Kegyetlenül vicces lett ez az új sorozat

További Cinematrix cikkek

A Breaking Bad középpontjában hiába állt Bryan Cranston kémiatanárból lett droglordja, Walter White, és nagyszájú segédje, az Aaron Paul által játszott Jesse Pinkman, az AMC öt évadot futott drámasorozatában sűrűn előfordult, hogy mindkettejük elől ellopta a show-t egy bizonyos Saul Goodman. Bob Odenkirk karaktere, a simlis zugügyvéd remekül csempészett a szériába szatirikus humort, és könnyfakasztó pillanatokat – nem is csoda, hogy a színészt visszatapsolta az AMC, és kapott a kábelcsatornától egy saját sorozatot. Nyilván a Better Call Saulról van szó, ami maximumra járatta sokak kedvencét. Odenkirköt a Breaking Bad spin-offja abszolút húzónévvé tette, még egy, a John Wick által kitaposott ösvényt követő, erőszakos akciófilmben is főszerepet kapott a színész, ahol megmutatta, tőle némiképp szokatlan zsánerben is feltalálja magát.

A Better Call Saulnak hat évad után vége lett, a produkciót mi is méltattuk, nem véletlenül. Na, és persze a sorozat sok más rajongójához hasonlóan tűkön ülve vártuk, vajon hol látjuk legközelebb villogni Bob Odenkirköt. Nos, ez nem tartott sokáig, az AMC március 19-én mutatta be a Lucky Hank című dramedy első epizódját, amely egyszerre megújulás és a komfortzónában való maradás az egykori Saul Goodman számára.

A Lucky Hank egy vidéki egyetem tanszékvezetőjéről szól, aki baromira bele van már fáradva a középszerűségbe, és egy napon az egyik tanítványa, Barto (Jackson Kelly) a rém unalmas esszéjével kihúzza a professzornál a gyufát, aki jó adag iróniával küldi el az egész osztályt melegebb éghajlatra. Ez, a helyenként bántó, nézői szemmel vicces irónia végig jellemzi Bob Odenkirk figuráját a pilotban, aki a megtestesült Doktor House, csak éppen a kórházat iskolapadra cserélte.

Az egysorosok remekül ülnek az AMC újdonságában, bár nyilván kell ehhez Bob Odenkirk karizmája, és laza eleganciája egyszersmind. A 60 éves színésznek még mindig nagyon jól áll, amikor végtelenül szomorú férfiakat alakít, és ebből a szempontból Hank bizony gyönyörűen belesimul a sémába, aki nemcsak a munkahelyén szenved és nem találja a helyét, hanem otthon is vannak problémái nejével, Lilyvel. A nőt alakító Mireille Enosról egy rész alapján nehéz megmondani, hogy lesz-e olyan kémiája Odenkirkkel, mint ahogy a Better Call Saulban Rhea Seehorn és a színész között izzott a levegő, de a potenciál megvan rá. Enos a The Killingben már megmutatta, mit tud, és az első közös jelenetek alapján bizakodunk.

Odenkirk új sorozata abból a szempontból látványos megújulás, hogy a kötelező dráma mellett maximumra tolja a humorizálást.

Sem a Breaking Badben, sem a Better Call Saulban nem volt ennyire vicces és önfeledt a Lucky Hank főszereplője, mint itt. Mondjuk ehhez nyilván kell egy ügyesen összeválogatott mellékszereplői gárda, akik önzetlenül Bob Odenkirk keze alá játszanak, és mindenekelőtt a jó forgatókönyv: háromnegyed óra alatt egy olyan könnyed, de okosan átgondolt bevezetőt kapunk az íróktól, hogy nagyon citromba harapott embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki a nagy fordulatot látva ne vigyorogjon, mint a tejbe tök a pilot végére.

Tegyük hozzá, hogy a készítőgárdát elnézve elég meglepő, hogy pont a sorozat munkahelyi aspektusa nem működik annyira, és csap át helyenként unalomba. A Lucky Hank társalkotója, Paul Lieberstein az NBC-féle The Office showrunnere volt az ötödiktől a nyolcadik évadig, és tőle ebből az aspektusból erősebb végeredményt vártunk volna.

Instant klasszikus, vagy csak egy, az átlagnál erősebb szatíra?

Nehéz megmondani, hogy a Lucky Hankből valaha klasszikus lesz-e, de az első epizód alapján mi kijelentenénk, hogy érdemes maradni az évad hátralévő részeire is. Már azoknak, akik hozzánk hasonlóan akkora tisztelői Bob Odenkirknek, hogy azt is szívesen néznék, ha a színész egy üres, rosszul bevilágított szobában a telefonkönyvet olvasná fel.

Nagy erőssége ennek a sorozatnak a kézzelfoghatósága, az, hogy itt nincsenek agyament droggyárosok, veszélyes maffiózók, feszült nyomozók és életbe vágóan nagy tétek. Csak néhány egyetemi professzor és a diákjaik, akik furkálják, piszkálják egymást, ugyanakkor mindannyiukat az mozgatja, hogy beilleszkedjenek, és megtalálják a helyüket a világban.

Jó, Hank mondjuk erre az egészre láthatóan tesz rá magasról. Javíthatatlan cinikusként gyűlöli Pennsylvaniát, és nejét karon fogva inkább meglépne, és a háta mögött hagyná ezt a vidéki kócerájt. Épp ezért izgalmas a folytatás, hogy képes lesz-e a fickó kitörni a saját megszokásai ketrecéből, és eközben vajon hány ember idegeit zúzza össze a tapló humorizálásával.