Jennifer Lawrence-féle megviselt veteránt középpontjába állító A kiút vagy éppen az elmúlt évek legbizarrabb sci-fije, a Minden, mindenhol, mindenkor – kivétel nélkül olyan alkotások, amelyek könyörtelenül kihozzák belőlünk a legelemibb érzelmeinket. Ebből a szempontból a Volt egyszer egy nyár sem teljesít alul, sőt, az érzékenyebbek teli fogják sírni a zsebkendőjüket, annak ellenére is, hogy egy visszafogottan tálalt filmdrámáról van szó.

Visszatérve az elején feltett kérdésünkre, hogy Mescal megérdemli-e az Oscar-jelölést. Igen. Ugyanakkor rendkívül hálás dolga volt a britek új szupersztárjának, Wells remekül megírta és rendezte ezt a végtelenül személyes történetet, a Sophie-t alakító Corio egy irdatlan nagy tehetség, az elmúlt évek legügyesebb gyerekszínésze, aki sokban hozzájárult az apa karakterének kiteljesítéséhez, valamint a nosztalgikus képi, zenei megoldások és az ügyes vágás is igazi összművészeti teljesítménnyé teszik a Volt egyszer egy nyarat. Na, és persze kötelező néznivalóvá.

10/10

A Volt egyszer egy nyár (Aftersun) jelenleg is látható a mozikban.